Simonka László (Szatmárnémeti, 1929. április 4.Bukarest, 1984. augusztus 15.) erdélyi magyar újságíró, szerkesztő.

Simonka László
Született1929. április 4.
Szatmárnémeti
Elhunyt1984. augusztus 15. (55 évesen)
Bukarest
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaújságíró,
szerkesztő
SablonWikidataSegítség

Életútja, munkássága szerkesztés

Iskoláit szülővárosában végezte, majd a kolozsvári Agrártudományi Főiskolán szerzett agrármérnöki diplomát 1953-ban. A bukaresti Falvak Dolgozó Népe szerkesztőségében dolgozott mint riporter, szerkesztő (1954–68), majd a lap főszerkesztője (1968–84).

Helyzetfeltáró riportokat, elemző publicisztikai írásokat, falusi tárgyú jegyzeteket közölt. A Falvak Dolgozó Népe főszerkesztőjeként kibővítette a külső szakember munkatársak körét; az ő idejében a lapban mezőgazdasági szakmelléklet, több mezőgazdasági szakmai, sőt a falusi művelődési élet fellendítését célzó akciókról szóló cikksorozat is megjelent.

Előszót írt a lap riportjaiból Cseke Péter és Zágoni Attila által összeállított Kötések, sodrásban c. antológiához (Bukarest, 1980). Külső munkatársként meséket közölt a Napsugárban (1957–59).

Kötete szerkesztés

  • Zsiráf a felhőben (ifjúsági regény, Bukarest, 1965).

Források szerkesztés

További Információk szerkesztés

  • Beke György: Agrármérnök tollal és hegedűvel. A Hét, 1989. augusztus 30.