A Safe Place (magyarul: Biztonságos Hely) egy amerikai - megelőzésen alapuló - összefogás, melynek célja, hogy azonnali támogatást nyújtson a 18 év alatti segítségre és biztonságra szoruló fiataloknak. Kijelölt Safe Place lehet bármilyen vállalat és szervezet, mely kész arra, hogy bármikor elérhető legyen a fiatalok számára az ország bármely pontján (pl.: könyvtárak, tűzoltóállomás).

Rövid története szerkesztés

1983 A Safe Place program létrehozása a YMCA louisville-i ifjúsági menedék által

1991 A nemzeti Safe Place tevékenységét George H. W. Bush egykori amerikai elnök is elismeri

1995 A nemzeti Safe Place program megszerzi első nagy támogatóját, a Providian-t

1998 Első nemzeti Safe Place hét

2012 Safe Place logó megújulása

2018 Huszadik nemzeti Safe Place hét, és a Safe Place program megalakulásának 35. évfordulója

Működése szerkesztés

A legtöbb fiatal a közösségi média különböző eszközei révén, kisebb részük pedig iskolai, vagy egyéb közösségi programok alkalmával ismerkedhet meg a Safe Place programmal, melynek keretén belül mindannyian szórólapot kapnak. Ezen szerepel a legközelebbi Safe Place elérhetősége, valamint egy rövid tájékoztató a program jelentőségéről.

Első lépés – A fiatal megérkezik egy Safe Place-re és segítséget kér.

Második lépés – A helyi alkalmazott egy kényelmes, csendes helyre vezeti a fiatalt, és megkéri Őt, hogy várjon amíg értesíti a legközelebbi Safe Place munkatársat.

Harmadik lépés – Harminc percen belül egy képzett Safe Place önkéntes érkezik, hogy beszéljen a fiatallal, és ha szükséges gondoskodik a központi irodába való szállításáról.

Negyedik lépés – A központi irodában a személyzet támogatást nyújt a fiatalnak és megbizonyosodik arról, hogy a gyermek és a családja minden szükséges szakmai segítséget megkap a jövőben.

Jelentősége szerkesztés

A fiatalok gyakran találkozhatnak számukra feldolgozhatatlannak tűnő problémával életük során, mely sok esetben vezet ahhoz a kockázatos döntéshez, hogy elmeneküljenek a probléma okozójától. Azonban leggyakrabban az otthon elhagyása nem egy olyan döntés, amit mindannyian meg is akarnak tenni. Ezért a Safe Place-ek egyfajta biztonságos hálót kínálnak nekik, melyek célja ezáltal nem csak a fiatalok, de családjaik és egész közösségek megerősítése és segítése is.

A leggyakoribb problémák, melyek következtében a fiatalok Safe Place programhoz fordulnak (2017):

  • Családi problémák 30,8%
  • Hajléktalanság 29,6%
  • Elmenekülés 12,2%
  • Abúzus/elhanyagoltság 5,6%
  • Mentális problémák 5,4%
  • Azonnali biztonság keresése 2,3%
  • Iskolai problémák 1,2%
  • Öngyilkosság gondolata 1,7%
  • Egyéb 11,1%

Kritikája szerkesztés

A Safe Place mint fogalom, az alapító szervezettől elrugaszkodva mintegy önálló életet kezdett, teret hódítva magának az Egyesült Államokban. Az elsősorban egyetemi hallgatókra jellemző tevékenység lényege, hogy meg akarják tisztítani a kampuszokat az olyan szavaktól és elképzelésektől, amelyek felvetése kényelmetlen lehet valaki számára, kihívás elé állíthatja a másik nézetrendszerét. Ezzel az ötlettel szemben fogalmaz meg erős kritikát Jonathan Haidt szociálpszichológus és Greg Lukianoff, akik mindketten úgy vélik, hogy ez a magatartásforma, többet árt a fiataloknak, mint amennyit használ. Ugyanis véleményük szerint ez nagy mértékben hátráltatja az amerikai fiatalok érzelmi és szociális fejlődését, valamint a problémákkal való megküzdés különböző módjainak elsajátítását.

Források szerkesztés