Sablonvita:Kezdőlap kiemelt cikkei/2014-3-2

Szenczi Molnár Albert
Szenczi Molnár Albert
  • /2014-3-2 a harmadik hét második fele, vagyis január 16-án a csütörtöki déli harangszótól január 19-én a vasárnapi éjféli harangütésig tart.
  • Szenczi Molnár Albert 380 éve, 1634-ben január 17-én hunyt el és január 19-én temették el Kolozsvárott a Házsongárdi temetőbe, úgy, hogy az unitáriusoknál harangoztattak érte. (Mivel akkoriban a kolozsvári reformátusoknak nem volt sem tornyuk, sem harangjuk - lásd a szócikk vitalapján.)
  • Erre a helyre tökéletesen illeszkedő csillagos szócikk, ő mondhatni a hídember Károlyi Gáspár és Kölcsey Ferenc, közelebbről a Szent Biblia és Nemzeti Imádságunk között.
  • Tegnapi egyeztetésünkön ebben egyetértésre jutottunk Andrew69. szerkesztőtársunkkal, ennek megfelelően itt megtettem a javaslatot és kérem, hogy a cikkajánlót Ő szíveskedjen megírni.--*feridiák vita 2014. január 8., 14:28 (CET)Válasz
Jelöltem és javaslatot tettem a kezdőlapos cikkajánlóra is. Andrew69. 2014. január 8., 19:25 (CET)Válasz
Visszatérés a(z) „Kezdőlap kiemelt cikkei/2014-3-2” laphoz.