Soó Rezső

(1903–1980) magyar botanikus, egyetemi tanár, az MTA tagja

Berei Soó Rezső (Székelyudvarhely, 1903. augusztus 1.Budapest, 1980. február 10.) Kossuth-díjas (1951, 1954) magyar botanikus, egyetemi tanár, az MTA tagja (levelező 1947, rendes 1951). Botanikai szakmunkákban nevének rövidítése: „Soó”.

Soó Rezső
A Budapest folyóirat 1978. évi augusztusi számában Csigó László felvétele
A Budapest folyóirat 1978. évi augusztusi számában
Csigó László felvétele
Életrajzi adatok
Született1903. augusztus 1.
Székelyudvarhely, Magyar Királyság
Elhunyt1980. február 10. (76 évesen)
Budapest, Magyarország
Sírhely Farkasréti temető
Ismeretes mint botanikus
Nemzetiség magyar
Állampolgárság magyar
Iskolái Eötvös Loránd Tudományegyetem
Iskolái
Felsőoktatási
intézmény
Pázmány Péter Tudományegyetem
Pályafutása
Szakterület növényföldrajz
Tudományos fokozat doktorátus (1926)
Szakmai kitüntetések
A Wikimédia Commons tartalmaz Soó Rezső témájú médiaállományokat.

1940–44 között a kolozsvári egyetemen a növényrendszertani tanszéket, a botanikus kertet és az Erdélyi Nemzeti Múzeum Növénytárát vezette. A debreceni tudományegyetem növénytani tanszékének vezetőjeként megalapította és vezette a debreceni cönológiai (és ökológiai) iskolát, amely a magyarországi növényföldrajz és fejlődéstörténet vonatkozásában úttörő volt.

Életútja szerkesztés

 
Emléktáblája a Margit-szigeten

A kolozsvári Piarista Gimnáziumban tanult, majd Eötvös-kollégistaként a Budapesti Tudományegyetem hallgatója lett. 1925-ben kitűnő eredménnyel tette le tanári szakvizsgáját és doktorátust szerzett. Értekezése a szezonpolimorfizmus problémájának teljesen új megoldását adta azzal, hogy rámutatott a növénytársulások szelekciós szerepére a fajkeletkezésben. 1925-től 1927-ig a berlini Collegium Hungaricum tagjaként Berlin–Dahlemben dolgozott a világ akkori első számú növényrendszertani műhelyében. Itt az orchideakutatás legnagyobb szaktekintélyeitől tanult, majd Kellerrel közösen megírták Európa orchideáinak rendszertani monográfiáját (Berlin, 1930–1940), amely azóta is alapműnek számít. 1927-ben jelent meg Kolozsvár geobotanikai monográfiája, amely a Kárpát-medence területéről a legelső ilyen nagyszabású munka.

1927 és 1929 között a Tihanyi Biológiai Kutatóintézet adjunktusa. Itt indította meg Magyarország növénytársulásainak rendszeres kutatását, és hazánkban elsőként mikroklíma-méréseket végzett. 1929 végén nyilvános rendkívüli tanárként elnyerte a debreceni egyetem növénytani tanszékét. Megszervezte az egyetemi növénytani intézetet és a botanikus kertet. Intézetével megalapította a világszerte híressé vált debreceni cönológiai iskolát, ahonnan a tehetséges geobotanikusok több generációja került ki keze alól. Megindította az első magyar ökológiai folyóiratot, az Acta Geobotanica Hungaricát. 1940 őszétől a kolozsvári egyetem növényrendszertani tanszékének vezetője, valamint a botanikus kert és az Erdélyi Múzeum növénytárának igazgatója, jeles munkatársai és tanítványai voltak itt, köztük Csűrös István, Nyárády Erazmus Gyula és Nyárády Antal. 1945-ben visszatért Debrecenbe, és újra átvette régi intézetét. 1947-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1951-től rendes tagja. 1951-ben és 1954-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

Alkotó tevékenységének három kiemelkedő munkája, a Növényföldrajz (1945), a Jávorka Sándorral közösen írt A magyar növényvilág kézikönyve (1951) és a Fejlődéstörténeti növényrendszertan (1953). 1955-ben a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem növényrendszertani és növényföldrajzi tanszékének vezetőjévé, valamint az egyetemi botanikus kertnek az igazgatójává nevezték ki. Innen szervezte és irányította Zólyomi Bálinttal együttműködve a magyar növénytakaró növénycönológiai kutatását és térképezését. 1969-ben nyugalomba vonult, s idejét élete fő művének, a Magyar flóra- és vegetáció rendszertani, növényföldrajzi kézikönyve (1964–80) című hatkötetes hatalmas munkának szentelte.

Széles körű általános műveltsége és a művészetekhez való értő vonzódása révén nem csak a természettudományok területén hatott, hanem társadalmi tevékenysége, közéleti aktivitása a bölcsésztudományok területén is nyomot hagyott. A debreceni Ady Társaság elnöke, a falukutató mozgalom lelkes támogatója, a kisgrafikának nemcsak nemzetközi hírű gyűjtője, hanem avatott műkritikusa is volt.

Több mint 660 publikációt, köztük 30 könyvet írt a botanika számos területén, szerepelnek köztük tan- és kézikönyvek, nómenklatúra, botanikatörténet, bibliográfia.

Lásd még szerkesztés

Rendszere szerkesztés

 
Soó Rezső sírja a Farkasréti temetőben

Soó Rezső az első olyan magyar botanikus, aki saját fejlődéstörténeti rendszert alkotott. Rendszerét több európai egyetemen is oktatták. Az 1947-ben született rendszer 1953-ban jelent meg a Fejlődéstörténeti növényrendszertan című munkájában, és többszöri átalakítás mellett az 1980-as évekig használták a hazai felsőoktatásban.

Művei szerkesztés

Emlékezete szerkesztés

  • A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.
  • A születésének 100. évfordulójára bélyeget adtak ki, de azon tévedésből Ujvárosi Miklós szerepelt.[1]
  • A Margit-szigeten és a Népligetben lévő Soó Rezső sétányt róla nevezték el.
  • Noszvajon kutatóház viseli a nevét.
  • A Budapest, 11. kerület Pázmány Péter sétányon, az ELTE kémiai tömbjének előcsarnokában a „Kémikusok falán” domborműves emléktábláját 1991-ben tanítványai állították fel. (Szanyi Péter alkotása).[1]
  • A debreceni Botanikus kertben áll domborműves emléke. (Felállítás: 1998, alkotó: ifjabb Blaskó János) [2]

Jegyzetek szerkesztés

Források szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés