Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2023-8-1
A román nyelv hangtana szócikk a mai román nyelv (más néven dákoromán) sztenderd nyelvváltozatának hangtanával, valamint a latin nyelvtől a románig végbement fontosabb fonetikai változásoakkal foglalkozik.
Beszédhangjainak rendszere a nyugati újlatin nyelvek közül az olasz nyelvhez áll a legközelebb. Hét magánhangzóval rendelkezik, melyek közül az egyik, [ɨ], a nyugati újlatin nyelvekben nincs meg. A románban négy félhangzó van: [e̯], [o̯], [w] és [j]. Ezek számos kettőshangzót és hármashangzót alakítanak különböző magánhangzókkal. A [j]-nek van egy sajátos változata, a szó végén előforduló, alig észlelhető, suttogott vagy aszillabikus i-nek nevezett [ʲ], amely a magyar „kapj” szó végén található „j”-re hasonlít. A román húsz mássalhangzó között megvan a magyarban is létező [h], mely nincs meg a nyugati újlatin nyelvekben.
A latinból a román felé történő fejlődés során a latin beszédhangok egyes helyzetekben csaknem mind fennmaradtak, de másokban többféle változáson mentek át. Egyes esetekben két, a latinban meglévő beszédhang vonásai között váltottak, másokban a latinban nem létező beszédhangokká váltak, megint másokban pedig elmaradtak. Az alábbiakban a latin beszédhangokból kiindulva mutatjuk be a román beszédhangok keletkezését.