Főmenü megnyitása

A sintó (神道, nyugaton shinto) Japán ősi vallása, őshonos vallási tanítások és gyakorlatok összessége. A sintó szó jelentése: az istenek útja, helyesebben „a szellemek útja”, ugyanis a sintoista szemléletben a hagyományos értelemben vett istenek helyét szellemek (kamik) töltik be. Az ősi vallásnak más elnevezése is létezik, hívják még kami no micsinek is, amely szintén „az istenek útját” jelenti.

Sintoizmus
(神道)
Shinto torii vermillion.svg

Kialakult Kr. e. 1. évezred

KorábbanJapán
Fő vallás Japán
Követők száma Japán lakosságának 83%-a, de sokan párhuzamosan más vallást (pl. buddhizmust, konfucianizmust) is követnek
Torii (szentélykapu) Icukusima szigetén

A sintó rokonságban áll Ázsia és a csendes-óceáni szigetvilág sámánisztikus hagyományaival és kultuszaival. E vallás középpontjában a kamik (istenek) állnak, ezek szellemek, gyakran az ősök szellemei vagy különböző természetben előforduló dolgok szellemei: külön kamija van a földnek, a mezőnek, a folyónak, az erdőnek, stb. Összesen körülbelül 8 millió kami ismeretes.

A sintó főpapja és központi személye a mindenkori tennó, vagyis a japán császár, akit az istenektől származtatnak és élő istenként tisztelnek.

A sintó történeteSzerkesztés

Korai sintóSzerkesztés

A sintó vallás az ősi japán mitológiában gyökerezik, nincs alapítója, sem írott kinyilatkoztatása, sem dogmatikája. A japán szigeteken egészen a 6. század második feléig nem készültek írásos feljegyzések, így nem ismerhetjük pontosan a japán vallás őskori formáit. A 4. században minden nemzetségnek (udzsinak) megvolt a maga védőistene (udzsigamija), amelynek kultuszát a nemzetségfő irányította. Ekkortájt vált szokássá szentélyt építeni az udzsigami vagy kami („szent hatalom”, „isten”) számára.

A korai sintóban két világkép élt egymás mellett: az egyikben a világ függőlegesen tagolódott a Magas Menny Síkjára (Takama no Hara, a kamik világa), a Középső Földre (Nakacukumi, a jelenvaló világ) és az Alvilágra (Jomi no Kuni, halál utáni világ), ez a világkép főként a japán mítoszokban található. A másikban a világkép vízszintes elrendeződésű: ezt a világot véghetetlen tenger választja el az Örök Országtól, ez a világnézet főként a néphitben dominált.

Japán első szent szövegei az i. e. 500 körüli időkből származnak és Amateraszu Ómikamiról szólnak. Ennek az iratoknak a tanításaival keveredtek a később Kínából beszivárgó buddhista elemek. A korai időkben a sintó egyszerű természetvallás lehetett, dísztelen, egyszerű szentély-kunyhókban imamondók, látnokok és áldozat-bemutató papok tevékenykedtek.

A sintó és a buddhizmusSzerkesztés

A konfucianizmus vélhetőleg a Kr. u. 5. században jutott el Japánba, és a 7. századra elterjedt a taoizmussal, továbbá a jin és jang filozófiájával együtt, ezek az irányzatok azonban nem hagytak különösebb nyomot a szigetország vallásában. A következő században, a buddhizmus elterjedésének köszönhetően a sintó önálló, eredeti formában szinte megszűnt létezni, a buddhizmust 552-ben hivatalosan is elfogadták. A sintó háttérbe szorulásának az oka az volt, hogy sintóizmussal ellentétben a buddhizmusnak rendszerezett tanai, fejlett etikája és jól működő egyházi szervezetei voltak. Japánban a buddhizmus zen szektái lettek népszerűek. A sintó és a buddhizmus sok tekintetben egybeolvadt. Az egyszerű természetvallás kiegészült a szerzetesi élet, a meditáció, az akaratösszpontosítás buddhista elemeivel, az ősi mitológiát pedig a buddhista vallásbölcselet és etika szellemében átértelmezték. Gyakori volt, hogy buddhista papok vezették a sintó szentélyeket. A 8. század végére a kamikat avatárnak, azaz Buddhák, illetve bodhiszattvák megtestesülésének kezdték tekinteni. A rjóbu-sintó (kettős arc) nevű középkori irányzat azt tanította, hogy a japán kamik azonosak a különféle neveket viselő isteni buddhákkal, sőt Ama­te­raszu Ómi­ka­mit is Mahá­vairo­­ka­nával, azaz a nap buddhájával azonosították.

A sintó helyreállításaSzerkesztés

 
Sintó szimbólum

A 12. században számos törekvés jött létre a sintó eredeti állapotának a visszaállítására. Az új sintó monoteista vallássá vált, a kamik, az istenek csupán megnyilatkozásai, aspektusai a világot átható egyetlen isteni princípiumnak. Az első buddhizmusellenes irányzat a iszei (vatarai) sintó volt, mely buddhista fogalmaktól akarta megtisztítani a sintót. Fő kamijai Konton (Káosz) és Kizen (Nemlét) voltak, őket tekintették minden létező alapjainak. A következő buddhistaellenes irányzat a XV. században Kiotóban alakult Josida-sintó volt, melynek doktrínáit nagyrészt Josida Kanetomo (1435-1511) dolgozta ki. Tanítása monoteista jellegű volt: minden élő és élettelen dolog forrása a Nagy Magasztos. A belső megtisztításával minden ember belsejében egy kami lakhelye lehet, a hívő pedig a lelkében lakozó kamit kell, hogy imádja.

1603-tól a tudósok neokonfucianus nézőpontból igyekeztek értelmezni a sintó tanításait, a konfucianizmus hatása volt érezhető az államelméletben, az uralkodói és alattvalói erények megfogalmazásában is.

A 18. század második és a 19. század első felében a buddhista és konfuciánus elemek kiküszöbölésével próbálkozó modern-sintó egyik elődje a fukko sintó. 1868-ban a sintó ősi egysége került előtérbe, szentélyeket emeltek, később létrejött a kokka sintó (állam-sintó), amely a második világháború végéig Japán hivatalos államvallása volt. Ma a sintónak két irányzata ismert: az egyik a szentély-sintó (dzsindzsa sintó), amelyen országszerte mintegy 80 000 szentélyben, több mint 20 000 pap és papnő által támogatott és a hívek milliói által végzett vallás gyakorlását értik. A másik irányzat a szekta-sintó (kjóha sintó) amely kisebb-nagyobb vallási közösségekből áll.

A sintó tanításaiSzerkesztés

A sintó középpontjában a misztikus kamik igazsághoz vezető útja és azok igazságos akarata áll. A kamik természete meghaladja az emberi elme képességeit ezért a hétköznapi emberek által nem teljesen megismerhetőek: „A kamikat nem lehet megérteni; csak érezni és imádni tudjuk őket. De ezt is csak azzal a feltétellel, ha visszatérünk a természethez és összhangban élünk vele.” Csak az igaz hívők ismerhetik meg őket, mégpedig a hit által, ugyanis az emberek is szentek, mivel a kamik gyermekei. A kamik meghallgatják az emberi imákat és válaszolnak rájuk, akaratukat (makoto) is kimutatják, amellyel vezérlik az embereket. Azok, akik együttműködnek velük és az ő akaratukkal összhangban élnek, megszerezhetik egy kami védelmét és segítségét. Rossz kamik nem léteznek, azaz a sintóból hiányzik a gonosz fogalma, minden kami jóságos, segíteni akaró és kegyes.

A helyes életvitel a sintó szerint a makoto no kokoro („az igazság szíve”), ami az őszinteség, a tiszta szív és a becsület összességét jelenti, azaz azt, hogy az ember becsületesen igyekezzék a lehető legtöbbet teljesíteni az általa választott munkában és emberi kapcsolataiban. A makoto no kokoro a legfontosabb erény, ami minden erény felett áll, és bár a többi erény sem elhanyagolandó (például az engedelmesség, a gyermeki ragaszkodás, a szeretet, a hűség, stb.), a legfontosabb és legelső célja az embernek a makoto no kokoro keresése. Ugyanis ennek elérése hozza felszínre a többi erényt is.

A sintóban ismeretlen fogalom az eredendő bűn, az embert eredendően isteni lénynek tekinti. A valóságban azonban az ember szent természete nem mutatkozik meg, megtisztulási szertartások, folyamatok során azonban lehetősége nyílik eltávolítani a tudatot fedő tisztátalanságokat. A sintó az embereket nem elszigetelt, magányos léleknek, hanem egy ősi folytonosság továbbvivőjének, az elődök és leszármazottak közti összekötő láncszemnek tekinti.

A sintó további jellegzetessége az is, hogy a japán népet a többi nép felé helyezi, magasabb rangúnak tartja.

EtikaSzerkesztés

A sintóizmusnak nincsenek erkölcsi előírásai, az emberek vele született, ösztönös jóérzéssel születnek, így mindenkinek a saját feladata, hogy megérezze, mi a jó és mi a rossz, vagy mi helyes és mi nem. A sintóista ember számára a legnagyobb erény a császárnak, az elöljárónak vagy a munkaadónak való engedelmesség és a munkafeladatok minél eredményesebb teljesítése. A bűn fogalma is eltér a nyugati világban ismeretes bűnfogalomtól: csak az számít bűnnek, ami káros a közösségre, csak az bűnös, aki vét a közösség ellen. A sintó kizárólag az evilági érvényesülés, boldogulás céljait szolgálja, a sintó hívei nem sokat törődnek a túlvilági jutalommal vagy büntetéssel.

Sintó „istenek”Szerkesztés

 
A szerencse kamija

A sintó istenek a kamik, ez a megnevezés azonban nem a nyugati világban ismert transzcendens istenséget takar, hanem egy kami a legszélesebb értelemben lehet bármi, ami rendkívüli, s ami félelemmel vegyes áhítatot vagy tiszteletet vált ki. Következésképpen rendkívül változatos kamik léteznek, melyek a világ minden egyes élő és élettelen dolgában laknak. A kamik száma meghaladja a nyolcmilliót, összességüket Jaojorozu no Kaminak (nyolcmillió kami) szokták nevezni.

A legismertebb és leghatalmasabbnak tartott kami a Nap kamija, Amateraszu Ómikami. További ismertebb kamik Izanagi és Izanami, az ősszülők; a Szenninekből, a hegyekben lakó halhatatlan szellemekből körülbelül 500 ismeretes, képesek különböző állatokon repülni és a halandók álmaiba behatolni; Szeibo istennő, akinek egy 1000 évente termő barackkertje van, s aki eszik ezekből a barackokból, örök életet nyerhet; Toboszaku kami, neki sikerült ellopnia három barackot Szeibo kertjéből, általában öreg emberként jelenítik meg, aki barackot tart a kezében; Gama-Szennin mindenféle varázserejű szerek tudora, képes állandóan megfiatalodni, valamint Csokaro, az utazó, aki egy varázstökkel rendelkezik, amelybe ha belefújt, egy ló jött ki belőle.

A sintó irodalmaSzerkesztés

A sintó vallásnak nincs a Bibliához vagy a Koránhoz hasonló szent könyve vagy kinyilatkoztatása. A sintó szent iratait az ősi mitológia fennmaradt történetei képezik, melyek kezdetben csak szájhagyomány útján terjedtek. A szent iratokat egyrészt a 712-ben keletkezett Kodzsiki (Régi idők krónikája) tartalmazza, amely főként a világ eredetével és a természetfeletti lények ügyes-bajos dolgaival foglalkozik, másrészt a 720-ban íródott Nihon-gi (másképpen Nihon soki; Japán krónikái), mely történelmi feljegyzésekkel, mítoszokkal, legendákkal foglalkozik. A mítoszok központjában Amateraszu Ómikamiról, a császári család ősének tekintett napistennőről szóló mesék, elbeszélések állnak. Ezek szerint az iratok szerint a világot Izanagi és Izanami teremtette: isteneket nemzettek, elhelyezték a Napot az égen és a japán szigeteket az óceánban. Ők nemzették Amateraszu Ómikamit, a napistennőt, tőle származtatják a japán császári házat.

Sintó ünnepek, szertartásokSzerkesztés

 
Szertartás a Kamo-folyónál

A sintó ünnepek (macurik) magukba foglalják a rituális megtisztítást, a kaminak felajánlott ételáldozatokat, az imádkozást, szent zenéket és táncokat, csendes elmélkedést, az öröm kifejezését. A szentélyeket a többség az ünnepek mellett minden hónap 1. és 15. napján keresi fel.

Az újszülött gyereket életének 30-100. napján mutatják be védelmező kamijának, ekkor lép a gyerek a hívők sorába. Minden évben november 15-én, a sicsi-go-szan („hét-öt-három”) ünnepen az ötéves kisfiúkat, valamint a három- és hétéves kislányokat viszik el a szentélybe, hogy köszönetet mondjanak a kami gondoskodásáért. A felnőttek napja január 15-én van, ilyenkor a 20. életévüket betöltött fiatalokat köszöntik. A sintó hívei esküvő alkalmával a kami előtt mondják el a hitvesi esküt. A Sógacu Macuri (Új Év) ünnepélyt 1873-tól (a Gergely-naptár bevezetése óta) január 1-3. között tartják. Ilyenkor templomokba vagy imahelyekre mennek az emberek és a kamikhoz imádkoznak, hogy a következő évük szerencsés legyen. Egy másik sintó ünnep a 16. században élt Tendzsin nevű tanító tiszteletére rendezett Tendzsin Macuri ünnep, ezt június 24-én tartják. Ez az ünnepély kétféleképpen zajlik le: felvonulás vagy egy folyón rendezett parádé. A felvonulás jellegzetességei:

  • Japán népzene
  • Mikosi – díszes, fedett hordozóeszköz
  • Miko – szentélyszolgáló, papnő
  • A gyerekek egy gudzsin, szilvafa ágon a kamit körbeviszik a mikosin majd visszateszik a szentélybe. A folyón történő parádén legalább 100 csónak vesz részt, mindegyik fedélzetén egy, a japán mitológiából ismert alak található. További nagyobb ünnepélyek a tavasz és az ősz ünnepélye.

A sintó hívek házában oltár található, amelyen a család a saját kamija és Amateraszu előtt tisztelegnek.

EmaSzerkesztés

 
Ema

Az emák olyan kis fatáblákon elhelyezett festmények vagy feliratok, amiket a hívők a szentélyekben helyeznek el.

Régen, a középkorban az volt a szokás, hogy az emberek lovakat ajánlottak fel a szentélyek részére, amikor nagyobb segítséget kértek a kamitól. Kisebb kérések esetén egy fatáblára helyezett lóábrázolást vittek a szentélybe, innen ered a mai szokás, hogy kis fatáblákra rajzolt képeket (manapság bármit ábrázolhatnak) helyeznek el az erre a célra felállított falra. Ha a hívő kérelme teljesül, köszönésképp újabb emát helyez el a falon.

Kagura és gagakuSzerkesztés

A kagura a sintó természetisteneknek bemutatott zenés-táncos áldozati szertartás. A „kagura” szó egy 9. századi krónikában jelenik meg először az udvari szertartások leírása során, jelentése: a kami helyére ülni.

A kagura a monda szerint úgy jött létre, hogy Amateraszu napistennő megharagudott a többi istenre és egy barlangba zárkózott, minek következtében a Föld sötét és fagyos lett, a gonoszság és a zűrzavar mindenütt eluralkodott. Hogy elkerüljék a föld pusztulását, a többi isten elhatározta, hogy kicsalogatják Amateraszut a rejtekhelyéről: Uzume, a tánc és a vidámság istennője táncolni kezdett, a többi isten pedig hangosan nevetett, miközben egy varázstükröt helyeztek el a barlang bejárata elé. Amikor a Napistennő kíváncsian kinézett a barlangból, hogy lássa mi az a zaj, ami a barlang bejárata felől jön, meglátta saját képmását a tükörben. Mikor meglátta magát, annyira el volt bűvölve saját szépségétől, hogy nem vette észre, mikor a többi isten eltorlaszolta a barlang bejáratát. Amateraszu elfoglalta helyét az égbolton, fényt, meleget és új életet adva a Földnek, és soha többé nem bujdosott el.

A gagaku hagyományosan a császári család zenéje. A hagyomány szerint a kagura és a gagaku együttesen képes közvetíteni az ember és az istenség között.

A sintó ágaiSzerkesztés

A sintó az évszázadok folyamán több változáson, alakításon ment át, főleg a külső behatásoknak, a buddhizmus, a taoizmus és más vallások hiedelmeinek köszönhetően. Jelenleg is több ágazata van gyakorlatban.

  • Fukko sintó. Fukko sintó jelentése magyarul: a sintó helyreállítása. A 18. században keletkezett, fő célja az volt, hogy megtisztítsa a sintót a külső behatásoktól. Alapítói Kada Azumamaro (1669-1736) és Kamo Mabucsi (1697-1769) voltak.
  • Kokka sintó. Magyarul állam sintót jelent. A kokka sintó volt Japán hivatalos nemzeti vallása az 1868-as Meidzsi-restaurációtól a második világháború végéig. Az ősi vallási tevékenység és a kormányzás egyesítésének eszménye alapján jött létre. A világháború végén, 1945-ben a szövetséges megszálló erők rendelete eltörölte az állam-sintót.
  • Szentély sintó. A szentély sintó (más néven kegyhely sintó) a sintóizmus azon formája, amely a hagyományos népi és szektás vallásossággal ellentétben a nyilvános szentélyekben való imádságot hangoztatja. Az állam-sintót váltotta fel, jelenleg több mint 800 szentélye van, azonban nem részesül állami támogatásban. A szentélyeket a hívők tartják fenn.
  • Szekta sintó. Azok az önálló japán népi vallási közösségek képezik, amelyeket 1882-ben egy kormányrendelet különített el a vallások felett álló nemzeti kultusztól, az állami sintótól. Nem részesülhettek állami támogatásban. A kormány 1908-ig 13 ilyen felekezetet ismert el, ezek közül a legismertebbek:
  • # Újjászületési sintó („A sintó nagy tanítása”);
  • # Konfuciánus szekták: Sintó Súszei-ha („Tanító és fejlesztő sintoista iskola”);
  • # Hegyekhez kötődő kultuszok: Dzsikkókjó („A gyakorlatias viselkedés tanítása”); Fuszókjó („A Fudzsi-hegy vallása”); Mitakekjó vagy Ontakekjó („Az Ontake-hegy vallása”).
  • # Megtisztulást hirdető felekezetek: Sinsúkjó („Az isteni tanulás vallása”); Miszogikjó („A megtisztulás vallása”).
  • # Utópisztikus vagy imával gyógyító kultuszok: Kurozumikjó („Kurozumi vallása”); Konkokjó („Konko vallása”); Tenrikjó („Az égi értelem vallása”) – ez a legnagyobb hatású irányzat.

Ma már 75 különböző sintó felekezetet tartanak számon. A nyugati vallások – a japánoknak idegen személyes erkölcs hangsúlyozása és a sintoista különlegesség-tudat miatt – nemigen terjedhettek el.

Sintó szentélyekSzerkesztés

 
Takami-hegyi (Nara-Mie) szentély

Az első ismert sintó szentélyek az ötödik századból valók. Kezdetben nem építettek szent épületeket, hanem egy szent helynek tartott helyen élőfa-szimbólumot helyeztek el, vagy ideiglenes szentélyt építettek. Később, mikor szent épületeket emeltek a kamik lakóhelyéül, határozott szabályokat követtek: a szent terület bejáratánál egy szent kapu (torii) áll, mögötte, az épülethez vezető út mellett medence található, ahol a hívő megmoshatja kezét és kiöblítheti a száját. Ezt követi az imahely (haiden) ahol áldozatokat is el lehet helyezni. A szent hely központja a belső szentély (honden), ahová csak a papok mehetnek be, itt található a kami szent jelképe, a sintai („a kami teste”). A szent jelkép lehet egy faszobor, egy kard vagy valamilyen más tárgy, de a leggyakoribb a tükör. A hívők a szentélyhez vezető lépcsőnél csengetéssel, tapsolással vagy kopogtatással hívják fel a kami figyelmét.

A szentélyek többnyire fából épülnek és ligetekben helyezkednek el. A szentély faoszlopai és -gerendái tartják a zsindellyel fedett díszes tetőt. A falak alul zártak, a felső rész papírból készül és elmozdítható. A bejárati kapunál sisik, más néven komainuk (oroszlánkutyák) találhatók. Az Inari szentély kapui előtt, jobbról és balról egy-egy róka (kicune) helyezkedik el.

 
Tisztálkodómedence (Icukusima szentély)

Buddhista behatásoktól mentes, jellegzetes sintó szentélyek az Izumo és a közép-honsúi Iszében található, Kr. u. 3. században alapított szentély, amely Japán egyik legelső sintó szentélye. Ezt a szentélyt 20 évente lebontják majd újra felépítik. Az Izumo-szentély Simane prefektúra Izumo városában található, a szentély kamija Ókuninusi no Mikoto, aki a hagyomány szerint átengedte Amateraszu unokájának a halandók birodalmának megteremtését.

TisztálkodásSzerkesztés

Minden egyes szentély bejáratától nem messze egy tisztálkodásra alkalmas hely található, ahol a hívők kezet és szájat mosnak, mielőtt megközelítenék a szentélyt. Az ima előtti tisztálkodást harainak hívják, a tisztálkodási szertartást pedig miszoginak vagy miszogi harainak. A sintóban tisztító elemek a víz, a , a tűz és a szake (alkohol).

Ismertebb szentélyekSzerkesztés

 
A szentély bejáratát őrző kicune (róka)

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

torii – a tradicinális sintó kapu

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Sintó témájú médiaállományokat.