Főmenü megnyitása

Solymári-kőfülke

barlang Solymáron

A Solymári-kőfülke a Duna–Ipoly Nemzeti Parkban, Solymáron, a Zsíros-hegyen található barlang. Őslénytani és régészeti leletek kerültek elő belőle.

Solymári-kőfülke
A barlang bejárata
A barlang bejárata
Hossz12 m
Mélység0 m
Magasság2,5 m
Függőleges kiterjedés2,5 m
Tengerszint feletti magasság332 m
Ország Magyarország
Település Solymár
Földrajzi táj Budai-hegység
Típus inaktív forrásbarlang
Barlangkataszteri szám 4773-3
A Wikimédia Commons tartalmaz Solymári-kőfülke témájú médiaállományokat.

LeírásSzerkesztés

A Solymári-ördöglyuk közelében, annak a főbejárata alatt, erdőben, a már nem működő, nagy kőbánya oldalában van az ovális alakú, vízszintes tengelyirányú, természetes jellegű, kilenc méter széles, 2,5 méter magas bejárata. Célszerű a kőfejtő udvarából megközelíteni. A kőfejtő és az abba délnyugati irányból becsatlakozó völgy metszéspontjában, a völgy szurdokszerű letörésében nyílik.

Egyetlen széles, a vízszintes kiterjedéséhez viszonyítva alacsony teremből áll, amely aránylag száraz és majdnem vízszintes. Az agyagos alja enyhén, lépcsősen emelkedik befelé. Felső triász, dachsteini mészkőben alakult ki, ami erősen breccsásodott, töredezett. 12 méter vízszintes kiterjedésű. Leél-Őssy Sándor szerint valószínűleg karsztos eredetű, egykori forrásbarlang. Az eleje beomlott. Jelenleg pusztul, hidrológiailag inaktív. Képződményei a farkasfogas bekérgezések, a cseppkőlécek és a hegyitej. Az illetékes természetvédelmi hatóság a Duna–Ipoly Nemzeti Park. Kadić Ottokár szerint morfológiailag nem kőfülke, hanem sziklaüreg. A közeli, elpusztult Solymári-sziklaüreghez hasonló, de kisebb méretű.

Előfordul az irodalmában Bockloch (Tasnádi Kubacska 1928), amely Kecske-lyuk magyar nyelven, Csucshegyi sziklaüreg (Kadić 1952), János-barlang (Láng 1958), János barlang (Horváth 1967), János-lyuk (Bertalan 1976), Jánoslyuk-barlang (Leél-Őssy 1957), Kecskeistálló barlang (Tasnádi Kubacska 1928), Kecskelyuk (Tasnádi Kubacska 1926), Kecske-lyuk (Bertalan 1976), Kecskeól (Bekey 1913), Solymári-kőfejtő hévforrás kürtői (Kordos 1984), de nem biztos, hogy ez a barlang is közéjük tartozik, Solymári kőfülke (Tasnádi Kubacska 1928) és Solymári sziklafülke (Tasnádi Kubacska 1928) néven is. A Solymári-kőfülke név az 1984-ben megjelent, „Magyarország barlangjai” című könyvben bukkant fel először.

Leletei

Budinszky Károly ásatásai során sok emlőscsont és madárcsont került elő belőle, például barlangi medve, macska, őz, mezei nyúl. Ekkor fémtárgyakat, cserepeket és tűzhelymaradványokat, égett csontot, hamut és faszenet is talált.

KutatástörténetSzerkesztés

Budinszky Károly az 1905–1906-os években ásatott a kőfülkében őskori leletek után kutatva. Fel is térképezte és le is fényképezte. Az alját borító kitöltését négyzetméterenként felásatta, vizsgálatairól pontos feljegyzéseket készített. Az ásatásai során előkerült leleteket, amelyeket a Földtani Intézetbe juttatott, azonban nem dolgozta fel teljesen 1916-ban bekövetkezett halála miatt. A leletekhez jelzőlapocskákat és jegyzeteket mellékelt. Az első, nyomtatásban megjelent említése 1913-ban történt, Bekey Imre Gábor írt róla az Öreg-kő barlangjairól szóló tanulmányában Kecskeól néven.

 
A barlang bejárata

1926-ban Tasnádi Kubacska András említette meg egyik előadásában, majd az ez alapján készült Solymári-sziklaüregről írt cikkében. 1928-ban részletesen leírta a barlangot. Tasnádi Kubacska András 1927-ben járt benne Gedeon Tihamérral. Tasnádi Kubacska András és Gedeon Tihamér felmérte a kőfülkét, valamint a felmérés alapján Tasnádi Kubacska András rajzolt egy alaprajzi térképet, amelyen szerepelnek Budinszky Károly próbagödreinek a helyei és egy keresztszelvényt. 1928-ban az alaprajzi térkép és a bejáratának a fényképe is megjelent. Ekkor a bejárat magassága két méter, a bejárat szélessége körülbelül 2,2 méter, a legnagyobb belmagassága 3,5 méter, a hossza 18,5 méter és a szélessége 8,5 méter volt. A kőbánya közeledése miatt sürgette a további felásatást.

Kadić Ottokárnak az 1952-ben befejezett kéziratában össze lett foglalva az addigi kutatása. A kéziratban Csucshegyi sziklaüreg a neve. A Földrajzi Értesítő 1957. évi évfolyamában Leél-Őssy Sándor írta le Jánoslyuk-barlang néven. Emiatt összekeverhető a Solymári-víznyelővel, amelynek a másik neve Jánoslyuka volt. A publikációban az olvasható, hogy dachsteini mészkőben keletkezett, a Solymári-ördöglyuk mellett található, vízszintes, kis, száraz, valószínűleg karsztos eredetű, régi forrásbarlang, amelynek beomlott az eleje. Egy körülbelül nyolc méter hosszú teremből áll. Már pusztul, barlangi agyaggal nagyon feltöltődött és nincs cseppkő benne. A tanulmányhoz mellékelt térképvázlaton jelölve van a helye.

Az 1958-ban kiadott, „Budapest természeti képe” című könyv szerint a Kecskelyuk, amelynek a másik neve lehet, hogy János-barlang a Csúcs-hegy északi oldalán, a Solymári-ördöglyuktól délkeletre lévő, nagy vízmosás alján, közel a nagy kőbányához, 275 méter tengerszint feletti magasságban, a hegyláb felett 20–25 méter viszonylagos magasságban nyílik. Nagy barlangi üreg. Az ürege körülbelül 10 méter hosszú, körülbelül 10 méter széles és egy–három méter magas. Az alja befelé emelkedik a vastag, vörösbarna agyagkitöltés miatt. Valószínűleg úgy keletkezett, hogy egy tektonikus hasadék nagyon kioldódott, vagy egy forrásbarlang volt, amely több hasadék találkozásánál alakult ki. Jelenleg glaciális vályoggal van töltve nagyrészt, amelyet még nem ástak ki. Feltételezhető, hogy a barlang a Solymári-ördöglyukhoz és a Solymári-sziklaüreghez hasonlóan, a mainál alacsonyabb, az erózióbázis közelében lévő szinten oldódott ki. Azóta ez a barlang is a kiemelkedő, sziklás hegyoldalon, a Pilisvörösvári-medence szintje felett helyezkedik el a fiatal, tektonikus mozgások miatt. A barlang mellett egy aszóvölgy van, amely a barlang melletti mészkőfalon halad le a bányába. A Solymári-ördöglyuktól elkülönült barlangrészt Koch Antal János-barlang néven írta le. Jablonkay Pál szerint a régi barlang medrébe és innen a kőbányába jut le a Solymári-ördöglyuk melletti vízmosás vize. A János-barlangot gondolja Jablonkay Pál nyilvánvalóan régi barlangnak. A barlang nyílásával egyszintben, a kőfejtő falában még hat–nyolc másik nyílás is látszik.

 
A barlang bejárata

1967-ben Horváth János mérte fel és szerkesztett egy alaprajzi térképet, egy hosszmetszet térképet, keresztszelvényeket, valamint egy helyszínrajzon jelölte be a helyét a János barlangnak. Az 1976-ban befejezett, Bertalan Károly által írt kéziratban az olvasható, hogy Solymáron, a Sziklás-hegyen, a Solymártól nyugatra lévő, kettős kúpú hegynek a két kúpja közötti vízmosásban, a Solymári-ördöglyuk bejáratától 30 méterrel lejjebb, a kőfejtő felett, egy aszóvölgynek, azaz egy ároknak a kőfejtő feletti letörésében van a nagy bejárata. A barlang 107 négyzetméter alapterületű, 18 méter hosszú, kilenc méter széles és 2,5 méter magas. Egy tektonikus hasadék mentén jött létre a karsztos forrásbarlang. A kéziratnak a barlangra vonatkozó része két publikáció alapján íródott. Az 1977. évi MKBT Beszámolóban, Horváth János jelentésében napvilágot látott helyszínvázlaton fel van tüntetve János barlang néven.

Pápa Miklós és Dénes György 1982-ben megjelent útikalauzában többször meg van említve. Az 1984-ben kiadott, „Magyarország barlangjai” című könyv országos barlanglistájában szerepel a neve és két névváltozata, valamint egy térképen van feltüntetve a helye. Ez az első említése a jelenlegi nevének. 2004. július 19-én Gazda Attila szerkesztett egy alaprajzi térképet, egy hosszmetszet térképet és egy keresztmetszetet Gazda Attila felmérése alapján. 2004-ben Gazda Attila készített egy leírást és egy fényképet az Országos Barlangnyilvántartás számára. A leírás szerint, részletesen felmérve 12 méter hosszú, 2,5 méter függőleges kiterjedésű, 2,5 méter magas és 12 méter vízszintes kiterjedésű.

IrodalomSzerkesztés

További irodalomSzerkesztés

  • Jablonkay Pál: Solymár földrajza. (Bölcsészdoktori értekezés.) Budapest, 1935.
  • Varga Gábor: Barlangi régészeti lelőhelyek. Építésügyi Szemle, 2013. 4. sz. 39. old. (Vértes László 1965-ös könyve alapján a Solymári-sziklaüregből kikerült régészeti leletekről ír, de az a lelőhely valószínűleg a Solymári-kőfülke.)
  • Vértes László: Az őskőkor és az átmeneti kőkor emlékei Magyarországon. Budapest, 1965. 224. old. (A Solymári-sziklaüregből kikerült régészeti leletekről ír, de az a lelőhely valószínűleg a Solymári-kőfülke.)

További információkSzerkesztés