Főmenü megnyitása

Soksertéjűek

gyűrűsféreg osztály

A soksertéjűek (Polychaeta) a gyűrűsférgek (Annelida) állattörzs egyik osztálya. Rendszerüket tekintve nincs még teljesen elfogadott nézet. A korábban használatos Errantia (szabadonélők) és Sedentaria (csőlakók) alosztályokra (öregrend?) való felosztásukat elavultnak tartják, mivel a csoportok nem monofiletikus kialakulásúak. A két csoport elkülönítése ugyanis az életmód, illetve az ezzel összefüggésben lévő szervezeti felépítés alapján történt. A két említett csoport jellemzése árulkodik arról, hogy a rendszer mennyire mesterséges. Eddig kb. 90 családot ismerünk, több mint 10 000 recens fajjal.

Infobox info icon.svg
Soksertéjűek
Nereis succinea
Nereis succinea
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Csoport: Homonóm szelvényezettek
Főtörzs: Tapogatós-csillókoszorúsok
(Lophotrochozoa)
Törzs: Gyűrűsférgek (Annelida)
Osztály: Soksertéjűek (Polychaeta)
Alosztályok, rendek

(részletesen lásd a szövegben)

Hivatkozások
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Soksertéjűek témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Soksertéjűek témájú kategóriát.

Errantia: Közös vonásai a sok homonóm szelvény, a jól fejlett parapodiumok sertékkel, cirrusokkal. A prostomiumon fejlett érzékszerveket találhatunk. Többnyire szabadon élők.

Sedentaria: Az ezen csoportba sorolt fajok teste többnyire regionálisan differenciálódott, a parapodiumok redukálódtak, többnyire serte nélküliek, a feji részeken fejlett tapogatókat és más struktúrákat találunk a táplálkozás szolgálatában. Általában járatokban vagy maguk készített csövekben élnek.

RendszerezésSzerkesztés

A soksertéjűeket parafiletikusnak tartják. A Pogonophora és a Vestimentifera valamikor különálló törzsként volt leírva, jelenleg a soksertéjűek alá, a Siboglinidae családba sorolják.

Az alábbi osztályozás nagyrészt megfelel Rouse & Fauchald 1998-as munkájának, bár abban nem szerepeltek család feletti szintek. Más rendszerezésekben több (al)rend található. Mivel igen kevés soksertéjű taxont sikerült kladisztikai analízisnek alávetni, az eddigi taxonok leírása még nagyban változhat.

JellemzésSzerkesztés

A soksertéjűek igen régi és eredményesen fejlődött csoportot alkotnak. Fosszilis soksertéjű gyűrűsférgeket már a prekambriumi leletekben is találtak. Az ún. ediacara faunából ismert a 680 millió éve élt Spiggina flaundersi.

Méretben igen eltérő gyűrűsférgek, több méteres és 100 szegmentummal rendelkező fajok mellett (Eunice aphroditois 3 m) vannak 1 mm-nél kisebbek is (Troglochaetus beranecki 0,7 mm, 8 szelvény).

Leggyakrabban különnemű (heteronom) szelvényességet mutatnak. Jellemző szerveik a páros, szelvényesen elhelyezkedő csonkalábak (parapodiumok). A mindkét oldalon megtalálható csonkalábaknak egy alsó (neuropodium) és egy felső (notopodium) ága van. Ezekben tapogatókacsokat (cirrhus) és a felső ágon többnyire kopoltyúkat találunk. Az ágak belsejében egy-egy izmokkal mozgatható támasztóserte (aciculum) helyezkedik el, s mellette sorokba vagy nyalábokba rendeződött serték vannak. A parapodiumok a helyváltoztatás szervei és igen változatos kialakulásúak lehetnek. A fejen a cirrhusok tapogatóvá válhatnak. A kopoltyúk is elágazhatnak, növelve így a heteronómiát. Törzsfejlődéstanilag valószínűleg a parapodiumból alakult ki az ízeltlábúak (phylum Arthropoda) arthropodiuma.

Egyesek csövekben élnek, amelyet proteinből, mucoproteinből vagy mészből építenek, amelybe néhány faj idegen anyagokat, pl. homokszemcséket is rak. A legtöbb képes a csövét újraképezni, de néhány helytülő forma nem rendelkezik ezzel a képességgel (pl. Serpulidae. A fix csőben lakók gyors visszahúzódásat a hasdúclánc ún. „óriásidege” biztosítja, amely lehetővé tesz egy majdnem szinkron hosszanti izomösszehúzódást. Az axon 1 mm átmérőjű, az impulzustovábbító képessége 20 m/s.

Vannak köztük ragadozók, de igen sok a mikrofág faj. Elsősorban tengeriek, aljzatlakók, de vannak pelagikus fajok is. Néhány faj édesvízben él, de ismerünk szárazföldön élőket is. Például a DK-Ázsiában trópusi avarban élő Nereida-k. vagy az Európában erdei talajokon előforduló Parergodrilus heideri, valamint 1984-ben leírt és hazánkban megtalált Hrabiella periglandulata.

SzaporodásSzerkesztés

Váltivarúak, de néhány családban hímnős fajok is vannak (Hesionidae, Serpulidae, Myzostomidae). Szaporodásuk lehet ivaros vagy ivartalan. A megtermékenyítés történhet a vízbe kibocsátott ivarsejtek közt szabadon, de vannak belső megtermékenyítésű, párzószervvel rendelkező fajok is. Érdekes jelenség az epitokia, amikor egyes aljzatban élő fajok megváltozva (pl. a parapodium sertéi úszólemezekké alakulnak, szemeik megnagyobbodnak) a felszínre úsznak és ott történik a megtermékenyítés (pl. Nereidae). Gyakran a gamétákat hordozó szelvények módosulnak a legnagyobb mértékben, s ilyenkor az állat két jól elváló régióra osztható: az ivartalan atok és az ivaros epitok részre. Ilyenkor a testnek csak az ivartermékeket tartalmazó része emelkedik a felszínre, mint pl. az ehető palolo-féreg [Palolo (Eunice) viridis] esetében.

A külső megtermékenyítés igen sok ivarsejtet igényel, pl. a Nereis virens 500 000 petesejtet képez. Az ivarérést a garatfeletti dúcban termelődő neurosecretumok szabályozzák, az állategyedek közti szinkront pedig pl. a Hold fényének- vagy a hőmérséklet váltakozása hozza létre. A legismertebb holdperiódusos – lunáris ciklusú – szaporodást a már említett palolo-féregnél figyelhetjük meg.

A szedimentben (aljzat) élő és azt el nem hagyó soksertéjűek kopuláló szervekkel rendelkeznek, a megtermékenyítés tehát belső. Sok faj petéit kokonokba rakva teszi le, vagy ivadékgondozóként magán cipeli. Mivel a regenerációs képességük nagy, így gyakran szaporodnak ivartalanul is. Ennek során néhány ízből (segmentum) is teljes állatok fejlődnek.

EgyedfejlődésükSzerkesztés

Embrionális fejlődésük eredetileg közvetett, trochophora lárvájuk van. Ez lehet gömbölyded, vagy lencse, illetve körte alakú. Szája és végbélnyílása kb. derékszögben helyezkedik el. Száj előtti testtáj a prostomium, az utáni a metastomium. Az előtesten kétsoros csillókoszorú van (protrochus és metatrochus), amelyet néhányan a kerekesférgek trochus-ával cingulum-éval tartanak homológnak.

ÉrzékszervekSzerkesztés

A csőlakóknál a tapogatók és a kopoltyúk a test elejére tolódtak. Érzékszerveik zöme a fejre koncentrálódik. Fejlett tapogatóik lehetnek, gyakoriak az érzékserték, érzékbimbók, csillós gödörszervek és egyes fajoknál szemeket találhatunk. Ezek a szemek igen változatosak, az egyszerű pigmentfolttól a lencsés összetett szemekig többféle típus előfordul.

ForrásSzerkesztés

  • Papp, L.(1996): Zootaxonómia – egységes jegyzet – Állatorvostudományi Egyetem, Budapest