Saxon-Szász János

(1964) festőművész

Saxon Szász János (Tarpa, 1964. szeptember 11. –) független magyar festőművész és művészetszervező.

Saxon-Szász János
Született1964. szeptember 11. (59 éves)
Tarpa
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásafestőművész
A Wikimédia Commons tartalmaz Saxon-Szász János témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Életpályája szerkesztés

Az 1970-es évek vége óta készít absztrakt, geometrikus, illetve MADI alkotásokat. Mesterei Csiky Tibor szobrászművész, Fajó János festőművész és Carmelo Arden Quin képzőművész, teoretikus.

A kilencvenes évek elejéig elsősorban konstruktivista műveket készített. Mestere, Fajó János révén a Budapesti Műhely szellemiségéhez kapcsolódott, de részt vett az Árnyékkötők művészeti csoport munkájában is.

1992-ben meghívást kapott Párizsba az Eiffel-torony első emeletén rendezett Visions d'Europe című kiállításra. Ekkor ismerkedett meg Ardenn Quinnel és került a hatása alá. Visszatérve megszervezte a MADI magyarországi csoportját, Nemzetközi Mobil MADI Múzeum néven gyűjteményt hozott létre, MADI art periodical címmel pedig művészeti folyóiratot indított. Mintegy száz hazai és külföldi kiállítás megszervezésében vett részt, Magyarország (Győr) művészetszervező munkájának köszönhetően a MADI egyik nemzetközi hírű központja lett. 2006-ban az egyik főszervezője volt a Moszkvában megrendezett supreMADIsm képzőművészeti, zenei és színházi fesztiválnak, amely Malevics és az orosz konstruktivizmus mesterei előtt tisztelgett.

2000-től több fontos ösztöndíjat is elnyert. 2000-ben meghívást kapott Franciaországba, ahol tanított, illetve Dimension Crayon / Dimenzióceruza címmel könyvet írt. 2001-2002-ben az USA-ba kapott több meghívást.

2002-ben Perneczky Géza (Németország) könyvet írt róla Saxon-Szász János polidimenzionális mezői címmel. Ebben olvasható: „A fraktálgeometria alkotó jellegű képzőművészeti alkalmazására mindaddig sehol sem találhattam sikeresnek mondható példát a világon. (…) Saxon-Szász teljesítménye, hogy képzőművészként is tudott valamit a fraktálokkal kezdeni, ezért tűnt szinte hihetetlennek.”

2005-től a Magyar Tudományos Akadémia győri Regionális Kutatások Központja támogatásával az MTA-MADI Galériát vezeti, ahol évente 3-4 kiállításon magyar és külföldi MADI művészek mutatkoznak be.

2006-ban a moszkvai supreMADIsm művészeti fesztiválnak az egyik főszervezője.

2007-ben elhagyta Budapestet, feleségével, Dárdai Zsuzsa képzőművésszel Szokolyán él.

2008-ban a pécsi Ars GEometrica művészeti fesztiválon gyermekek virágágyást készítettek munkái alapján. 2009-ben folytatta ezt a munkát, ami egyik előzménye lett a Bridges művészeti fesztiválnak. 2010-ben mint előadó és kiállító hivatásos művész részt vett a Bridges fesztiválon.

2011-ben kelet-európai művészekkel együtt kiállított a dallasi MADI Múzeumban.

Fontosabb egyéni kiállítások szerkesztés

2008 Fortaleza (Brazília), Museu de Arte contemporânea
Győr (Magyarország), Horváth-Saxon: Térjelek és supreMADIk
2007 Ettlingen (Németország), Galerie Emilia Suciu: supreMADIsm
Montigni (Franciaország), Le Conservatoire des Arts Plastiques: 3 artistes hongrois
2006 Moszkva (Oroszország), supreMADIsm
2005 Győr (Magyarország), MTA-MADI Galéria
Párizs (Franciaország), ORION centre d’art: géometrique MADI
2004 Budapest (Magyarország), Lauder Javne Iskola Galéria
Nay (Franciaország), La Minoterie de Nay
2003 Pozsony (Szlovákia), Galéria „Z”
Budapest (Magyarország), Institut Français
2002 Budapest (Magyarország), Angyalföldi Baptista Imaház
2001 Komárom (Szlovákia), Galéria Limes
Nice (Franciaország), Collèges Joseph Vernier et Victor Duruy
Monaco, École Municipale D’ Arts Plastiques
Budapest (Magyarország), Sziget Galéria
2000 Budapest (Magyarország), Fény Galéria
Mouans-Sartoux (Franciaország), Espace de l’Art Concrete – Maison Beuil

Fontosabb csoportos kiállítások szerkesztés

2011 Dallas (USA), MADI Museum: Constructivist – MADI Artists from East-Central Europe
2009 Párizs (Franciaország), 62. Salon des Réalités Nouvelles
Budapest (Magyarország), G13 Galéria: Fekete-fehér
2008 Brüsszel (Belgium), Magyar Kulturális Központ: 7 MADI 7
Párizs (Franciaország), Maison de l’Amérique Latine: "Mouvement MADI International"
2007 Budapest (Magyarország), Vasarely Múzeum: Black and White
Párizs (Franciaország), 61. Salon des Réalités Nouvelles
2006 Moszkva (Oroszország), Moscow Museum of Contemporary Art-Hungarian Cultural Centre: "supreMADIsm" Festival
2005 Párizs (Franciaország), ORION centre d’art, géometrique MADI
Győr (Magyarország), MTA-MADI Galéria
Pozsony (Szlovákia), Galéria Z: Mobil 1-2-3
Sobral (Brazília), Museu MADI de Sobral: Inauguration
2004 Plzen (Csehország), Galerie Mésta Plzné: Geometria MAgyar/Madarská Geometrie Dnes
Milano (Olaszország), Arte Struktura: l’arte construisce l’europa 20x20
2003 Budapest (Magyarország), Millenáris Park: Ars(Dis)Simmetria 3 – Mobil MADI Museum
La Plata (Argentína), MACLA: Movimiento MADI Internacional
Párizs (Franciaország), Institut Hongrois: KASSÁK et MADI aujourd'hui en Hongrie
2002 Pozsony-Érsekújvár (Szlovákia), Galeria „Z”-Kultúrny Institút Mad’arskej Republiky-Galéria umenia: KASSÁK a MADI dnes
2001 Párizs (Franciaország), Hotel Salomon de Rothschild: Parcs et Jardins de Paris
Karlskrona (Svédország), Batsmanskasernen: Konst MADI
Ettlingen (Németország), Galerie Emilia Suciu: Arte MADI Freie Geometrie
2000 Mouans-Sartoux (Franciaország) Galerie Fischer: Abstraction et Figuration
Morsang-sur-Orge (Franciaország), Chateau de Morsang-sur-Orge: MADI l’Art Géométrique
Kisinyov (Moldávia), Galeria National: Ulei / Pánzá

Kötetei szerkesztés

  • Dimenzióceruza; Nemzetközi MADI Múzeum Alapítvány, Budapest, 2001
  • Saxon poliuniverzuma / Polyunivers of Saxon; szöveg Perneczky Géza et al.; szerzői, Budapest, 2010

Díjak, ösztöndíjak szerkesztés

2009 Alkotói ösztöndíj – Nemzeti Kulturális Alapprogram, Budapest
2005 Alkotói ösztöndíj – Nemzeti Kulturális Alapprogram, Budapest
”József Attila évszázada” – Alkotói ösztöndíj, Budapest
2004 XXII. Miskolci Grafikai Biennálé, MET díj – Miskolc
2003 ”Tisztelet a Fehérnek”, Csepeli Alkotó Fórum díj – Budapest
2002 Pollock-Krasner scholarship – New York
Site Ations artist residence – Snug Harbor Cultural Center, New York – Staten Island
2001 MADI alkotói ösztöndíj – FÁME, Budapest
2000 Atelier résidence – Espace de l’Art Concret, Mouans-Sartoux

Művei gyűjteményekben szerkesztés

  • Árnyékkötők Archívum, Budapest
  • Arte Struktura, Milánó (I)
  • Bánki Donát Műszaki Főiskola, Budapest
  • Centre of International Graphic Work, Fredrikstad (N)
  • Civica Galleria d’arte Moderna, Gallarate (I)
  • Fundatia ETNA, Sfantu Gheorghe (Ro)
  • Kassák Múzeum, Budapest
  • L’ Espace de l’Art Concrete, Mouans-Sartoux (F)
  • MACLA Museo de Arte Contemporáneo Latinoamericano, La Plata (AR)
  • MADI Kollection, Nápoly (I)
  • Mobile MADI Museum, Budapest
  • MOMA Library, New York (USA)
  • Museum of Kusunoki, Hirosima (J)
  • Museum of Satoru Sato in City of Tome (J)
  • Musée MADI, Maubeuge (F)
  • Museu MADI Sobral (BR)
  • Museum Ritter, Waldenbuch (D)
  • Művészeti Műhely Alapítvány, Veszprém (H)
  • NCCA National Centre for Contemporary Arts, Moszkva (RUS)
  • Rippl Rónai Múzeum, Kaposvár (H)
  • Société Nouvelle D’Exploitation de la Tour Eiffel, Párizs (F)
  • Szokolya Önkormányzat (H)
  • Tarpa Nagyközség Önkormányzata (H)
  • The Executive Commitee of Sapporo Int. Print Biennale, Sapporo (J)
  • Országos Széchényi Könyvtár Grafikai Gyűjtemény, Budapest
  • Városi Galéria, Nyíregyháza (H)
  • Városi Múzeumok Képtára, Győr (H)
  • Východoslovenská Galéria, Košice (SK)
  • ZIG, Nyíregyháza (H)

Irodalom szerkesztés

  • Kortárs magyar művészeti lexikon III. (P–Z). Főszerk. Fitz Péter. Budapest: Enciklopédia. 2001. ISBN 963-8477-46-6 Online elérés
  • 50 év, 50 szobor; Pauker Holding Kft., Budapest, 2019 (Pauker collection)
  • PUSE módszertan. Vizuális élményen alapuló matematikaoktatás. Poliuniverzum az iskolai oktatásban; szerk. Saxon Szász János, Stettner Eleonóra; Poliuniverzum Kft., Szokolya, 2019
  • Time is life / Az idő élet; kurátor Dárdai Zsuzsa; Saxon Art Gallery, Budapest, 2022

További információk szerkesztés