Wikipédia

Simone de Beauvoir

francia írónő, filozófus

Simone de Beauvoir (születései neve: Simone Lucie-Ernestine-Marie-Bertrand de Beauvoir) (Párizs, 1908. január 9. – Párizs, 1986. április 14.) francia írónő, filozófus. A 20. század második felének egyik népszerű, meghatározó feminista, egzisztencialista gondolkodója. Nagy hatással volt a második világháború után megerősödött fogyasztói, jóléti társadalomban felnövő ifjúságára. Legismertebb könyve, A második nem (1949) részletes elemzése a nők elnyomásának, a feminizmus egyik alapműve, és a feminizmus második hullámának elindítója.[9] Irodalmi tevékenysége is említésre méltó, több regény és esszé szerzője.

Simone de Beauvoir
SzületettSimone Lucie Ernestine Marie Bertrand de Beauvoir
1908. január 9.[1]
Párizs 6. kerülete
Elhunyt1986. április 14. (78 évesen)[1][2]
ÁlneveLe Castor
Állampolgárságafrancia[6][5]
Élettársa
Foglalkozása
  • politikafilozófus
  • újságíró
  • regényíró
  • önéletrajzíró
  • esszéíró
  • politikai aktivista
  • naplóíró
  • women letter writer
  • filozófus
  • irodalomkritikus
  • író
  • szerző
  • feminista
  • filozófiatanár
Iskolái
  • Párizsi Egyetem
  • Lycée Fénelon, Paris
Kitüntetései
Halál okatüdőgyulladás
SírhelyeMontparnasse-i temető
Simone de Beauvoir aláírása
Simone de Beauvoir aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Simone de Beauvoir témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség
Simone de Beauvoir, Jean-Paul Sartre és Che Guevara Kubában, 1960

Élete szerkesztés

Szigorú, katolikus családban nevelkedett. Koraérett gyermekkorában apja így jellemezte: „Simone úgy gondolkodik, mint egy férfi!” [10] „férfiagya van, Simone tulajdonképpen fiú”.[11] Gyermekkorában kolostori iskolákba küldték. Annyira odaadóan vallásos volt, hogy apáca lett. Az intellektuálisan kíváncsi 14 éves lány vallásos meggyőződése azonban válságba került és ateistának vallotta magát.[12] Húga, Hélène de Beauvoir (Poupette) festőnő volt. Küzdelmét és lázadásait a konformizmus ellen az Egy jó házból való úrilány emlékei (Mémoires d'une jeune fille rangée, 1958) c. művében jeleníti meg, emlékiratainak első kötetében (további magyarul megjelent kötetek: A kor hatalma (La Force de l'âge, 1960), A körülmények hatalma (La Force des choses, 1963). Tanulmányait a École normale supérieure-ön kezdte, ahol matematikát és irodalmat tanult. 1926-ban filozófiát kezdett hallgatni a Sorbonne-on. Jean-Paul Sartre után az évfolyam második legjobb hallgatója volt. 1929-ben pedagógus szakvizsgát tett filozófiából, és Marseille-ben (1931–1932), Rouenban (1933–1937), majd a párizsi Lycée Molière-ben (1938–1943) tanított. Az irodalmi áttörést A vendég (L'Invitée, 1943) és A mások vére (Le sang des autres, 1945) c. művei hozták meg, ettől kezdve az irodalomnak élt.

A Sorbonne-on ismerkedett meg az egzisztencialista filozófussal és későbbi élettársával, Sartre-ral. 1949-ben jelenik meg világhírű könyve, a feminizmus alapműve, A második nem (Le Deuxième Sexe), mely a világsikert is meghozza számára. Hosszú utazásba kezd egész Európában, Észak-, Közép- és Dél-Amerikában, a Közel- és Távol-Keleten, a Szovjetunióban és Kínában. Utazási élményeit útinaplójában és riportkönyveiben rögzíti. A Mandarinok (Les Mandarins) c. művéért 1954-ben megkapja a Goncourt-díjat.

Sartre-ral együtt tiltakozott a vietnámi és algériai háborúk ellen, aktív békeharcos.

Szerkesztője lesz a Les temps modernes c. lapnak. A 70-es évektől a második hullámos feminista mozgalmak vezetője, elsőként száll síkra az abortusz büntetlensége mellett. Érdeklődése középpontjában az egzisztencialista nézőpontból felvetett morális kérdések, és a női sors, a nők szabadságharca állt. Sartre ápolója lesz egészen annak haláláig, 1980-ig. 1981-ben jelenik meg A búcsúzás ceremóniája (La Cérémonie des adieux) c. írása, melyben Sartre utolsó éveiről ír.

Beauvoir 1986. április 14-én halt meg, a párizsi Montparnasse-i temetőben temették el.

Magánélete szerkesztés

1929 októberében ugyan Sartre megkérte a kezét, de a házasság mégsem jött létre. Simone de Beauvoir az élete vége felé úgy nyilatkozott, hogy a házasság nem volt lehetséges, mivel nem volt hozománya. Ennek ellenére élethosszig tartó kapcsolatot tartott fenn Sartre-ral. Beauvoir úgy döntött, hogy soha nem megy férjhez, és közös háztartást sem tartott fenn Sartre-ral.[13] Soha nem született gyermeke.[13]

Biszexualitását nyíltan vállalta.[14] Miközben tanárként dolgozott, számos kiskorú lány volt a szeretője, akiket Sartre-nak is bemutatott. Eme kapcsolatok természetéről életrajzi vita alakult ki.[15][16][17][18]

Mindent összevetve életrajzi adatai alapján kijelenthető, hogy Simon de Beauvoir ephebofil hajlamú volt. Egy korábbi diákja, Bianca Lamblin, eredetileg Bianca Bienenfeld „Mémoires d'une jeune fille a rangée” című könyvében leírta, hogy amikor ő kiskorú diák volt, akkor tanára, Simone de Beauvoir szexuálisan kihasználta.[19] 1943-ban Simone de Beauvoirt felfüggesztették tanári munkájából amiatt a vád miatt, hogy 1939-ben elcsábította a 17 éves tanulólányt, Nathalie Sorokine-t.[20]

Később Simone De Beauvoir – más francia értelmiségiekkel egyetemben – egy petícióban kérvényezte, hogy Franciaországban töröljék el a szexuális beleegyezési korhatárt, aminek eredményeként gyermekekkel is lehetett volna szexuális kapcsolatot létesíteni.[21][22][23]

Simone de Beauvoir 1943-ban kiadott „Came to Stay” című regényében fiktív alakban saját és Sartre szexuális kapcsolatát írja le egy testvérpárral, Olga Kosakiewicz-cel és Wanda Kosakiewiccel. Olga diáklány volt a Ruen Középiskolában, ahol Simone de Beauvoir tanított. Sartre kikezdett Olgával, de a lány visszautasította, ezután Sartre helyette a nővérével, Wandával létesített kapcsolatot. A regény utal Simone de Beauvoir és Sartre összetett kapcsolatára és arra, hogyan hatott rájuk a közösen fenntartott hármas kapcsolat. Simone de Beauvoir életrajzírója, Deirdre Bair, valamint Hazel Rowley is hosszan értekezik ezekről a viszonylatokról könyvében.[24][25]

Filozófiája és feminizmusa szerkesztés

Beauvoir maga vallja önmagát – a filozófus Sartre mellett – elsősorban írónak, filozófiai munkásságát pedig másodrangúnak ítéli. Ugyanakkor a mai kritika sok esetben filozófiai műként tárgyalja írásait. Beauvoir filozófiáját többnyire Sartre és Merleau-Ponty mentén szokták meghatározni, noha olykor mindkét filozófusnál radikálisabban foglal állást. Előzetes a kétértelműség moráljához (1947) című bölcseleti írásában egy morális dilemmát tematizál, melyet az ember abszolút szabadságának egzisztencialista tézise vet fel, ugyanis miközben a konvenciókat megkérdőjelező egyéni szabadság döntő fontosságú a felelős erkölcsi választás gyakorlásában, maga az erkölcs mégis megköveteli, hogy a másokra gyakorolt hatásuk miatt korlátozzuk önmagunkat.[26] További filozófiai írása még a Pyrrhus et Cinéas 1944-ben megjelent műve. Mindemellett számos filozófiai mű recenziójának szerzője (Sartre, Merleau-Ponty, Lévi-Strauss, de Sade). Közismert, hogy Beauvoir tevékenyen közreműködött Sartre A lét és a semmi c. könyvének létrejöttében: Sartre maga sem titkolta, hogy minden kéziratát előbb Beauvoirral olvastatta el, majd annak értő kritikáját megfontolva, többnyire azt beépítve tette közzé gondolatait.

Simone de Beauvoir a francia egzisztencializmus és a modern feminizmus egyik fő alakja, majd ezer oldalas A második nem című könyvét, amely magyarul eddig csak részben jelent meg, sokszor a „feministák bibliájaként” említik. A mű számos feminista alapfogalmat először definiál, és megalapozója a később létrejött társadalmi nemek elméletének is. Könyvének jelentősége és hatása abból fakadt, hogy nemcsak összefoglalja a nők történetét, hanem górcső alá veszi a nők véleménye szerint alárendelt helyzetét és elnyomását, valamint sort kerít a nő biológiájának kimerítő tárgyalására is. Mindemellett foglalkozik az egzisztencialista szabadság (immanencia-transzcendencia) kérdésével, és a történelmi, gazdasági helyzet hatásainak elemzésével. A mai napig olvasott, sokszor idézett mű, melyet az egzisztenciális fenomenológia klasszikusaként lehet számon tartani, különösen a női, megélt tapasztalatok elemzése tekintetében.

Feminizmusának kritikája szerkesztés

Antifeminista gondolkodók szerint eszmeisége olyan hatást gyakorolt, ami társadalmi katasztrófához vezetett a 21. századra.[27][28][29][30]

Fekete Gyula szociográfus és író egyik szociográfiájában több fejezetet szentel Simone de Beauvoir gondolatisága elemzésének.[27]

Gondolatait egyesek a női nemi szerep totális leértékeléseként és elutasításaként értelmezik: „A kamasz lány azért iszonyodik a havivérzéstől, mert jóvátehetetlenül besorolja az alacsonyabb rendű, csonka emberi lények kategóriájába.”[27] A nő „balsorsa az, hogy biológiailag az élet reprodukciójára rendeltetett.”[27]

Kritikusai anya- és családellenességet is felfedezni vélnek szövegeiben: „A házasság „visszataszító konvenció.”[27] „Míg le nem romboljuk a családot a család mítoszával együtt, a nők elnyomatása fennmarad.”[27] „A házasság megkétszerezi a családi kötelezettségeket s minden egyéb társadalmi gyötrelmet is.”[27] „El kellene tiltani, hogy a nőnek egyedüli hivatása, szakmája lehessen a házasság.”[27] „Az úgynevezett ,anyai ösztön' nem létezik, legalábbis ami az emberi fajt illeti…”[27] „Egyetlen nőt sem szabad felhatalmazni arra, hogy otthon maradjon gyermeket nevelni... Azért nem szabad ilyen választás elé állítani a nőket, mert ha van ilyen alternatíva, túl sok nő fogja választani–”[27] A magzat „véletlen burjánzás az anyaméhben, léte nem igazolt.”[27]

Művei szerkesztés

  • L'Invitée (1943)
  • Pyrrhus et Cinéas (1944)
  • Le Sang des autres (1945)
  • Tous les hommes sont mortels (1946)
  • Pour une morale de l'ambiguïté (1947)
  • L'Existentialisme et la Sagesse des nations (1948)
  • L'Amérique au jour le jour (1948)
  • Le Deuxième Sexe (1949)
  • Les Mandarins (1954)
  • Privilèges (1955)
  • La Longue Marche (1957)
  • Mémoires d'une jeune fille rangée (1958)
  • La Force de l'âge (1960)
  • La Force des choses (1963)
  • Une mort très douce (1964)
  • Les Belles Images (1966)
  • La Femme rompue (1968)
  • La Vieillesse (1970)
  • Tout compte fait (1972)
  • Faut-il brûler Sade? (1972)
  • Quand prime le spirituel (1979)
  • La Cérémonie des adieux (1981)

Magyarul szerkesztés

  • Amerikai útinapló; ford., utószó Nagy Péter, jegyz. Gömöri Endre; Európa, Bp., 1960
  • Egy jóházból való úrilány emlékei; ford., bev. Nagy Péter, jegyz. Dobossy László; Magvető, Bp., 1961 (Világkönyvtár)
  • Epilógus; In: Nagyvilág, 1964. IX. évf. 6. sz. 925–934. o.
  • A kor hatalma. Önéletrajzi regény; ford. Réz Pál, bev., jegyz. Bajomi Lázár Endre; Magvető, Bp., 1965 (Világkönyvtár)
  • A körülmények hatalma; ford. Szőllősy Klára, Rayman Katalin, bev. Nagy Péter, jegyz. Gorilovics Tivadar; Magvető, Bp., 1966 (Világkönyvtár)
  • Mandarinok. Regény; ford. Illyés Gyula, Wessely László, bev. Nagy Péter; Magvető, Bp., 1966 (Világkönyvtár)
  • Képek, káprázatok. Regény; ford. Görög Lívia; Európa. Bp., 1969 (Európa zsebkönyvek)
  • A második nem; ford. Görög Lívia, Somló Vera; Gondolat, Bp., 1969
  • A megtört asszony / Könnyű halál / A szerénység kora; ford. Rayman Katalin, Justus Pál; Gondolat, Bp., 1972
  • Az öregség; ford. Pődör László; Európa, Bp., 1972
  • Minden ember halandó. Regény; ford. Görög Lívia; Európa, Bp., 1973 (Európa zsebkönyvek)
  • A kétértelműség erkölcse (részlet); In: Modern polgári etika. Szöveggyűjtemény, 2. köt. Bp.: Tankönyvkiadó, 1976
  • Amerikai szerelem. Levelek Nelson Algrennek, 1947–1964; szerk., előszó Sylvie Le Bon Beauvoir, ford. Szécsi Noémi; Jaffa, Bp., 2009
  • A hit hatalma; ford. Takács M. József; Jaffa, Bp., 2013
  • Félreértés Moszkvában; ford. Takács M. József; Jaffa, Bp., 2015
  • Szelíd halál; ford. Takács M. József; Jaffa, Bp., 2019
  • Mások vére; ford. Bíró Péter; Jaffa, Bp., 2020
  • Elválaszthatatlanok; ford. Bíró Péter; Jaffa, Bp., 2020

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. ↑ Gran Enciclopèdia Catalana (katalán nyelven). Grup Enciclopèdia
  3. ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 30.)
  4. ↑ Search: simone bertrand de beauvoir
  5. ↑ a b Catalog of the German National Library (német nyelven). (Hozzáférés: 2022. július 27.)
  6. ↑ http://www.nytimes.com/roomfordebate/2011/05/18/are-french-women-more-tolerant/still-a-long-way-to-go
  7. ↑ a b books/2018/jan/22/simone-de-beauvoirs-mad-passion-for-young-lover-revealed-in-letters
  8. ↑ Österreichischer Staatspreis für Europäische Literatur (német nyelven). Federal Ministry for Arts, Culture, the Civil Service and Sport. (Hozzáférés: 2009. május 8.)
  9. ↑ du Plessix Gray, Francine (May 27, 2010), Dispatches From the Other, <https://www.nytimes.com/2010/05/30/books/review/Gray-t.html?pagewanted=all>. Hozzáférés ideje: October 24, 2011
  10. ↑ Bair, p. 60
  11. ↑ Németh Kriszta: Könnyűbulvár – Beauvoir és Sartre, a szexualitás…. (Hozzáférés: 2021. február 9.)
  12. ↑ Simone de Beauvoir Biography (1908–1986). biography.com. (Hozzáférés: 2021. február 9.)
  13. ↑ a b Schneir, Miriam. Feminism in Our Time. Vintage Books, 5. o. (1994). ISBN 0-679-74508-4 
  14. ↑ Mariam Fraser: Identity without Selfhood: Simone de Beauvoir and Bisexuality (Cambridge University Press, 1999) ISBN 0-521-62357-X
  15. ↑ A dangerous liaison: Simone de Beauvoir and Jean-Paul Sartre, By Carole Seymour-Jones (London 2008), page 216 and 274
  16. ↑ New studies agree that Beauvoir is eclipsing Sartre as a philosopher and writer, The Independent, by Lesley McDowell, Sunday, 25 May 2008
  17. ↑ Contingent loves: Simone de Beauvoir and sexuality, By Melanie Hawthorne (London, 2000), pages 65–78
  18. ↑ BBC Radio 4 Start the Week BBC Radio 4, Andrew Marr, 21 April 2008
  19. ↑ Mémoires d'une jeune fille rangée (1994, LGF – Livre de Poche; ISBN 978-2-253-13593-7/2006, Balland; ISBN 978-2-7158-0994-9)
  20. ↑ Tête-à-tête: Simone de Beauvoir and Jean-Paul Sartre, Hazel Rowley, HarperCollins, 2005, page 130-35, ISBN 0-06-052059-0; ISBN 978-0-06-052059-5
  21. ↑ 1977–1979 petitions and signatures (in French)
  22. ↑ 1977 Le Monde petition Archiválva 2013. január 9-i dátummal a Wayback Machine-ben (in French) (lists some of the signatures, see item 6)
  23. ↑ 1977 Le Monde petition – list of signatures (in Italian)
  24. ↑ Bair, Deirdre. Simone de Beauvoir: a biography. London: Cape, 718 p. o. (1990). ISBN 022402048X 
  25. ↑ Rowley, Hazel. Tête-à-tête: Simone de Beauvoir and Jean-Paul Sartre. New York: HarperCollins, 416 p. o. (2005). ISBN 0060520590 
  26. ↑ Filozófiai kisenciklopédia, Kossuth, Bp., 1993. 46–47. o.
  27. ↑ a b c d e f g h i j k Fekete Gyula: Véreim, magyar kannibálok! Vádirat a jövő megrablásáról. [2015. január 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 28.)
  28. ↑ Mary A. Kassian, The Feminist Mistake (2005) ISBN 1-58134-570-4
  29. ↑ Carrie L. Lukas, The politically incorrect guide to women, sex, and feminism, Regnery Publishing, 2006, ISBN 1-59698-003-6, 9781596980037
  30. ↑ Gottfried, Paul: The Trouble With Feminism. LewRockwell.com, 2001. (Hozzáférés: 2016. március 30.)

Szakirodalom szerkesztés

  • Szabó Anna: Simone de Beauvoir halálára In: Nagyvilág, 1986. 31. évf. 8. sz. 1240–1241. o.
  • Szabó Ferenc: Jean-Paul Sartre és Simone de Beauvoir: Sartre ateizmusa In: Szabó Ferenc: „Csillag után” : Istenkeresés a modern irodalomban, Bp.: Távlatok, 1995. 245–267. o.
  • Lackfi János: Egy szerelem innenső partja – Simone de Beauvoir levelei margójára In: Nagyvilág, 2001. 46. évf. 2. sz. 235–257. o. [1]
  • Lévy, Bernard-Henri: Sartre százada. Sartre és a nők: egy szerelem, akit Hódnak hívtak In: Nagyvilág, 2001. 46. évf. 2. sz. 258–273. o.
  • Darabos Enikő: Mit akar a nő?" In: Alföld, 2002. 53. évf. 10. sz. 55–71. o.
  • Joó Mária: Simone de Beauvoir filozófiája és a Második nem In: Pro Philosophia Füzetek, 2003. 35. sz. 35–55. o. [2]

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés

További információk szerkesztés

 
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Simone de Beauvoir témában.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Simone_de_Beauvoir&oldid=26098323”