Solymári-ördöglyuk

barlang Solymáron

A Solymári-ördöglyuk fokozottan védett barlang, amely a Duna–Ipoly Nemzeti Parkban, Solymáron helyezkedik el. Egy része idegenforgalmi célra ki van építve. Őslénytani és régészeti leletek kerültek elő belőle. Denevérek is előfordulnak járataiban.

Solymári-ördöglyuk
A barlang főbejárata
A barlang főbejárata
Hossz5550 m
Mélység78 m
Magasság0 m
Függőleges kiterjedés78 m
Tengerszint feletti magasság348 m
Ország Magyarország
Település Solymár
Földrajzi táj Budai-hegység
Típus inaktív, hidrotermális eredetű
Barlangkataszteri szám 4773-1
Lelőhely-azonosító 11422
Elhelyezkedése
Solymári-ördöglyuk (Magyarország)
Solymári-ördöglyuk
Solymári-ördöglyuk
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 35′ 25″, k. h. 18° 54′ 23″Koordináták: é. sz. 47° 35′ 25″, k. h. 18° 54′ 23″
A Wikimédia Commons tartalmaz Solymári-ördöglyuk témájú médiaállományokat.

LeírásSzerkesztés

A Budai-hegységben, a hegység É-i részén, a Zsíros-hegycsoport ÉK-i oldalában, 348 m tengerszint feletti magasságban található a főbejárata. Messziről is látható a 20. század elején felhagyott hatalmas kőfejtő, amelynek felső peremétől alig néhány m-re nyílik ez a bejárat. A főbejárat több mint 1,5 m-es, K-re tekintő és majdnem kerek nyílás. Másik, kisebb és boltozatos bejárata a Pipa, amely a főbejárattól ÉNy-ra 70 m-re található. A harmadik, legfelső bejáratát, a Rókalyukat, ami a főbejárattól Ny-ra 90 m-re és 20 m-rel magasabban nyílt, az 1950-es években bontották ki, de omlásveszély miatt az 1970-es években lebetonozták. A barlang mindkét járható bejárata le van zárva.

A barlang a Zsíros-hegyet alkotó triász dachsteini mészkőben alakult ki. Korábban víznyelőbarlangnak tartották, az 1950-es évek vizsgálatai azonban a hévizes eredetet támasztották alá. Az üregesedés egyesek szerint már a pliocénben, mások szerint a pleisztocénben indult meg, mintegy fél-egy millió évvel ezelőtt. A felfelé áramló meleg és a beszivárgó hideg vizek keveredése folytán újból oldóképessé vált víz bonyolult alaprajzú, térbeli labirintus-hálózattá tágította a repedéseket, hasadékokat. Ez a barlang mai képére is rányomja bélyegét: keskeny, magas folyosók, ezeket összekötő szűk járatok, a hasadékok kereszteződésében kialakult termek, függőleges szakaszok váltakoznak. A barlang magasabb részeire jellemzőek a gömbüstök, gömbfülkék.

A később szárazzá vált barlangot a felülről beszivárgó vizek alakították tovább, részben átalakítva az eredeti hévizes formákat. A hidegvizes tevékenység legszembetűnőbb nyomai a cseppkőképződmények, melyek a barlang egyes részein több négyzetméter felületeket is beborítanak, sajnos ma már erősen rongált állapotban. A folyosók falfelületein, kőzetélein gyakori kiválás a borsókő is, néhány mm-től a cm-es méretig. A barlang egyes részein gipsz kristálycsoportok is láthatók.

A bejárattól a Pihenőig minden nehézség nélkül járható, csak világítás kell. A bejárat néhány lépcsőjén az Előcsarnokba lehet lejutni. Balra a Pince mélysége sötétlik. Néhány méter után a Sikló, vagy más néven a Nagy-Kürtő betonlépcsői indulnak lefelé. Több forduló után lehet leérni a 15 m-rel mélyebben fekvő Kupola-terembe, ahol már néhány cseppkőképződmény is látható. Innen meredek vaslépcső vezet tovább, majd éles forduló után ismét betonlépcsők vezetnek az úgynevezett Pihenőbe. A könnyű túra itt véget ér. Ennek a túrának az időtartama kb. 20 perc.

A további, a Pipáig tartó részben lévő kiépített szakaszon barlangjáró alapfelszerelés szükséges. A Pihenő D-i végében levő nyílás a Cirkuszba vezet, melynek bal oldali párkányán, sodronykötél segítségével lehet a másik oldalra jutni, ahonnan kanyargós, szűk járat vezet az ismét nagy méretű Labirintusba. Néhány m után két létra, majd sodronykötél segítségével lehet felmászni a Szemüreghez, majd onnan ismét két létrán le a Guanó-terembe.

Az innen induló szűk Cseppkő-folyosó, majd az ezt követő igen szűk Szuszogó a túra legkellemetlenebb része, melyen áthaladva létrán kell leereszkedni a magas Kulissza-folyosóba. Ennek végén kissé körülményesen lehet felkapaszkodni kb. 2 m-t, majd az elért kanyargós folyosó végén létra vezet a kijárat előtti vízszintes szakaszba. Itt lábbal előre kell lecsúszni a járat alakjára utaló Pipa elnevezésű kijáratba. Ennek a túrának az időtartama kb. 1 óra.

 
Denevérfürt a Pihenő falán

Az Ifjúsági Barlangtúra és Barlangi Sportterápia Egyesület vezet overallos sporttúrákat és gyerektúrákat a barlangba. A barlang további szakaszainak felkeresése barlangjárási gyakorlat vagy vezető nélkül nem ajánlott. Ezeknek a szakaszoknak a megtekintéséhez a barlang kulcsát és a látogatási engedélyt a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság adja ki.

Előfordul irodalmában Ördöglyuk (Bekey 1913), Solymári-barlang (Bertalan 1976), Solymári barlang (Thuróczy 1964), Solymári Ördög-lyuk (Kordos 1978), Solymári Ördöglyuk (Pápa 1939), solymári Ördög-lyuk (Kordos 1984), Solymári-ördöglyuk 4. sz. eltömődött bejárata, Solymári-zsomboly (Kordos 1984) és Vörösvári-barlang (Kordos 1984) neveken is.

ÉlővilágSzerkesztés

A barlangban élő denevérek nagy számára már korán felfigyeltek. A századforduló táján egy külföldi vállalkozás bérelte, és hatalmas gépekkel tonnaszámra termelte ki innen a guanót a talajok feljavítására, de a második világháború után is a becslések szerint még kb. 75 m³ kitermelésre érdemes mennyiség maradt a járatokban. Jól példázza, hogy a Cirkusz termének mélyedését szinte színültig töltötte ki a guanó, aminek ma nyoma sincs ott. Mennyisége több vagon volt. Egykoron az útvesztőben is m vastag guanórétegen lehetett járni.

A guanón kívül a máig megtalálható denevércsontok bizonyítják, hogy zömmel kereknyergű patkósdenevérek, hosszúszárnyú denevérek, hegyesorrú és közönséges denevérek nagy tömegekben éltek a barlangban (az első kettő ma már nem). Ma már inkább a közönséges denevér, kis patkósdenevér és nagy patkósdenevér, valamint hegyesorrú denevér, nagyfülű denevér, csonkafülű denevér és vízi denevér fordul elő. A guanókitermelés óta és az évtizedek óta tartó rendszeres túrázások hatására manapság a denevérek már csak nagyon kis számban láthatóak.

 
Kürtő a Cirkuszból nézve

Korábban a denevérekben élősködő denevérlegyek közül négy faj (Penicillidia conspicua, Mycteribia blasii, Nyeteribia schmidti, Nycteribia biaticulata) itteni előfordulását is igazolták. Az ördöglyukban előforduló barlangi rovarok között is több érdekes és ritka példányt írtak le, így kétfajta szárnyatlan ősrovart és egy addig teljesen ismeretlen sertefarkú rovart is.[1]

Ásatások a barlangbanSzerkesztés

Bekey Imre Gábor a Pipa bejáratban neolit cserépedény-töredékeket talált, és további ásatásokra tett javaslatot ott (Bekey 1924). A belső részekről eddig még sehonnan sem került elő emberi eredetű tárgy. Emberi csontra is csak a Főbejárattól Ny-ra, attól 30 m-re, a Farkasverem fölé eső töbörszerű mélyedés kutatásával kapcsolatban bukkantak. Ott 8–10 m-t ástak le egy erősen korrodált falú üregben, ahonnan egy kora hallstatti kultúrabeli dísztelen cserépedény töredékei kerültek elő, néhány recens állatcsont (görény és ) mellett. A barlangból kiindulva az alatt egy kürtőt kimászva szintén ráakadtak ugyanarra a kitöltésre, benne csontokkal (ember, ló és medve) (Vértes 1950).

 
Beszállás a Nagy-kürtőbe. Jellinek János fényképe

A barlangban már korábban is találtak elszórtan különböző eredetű csontokat, de tudományos igényű feltárást, ásatást csak az 1939–1943 közötti időben, a Magyar Barlangkutató Társulat megbízásából Vértes László végzett ősállati csontleletek után kutatva. 1951-ben Jánossy Dénes paleontológus végzett ásatást a Magyar Természettudományi Múzeum részéről.

Az őslénytani ásatások gazdag anyagot eredményeztek. Legjelentősebb a teljes jávorszarvas-csontváz, melynek kora azonban bizonytalan. A talált kisemlős-anyag (például cickányok, több pocokfaj, egérfajok) a pleisztocén fiatalabb szakaszába (70–75 ezer év) helyezhető, a nagyemlős-anyag (például barlangi medve és barlangi oroszlán) egy része (bölény, Merk-orrszarvú) ennél régebbi is lehet. A barlang gerinces őslénytani leletei hazánk hasonló barlangjainak maradványai közt egyedülállóak, de sok, korban eltérő csont rétegtani hovatartozása bizonytalan, további ásatások lennének kívánatosak.

Kiemelkedő jelentőségű a barlangban talált csigák vizsgálata, melynek alapján a Kis-körút vörös agyagja a középső pleisztocénben, míg a járat végénél eltömődött kürtő világosabb színű kitöltése az ezt követő hűvösebb szakaszban képződött.

KutatástörténetSzerkesztés

A barlang bejáratát és kezdeti szakaszát a helybeliek már ismerték a 19. században, a barlang első kutatójának, Koch Antal geológusnak is ők hívták fel a figyelmét rá, aki 1868-ban szintén csak az első szakaszt (a Siklóig) járta be, mert felszerelés és idő hiányában az innen induló aknába leereszkedni nem tudott. A barlang leírását a Földtani Közlöny 1871-ben megjelent első számában tette közzé.

A 15 m mély Siklóba vagy Nagy Kürtőbe valószínűleg a 19–20. század fordulója táján ereszkedtek le kötelek segítségével budapesti turisták. Ezzel megnyílt az út a barlang további részei felé, melyek feltárása és bejárása szintén megkövetelte a sziklamászásban, kötélkezelésben való jártasságot. A barlangot akkor a legnehezebben járható hazai barlangként tartották számon. Az 1913. évi Barlangkutatásban megjelent és Bekey Imre Gábor által írt tanulmány szerint az őslénytanilag és turisztikailag nagyon érdekes barlangot, a solymári Ördöglyukat nemsokára kőbányászat fogja elpusztítani, ha a kutatások tovább késlekednek. A barlang első térképét 1914-ben a Magyarhoni Földtani Társulat keretében nem sokkal előbb megalakult Barlangkutató Szakosztály megbízásából Kmetty Béla és Szűts Pál készítették, amit az 1920-as, 1930-as években az újabban feltárt szakaszokkal kiegészítettek.

 
Ereszkedés a Nagy-kürtőben. Jellinek János fényképe

1926-ban az újonnan megalakult Magyar Barlangkutató Társulat egyik fontos feladatául tűzte ki a Solymári-ördöglyuk tudományos vizsgálatát, járhatóvá tételét és további feltárását. Létrehozta a Solymári Bizottságot, majd a következő évben együttműködésre lépett a Magyar Turista Egyesület barlangkutató tagjaival. Utóbbi egyesület az 1928-ban a Zsíros-hegyen épített turistaházában (Zsíros-hegyi turistaház) külön szobát biztosított a barlangkutatók számára, akik így öltözőhelyiséghez és ruháik, felszereléseik, műszereik, szerszámaik számára raktárhoz jutottak.

A barlang egyre inkább felkeltette a szakkörök érdeklődését is, amit bizonyít az is, hogy az 1927-ben megrendezett német-magyar barlangkutató konferencia résztvevői meglátogatták, és élénk szakmai vitát folytattak a helyszínen.

A Magyar Barlangkutató Társulat Solymári Bizottsága Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye 500 pengő segélyéből a védelem érdekében 1929. december 21-én vasajtóval lezárta a barlangot. A bejáratok előtti térséget rendezték és turistautat építettek. A kulcsot a közelében lévő M.T.E. Péntek-Asztal „Fritsch”-féle menedékházból lehetett felvenni, megfelelő díj ellenében még felszerelést is kölcsönözhettek. A barlangban a bejárat utáni mélységet (Pince) áthidalták, a Siklóban pedig két nagy falépcsőt helyeztek el. A barlang látogatását egyelőre a barlangjárásban gyakorlott csoportok számára tették lehetővé – abban évben 246 látogató élt a lehetőséggel.

1930. november 30-án a Budapesti Turista Egyesület Alpin Osztálya vándorgyűlést tartott a barlang Farkasverem részén.

A harmincas évek elejére-közepére a barlang nagyon rossz állapotba került. Kezelését végül 1935-ben a Budapesti Turista Egyesület Alpin Osztálya vette át. 1935. június 16-án újra le kellett zárni. A kőfejtő bejárata közelében levő bányaőrházat bérbe vették, ahol a látogatók és a barlangi túravezetők számára öltözőt, étkezőt, mosdót és szükség esetére hálóhelyet alakítottak ki (a háznak ma már nyoma sincs). A forgalom fokozása érdekében több diavetítést is tartottak, az év második félévében már 327-en látogatták meg a barlangot. 1935. november 10-én ismét vándorgyűlés volt a barlang útvesztőjében.

 
A Cirkuszból nyíló egyik járat

A barlang különböző szakaszaiban biztosító sodronyokat, gömbvaskorlátokat helyeztek el, a Siklóban pedig 1936-ban a korábbi, már korhadásnak indult falépcsőt – a jelenleg is használt – betonlépcső (Jellinek-lépcső) létesítésével váltották ki. A barlangot ez évben 486 látogató tekintette meg. Ekkor jelentette meg Jellinek János a barlangot ismertető füzetét, melyben részletesen leírta a barlang túraútvonalait. 1942-ben a barlangot és a felszínét védetté nyilvánították.

1942-ben ismét a Magyar Barlangkutató Társulat vette át a barlang kezelését. Újból létrehozta a Solymári Bizottságot, kibérelte a barlangházat, és kidolgozta a barlang látogatására vonatkozó szabályzatát, mely szerint a barlang csak belépődíj ellenében látogatható; a Bejárat–Kupola-terem közötti szakasz utcai ruhában is bejárható, a Bejárat és a Kijárat közötti szakasz túrái vasár- és ünnepnapokon 10 és 16 órakor indulnak; a barlangház használatáért szintén díj fizetendő. Az Országjárás 1942. évi évfolyamában meg lett említve, hogy a Pilis hegységben körülbelül 30 barlang van és ezek között az egyik jelentős barlang a solymári cseppköves barlang.

Az 1950-es évek derekán néhány évig működtetett, a barlang kijáratától függőleges vetületben mintegy 300 m-re, de jóval mélyebben nyitott Solymár II. táró több olyan törést és hévizes járatot is harántolt, melyek minden bizonnyal dinamikus kapcsolatban lehetnek a barlangrendszer ismert járataival.[2]

 
Bepillantás a barlang főbejáratán

A barlangot kezelő egyesületek természetesen további járatok, összefüggések után is rendszeresen kutattak. Feltáró kutatásaik eredményeként jelentősen megnőtt a barlang ismert járatainak hossza. Az 1960-as években további új járatokat tártak fel Szentes György és társai. Az 1964-ben napvilágot látott Az országos kék-túra útvonala mentén című könyvben meg van említve, hogy a Remete-hegyi-kőfülke és a Solymári barlang őskori állatok (barlangi oroszlán, barlangi medve, egyéb emlősök és madarak) csontjainak lelőhelye volt. Vértes László 1965-ben kiadott könyvében meg van említve, hogy a Riss glaciálist faunisztikailag a Solymári barlang képviseli. Miután időszerűvé vált a barlang korábbiaknál pontosabb felmérése, a Ferencvárosi Természetbarát Sportkör Barlangkutató Szakosztálya – Hartig Miklós és Horváth János vezetésével – 1972-ben megkezdte a munkát. Sajnos a barlang térképe mai napig sem készült el teljesen.

Az 1976-ban befejezett és Bertalan Károly által írt Magyarország barlangleltára című kéziratban az olvasható, hogy a Budai-hegyekben, Solymáron helyezkedik el a Solymári Ördöglyuk, amelynek másik neve Solymári-barlang. A Sziklás-hegy ÉK-i oldalán lévő solymári kőfejtő legmagasabb pontja feletti szikla aljában van a bejárata. A bejárat vízszintesen kezdődik, majd 45 m mély kürtőbe fordul. Az életveszélyes és lezárandó barlang 1800 m hosszú és 49 m mély. Tektonikusan preformált, nagyon bonyolult hévizes eredetű barlangrendszer. Ideális terep a barlangi mozgás gyakorlásához. A kézirat barlangra vonatkozó része 3 irodalmi mű alapján lett írva.

 
A barlang kijárata Bekey Imre Gábor fényképén

Az 1977. december 31-i állapot szerint (MKBT Meghívó 1978. május) a Budai-hegységben lévő és kb. 2000 m hosszú Solymári Ördög-lyuk az ország 7. leghosszabb barlangja. Az 1977. évi Karszt és Barlangban megjelent és Bajomi Dániel által írt tanulmányban van egy térkép, amelyen a biológiailag kutatott magyarországi barlangok földrajzi elhelyezkedése figyelhető meg. A térképen látható a biológiailag feldolgozás alatt álló Solymári-ördöglyuk földrajzi elhelyezkedése. A folyóirat 1977. évi különszámába bekerült a tanulmány angol nyelvű változata. Ebben a tanulmányban is közölve lett a térkép, amelyen Solymári-ördöglyuk a barlang neve.

Az 1977. évi Karszt és Barlangban megjelent és az 1978. májusi MKBT Meghívóban publikált listánál frissebb összeállítás alapján Magyarország 8. leghosszabb barlangja a Budai-hegységben elhelyezkedő és 1977-ben kb. 2000 m hosszú, 1976-ban kb. 2000 m hosszú, 1975-ben kb. 2000 m hosszú Solymári-ördöglyuk. Az 1980. évi Karszt és Barlang 1. félévi számában publikálva lett, hogy a kiemelt jelentőségű Solymári-ördöglyuknak 4773/1. a barlangkataszteri száma. 1982-ben a Ferencvárosi Természetbarát Sportkör Barlangkutató Szakosztályának volt kutatási engedélye a barlang kutatásához. 1982. július 1-től az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének 1/1982. (III. 15.) OKTH számú rendelkezése értelmében a Budai-hegységben lévő Solymári ördöglyuk fokozottan védett barlang.

 
A barlang Pipa nevű bejárata

Az 1984-ben megjelent Magyarország barlangjai című könyv országos barlanglistájában szerepel a barlang solymári Ördög-lyuk néven Solymári-barlang, Vörösvári-barlang névváltozatokkal és térképen van megjelölve helye. A kiadvány szerint az 1940-es évek legjelentősebb barlangi őslénytani felfedezése Vértes László érdeme, aki a Solymári-ördöglyuk Kis-körútjának zsombolykitöltéséből mostanáig egyedülálló maradványokat, köztük egy kihalt jávorszarvas egész csontvázát ásta ki. A riss eljegesedést bemutató fauna egy része elpusztult 1956-ban. A lelőhely feltárása nem folytatódott a nagy technikai nehézségek miatt. Az 1986. évi Karszt és Barlangban megjelent bibliográfia regionális bibliográfia részében szerepel a barlang Solymári-barlang néven. Az összeállítás szerint a Karszt és Barlangban publikált írások közül 1 foglalkozik a barlanggal.

Az 1987. évi MKBT központi kutatótábor tájékoztatójában van egy ábra, amelyen megfigyelhető, hogy a budai barlangok közül néhány, pl. a Solymári-ördöglyuk mekkora tszf. magasságban helyezkedik el, illetve ezeknek a barlangoknak mekkora a függőleges kiterjedése. Az 1987. december 31-i állapot alapján Magyarország 15. leghosszabb barlangja a 4773/1 barlangkataszteri számú, kb. 2000 m hosszú Solymári-ördöglyuk és az összeállítás szerint az 1977. évi Karszt és Barlangban közölt hosszúsági listában a barlang kb. 2000 m hosszú. A Budapesti Természetvédelmi Igazgatóság 1993-ban újból lezáratta az időközben tönkrement bejáratokat, és a Természetvédelmi Hivatal Barlangtani Intézetének szakmai irányításával rendbe hozatta és a létrákat, lépcsőket korláttal is ellátták. A kijáratig (Pipa) terjedő szakaszon pedig a közlekedést megkönnyítő biztosító sodronyokat (két helyen) és létrákat (6 helyen) helyeztek el.

 
A barlangbejárat 1924-ben

Ezt követően a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat a háború előtti túravezetések felújítására céljából újból létrehozta a Solymári Bizottságot, majd megkérte a természetvédelmi hatóságtól a barlangra a hasznosítási engedélyt, és 1994–1998 között május eleje és október közepe között túravezetőkkel vezette az érdeklődő látogatókat a turista (rövid) túra (főbejárattól a Pihenőig és vissza), illetve az overallos (hosszú) túra (főbejárattól a Pipáig) útvonalon. Az ötéves üzemeltetés alatti 250 látogatási napon összesen 5600 látogatót vezettek le a barlangba. 1996-ban több barlangkutató csoport összefogásával és együttműködésével térképezési kampány indult, mely el is jutott a barlangnak körülbelül a feléig, a munka azonban nem folytatódott, így ez a térkép sem készült el.

1998. május 14-től a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter 13/1998. (V. 6.) KTM rendelete szerint a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén található és Budai-hegységben lévő Solymári-ördöglyuk látogatók számára nem megnyitott szakaszai az igazgatóság engedélyével látogathatók. 2001. május 17-től a környezetvédelmi miniszter 13/2001. (V. 9.) KöM rendeletének értelmében a Budai-hegység területén lévő Solymári-ördöglyuk fokozottan védett barlang. Egyidejűleg a fokozottan védett barlangok körének megállapításáról szóló 1/1982. (III. 15.) OKTH rendelkezés hatályát veszti.

2005. szeptember 1-től a környezetvédelmi és vízügyi miniszter 22/2005. (VIII. 31.) KvVM rendelete szerint a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található és Budai-hegységben lévő Solymári-ördöglyuk látogatók számára nem megnyitott szakaszai a felügyelőség engedélyével látogathatók. 2005. szeptember 1-től a környezetvédelmi és vízügyi miniszter 23/2005. (VIII. 31.) KvVM rendelete szerint a Budai-hegységben lévő Solymári-ördöglyuk fokozottan védett barlang. 2007. március 8-tól a környezetvédelmi és vízügyi miniszter 3/2007. (I. 22.) KvVM rendelete szerint a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén lévő és Budai-hegységben elhelyezkedő Solymári-ördöglyuk látogatók számára nem megnyitott szakaszai az igazgatóság engedélyével tekinthetők meg.

A 2013-ban publikált és Varga Gábor által írt tanulmányban a Pest megyében lévő Solymáron elhelyezkedő, 11422 lelőhely-azonosítójú és 4773-1 barlangkataszteri számú Solymári-ördöglyuk a másodlagos régészeti lelőhelyek közé van sorolva. 2013. július 19-től a vidékfejlesztési miniszter 58/2013. (VII. 11.) VM rendelete szerint a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található és Budai-hegységben lévő Solymári-ördöglyuk idegenforgalom számára nem megnyitott szakaszai az igazgatóság hozzájárulásával látogathatók. 2015. november 3-tól a földművelésügyi miniszter 66/2015. (X. 26.) FM rendelete szerint a Budai-hegységben lévő Solymári-ördöglyuk fokozottan védett barlang.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Jablonkay Pál: Solymár földrajza. Budapest, 1935.
  2. Szentes György: Néhány földtani megfigyelés a Solymári-barlanggal kapcsolatban (Karszt- és Barlangkutatási Tájékoztató, 1963. 9. füz. 167–170. old.)

IrodalomSzerkesztés

További irodalomSzerkesztés

  • Jan Stach: Die in den Höhlen Europas vorkommenden Arten der Gattung Onychiurus Gervais. Annales Musei Zoologici Polonici, 1934. (10. köt.) 111–222. old.
  • Jan Stach: The Apterygotan Fauna of Poland in Relation to the World-Fauna of this Group of Insects Family: Onychiuridae. Polska Akademia Nauk, 1954. 219 old.

További információkSzerkesztés