Főmenü megnyitása

Simon István (költő)

magyar költő, műfordító, esszéíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, egyetemi tanár

Simon István (Bazsi, 1926. szeptember 16.Sümeg, 1975. július 7.)[3] magyar költő, műfordító, esszéíró, szerkesztő, országgyűlési képviselő, egyetemi tanár.

Simon István
Született 1926. szeptember 16.[1][2]
Bazsi
Elhunyt 1975. július 7. (48 évesen)[1][2]
Budapest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása
Tisztség magyar országgyűlési képviselő
Kitüntetései

Simon István aláírása
Simon István aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Simon István témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

ÉleteSzerkesztés

IfjúkoraSzerkesztés

Szegényparaszti családban született a Zala megyei[4] Bazsin. Édesapja Simon István, édesanyja Mosner Gizella volt.

Elemi iskolába szülőfalujában járt, a gimnáziumot Sümegen végezte. 1947-ben befejezte félbehagyott középiskolai tanulmányait és leérettségizett. 1948-tól Népi-, majd Eötvös-kollégistaként a Budapesti Tudományegyetem bölcsészkarán tanult, ahol 1952-ben kapott magyar–német szakos tanári oklevelet.

PályafutásaSzerkesztés

 
Emléktáblája egykori lakóhelyén (XIII. ker., Raoul Wallenberg utca 7)

1944 decemberében behívták katonának, majd szovjet hadifogságba esett. 1947-ben tért haza. 1948-tól a Csillag és az Új Hang közölt tőle verseket. 1952–1955 között a Szabad Nép kulturális rovatának munkatársa volt. 19551956-ban az Új Hang főszerkesztője volt. 1957-től a Kortárs egyik alapítója és rovatvezetője, 1964–1971 között főszerkesztője volt. 1963-tól országgyűlési képviselő volt. 1971-től haláláig (1975) a Színház- és Filmművészeti Főiskola magyar irodalom tanára, ugyanettől az évtől a Magyar Írók Szövetségének titkára, 1974-től főtitkárhelyettese volt.

Bazsin helyezték örök nyugalomra. Bronzból készült síremléke és domborműve (1981) Laczkó Ibolya (1942–1995) szobrászművész és kiváló művész munkája.

KöltészeteSzerkesztés

A fényes szelek nemzedékével érkezett az irodalmi életbe. Pályakezdő versei a falusi élet idilli képei. A forradalom utáni időszak lírai önelszámolásra késztette. Az 1960-as, 1970-es években az életképszerű jelenetezést gondolati igényesség váltotta fel, az elmúlástudat problémái foglalkoztatták.

MűveiSzerkesztés

  • Egyre magasabban (vers, 1944)
  • Tanú vagyok (vers, 1950)
  • Hajnali lakodalmasok (vers, 1952)
  • Érlelő napok (vers, 1953)
  • Nem elég (vers, 1955)
  • Himnusz az értelemhez (vers, 1956)
  • Felhő árnyéka (vers, 1956)
  • Pacsirtaszó (válogatott versek, 1958)
  • A Jangce vitorlái (vers, 1959)
  • Februári szivárvány (vers, 1959)
  • Almafák (vers, 1962)
  • Gyümölcsoltó (válogatott versek, 1964)
  • A virágfa árnyékában (esszék, 1964)
  • Szőlő és gesztenye (vers, 1966)
  • Verőfény (válogatott versek, 1968)
  • Forró égöv alatt (útirajzok, 1969)
  • Gyalogútról a világba (vers, 1970)
  • Örök közben (vers, 1973)
  • A magyar irodalom (esszé, 1973)
  • Bakony (Reismann Jánossal közösen, 1973)
  • Rapszódia az időről (vers, 1975)
  • Gyönyörű terhem (válogatott versek, 1976)
  • Írószobák (interjúk, 1976)
  • A sümegi vadgesztenyék (1979)
  • S.I. válogatott versei (válogatott versek, 1980)
  • Szemek emléke (vers, 1986)
  • Mirza; Forma-Art, Bp., 1989

DíjaiSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC13280/13844.htm, Simon István, 2017. október 9.
  2. a b International Music Score Library Project. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. Szalatnai Rezső: Simon István öröksége; in: Evangélikus Élet, 1975. aug. 17.
  4. 1950-től Veszprém megyéhez tartozik.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Simon István témában.