San Marino a Junior Eurovíziós Dalfesztiválokon

San Marino eddig két alkalommal vett részt a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon.

San Marino
Adatok
MűsorsugárzóRTV San Marino
Részvételek és eredmények
Részvételek3
Első részvétel2013
Legjobb eredmény10. (2013)
Legrosszabb eredményutolsó előtti (2014)
Külső hivatkozások
HonlapSan Marino profilja a junioreurovision.tv-n
SablonWikidataSegítség

A san marinói műsorsugárzó az RTV San Marino, amely 1995-ben lett tagja az Európai Műsorsugárzók Uniójának, és 2013-ban csatlakozott a versenyhez.

Története szerkesztés

Évről évre szerkesztés

Az ország már korábban egyszer, 2011-ben is részt akart venni, de még a verseny előtt visszalépett, mivel nem találtak időben indulót.

Első indulójukat végül két évvel később küldték, Michele Perniola személyében, aki az O-o-O Sole intorno a me című dalát adta elő az ukrán fővárosban, Kijevben. A dalfesztivál 2003-as indulása óta ez még csak a második alkalom, hogy az olasz nyelv hallható volt a versenyen. Korábban erre 2004-ben volt példa.

Michele Perniola az első előadó, aki nem állampolgára vagy szülötte az általa képviselt országnak, illetve nem élt az országban legalább két és fél évig. (Ezek az előadó részvételének feltételei.) Ez azért van, mert San Marino (egyedüliként a versenyben) engedélyt kapott az EBU-tól, alacsony számú népességére való tekintettel, hogy az országon kívül született énekeseket is indíthat. A törpeállam első indulója végül a tizedik helyet érte el 42 ponttal.

Második részvételükön érték el eddigi legrosszabb eredményüket, ami az utolsó előtti hely.

Harmadik próbálkozásuk során érték el legjobb eredményüket, ami habár a tizennegyedik hely, de három országot előztek meg ekkor, míg 2013-ban kettőt, 2014-ben pedig egyet.

Nyelvhasználat szerkesztés

San Marino eddigi három dala olasz és angol kevert nyelvű volt.

Résztvevők szerkesztés

Év Előadó Dal Magyar fordítás Helyezés Pontszám
2013 Michele Perniola O-o-O Sole intorno a me O-o-O Napfény körülöttem mindenhol 10. 42
2014 The Peppermints Breaking My Heart Összetörni a szívemet 15. 21
2015 Kamilla Iszmailova Mirror Tükör 14. 36

Szavazás szerkesztés

San Marino a következő országoknak adta a legtöbb pontot:

# Ország Pont
1.   Málta 17
2.   Oroszország 13
3.   Grúzia 12
=   Olaszország 12
=   Ukrajna 12
6.   Örményország 11
7.   Fehéroroszország 9

San Marino a következő országoktól kapta a legtöbb pontot:

# Ország Pont
1.   Oroszország 4
=   Örményország 4
2.   Fehéroroszország 3
=   Grúzia 3
3.   Azerbajdzsán 2
=   Hollandia 2
=   Málta 2
=   Moldova 2
=   Svédország 2
4.   Ukrajna 1

Jegyzetek szerkesztés

További információk szerkesztés