Sipos István (pedagógus)
Sipos István (Sátoraljaújhely, 1934. március 26. – 2024. január 30.)[1][2] Rátz Tanár Úr-életműdíjas[3] magyar kémia–biológia szakos pedagógus.
Sipos István | |
Sipos István tanár úr | |
Született | 1934. március 26. Sátoraljaújhely |
Elhunyt | 2024. január 30. (89 évesen) |
Állampolgársága | magyar |
Gyermekei | három gyermek |
Foglalkozása | gimnáziumi tanár |
Iskolái |
|
Kitüntetései | Rátz Tanár Úr-életműdíj (2015) |
A Wikimédia Commons tartalmaz Sipos István témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Élete és munkássága
szerkesztésTanulmányait a ricsei elemi népiskolában kezdte, ahol édesapja, id. Sipos István, az iskola igazgatójaként,[4] az emberek bizalmának kiérdemlője, érdemes szolgája, a falu mindenese volt. Ezt fia is érezte, felemelőnek tartotta, ha tudását ő is szétáraszthatja, azt diákjaival megosztja. Ezért tanulmányait a közeli sárospataki református kollégiumban folytatta. Itt 1945 és 1953 közt tanult.
A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Karának biológia-kémia szakán végzett 1957-ben.[4] Még ebben az évben volt középiskolájában kezdett dolgozni mint tanár és internátusi nevelő. 40 éven át szolgálta alma materét.[4] Tanóráin kívül kísérletező szakköröket szervezett érdeklődő tanítványainak, segítette felkészülésüket az egyetemi felvételire.
Számos színházi előadást rendezett, ahol maszkmester, díszletfestő és világosító szerepköröket is ellátott.
1960-ban kötött házasságot Kovács Ilona tanítónővel. Három gyermeke és hét unokája született, akik mind sárospataki diákok voltak.
1966-től 1972-ig megyei kémia szakfelügyelő, majd a kémiai munkaközösség vezetője volt. A Magyar Kémikusok Egyesületének megyei elnökségi tagja, az Országos Diákvegyész Napok ötletadója. Diákjaival kiváló eredményeket ért el nemcsak hazánkban, hanem külföldön is.
A református egyházközségben is kiemelkedő munkát végzett. 1990–1996 között a Református Zsinatokon képviselte a Református Kollégiumot. Az egyházközség presbitere és 1999-től főgondnoka volt több éven át.
Számos iskolatörténeti írása is született. 2019-ben a Hegyalja Televízió felkérésére egy 67 perces videóban – "Mesélő sírkövek – séta a sárospataki református temetőben" – mutatta a be sárospataki református temetőben nyugvó - hazai és nemzetközi sikereket elérő -, nem csak egyházi személyek élettörténetét.[5]
Elismerései
szerkesztés- 17 alkalommal kapott különböző kitüntetéseket, emlékérmet, emléklapot
- Szent-Györgyi Albert-emlékérem (1992)
- Kövy Sándor-életműdíj a Tiszáninneni Egyházkerület Elnökségétől (1999)
- Rátz Tanár Úr-életműdíj (2015)[6]
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Archivált másolat. [2024. február 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. február 2.)
- ↑ Az információ autentikus forrásból származó hiteles közlés. A közlést tartalmazó e-mailt archiváltuk, szövegét az önkéntes ügyfélszolgálatot ellátó szerkesztők a 2024020710005862 ügyszám alatt olvashatják. Aki meg szeretne bizonyosodni az információ valódiságáról, lépjen kapcsolatba a hozzáféréssel rendelkező önkéntesek valamelyikével!
- ↑ Rátz Tanár Úr-életműdíj 2015. [2016. május 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. április 24.)
- ↑ a b c „A tanár a tanítványait soha ne tekintse valamilyen alacsonyabb rendű lénynek, hanem munkatársának.”. [2016. április 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. április 24.)
- ↑ https://www.youtube.com/watch?v=fR870kX0hrI
- ↑ Két szegedi tanár is Rátz Tanár Úr-életműdíjban részesült. [2016. január 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. április 24.)
Források
szerkesztés- A Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának Évkönyve és a Tiszáninneni Református Egyházkerület folyóirata[pontosabban?]
- Rátz Tanár Úr Életműdíj 2015 - Sipos István. YouTube