Főmenü megnyitása

A Sonderkommandók a holokauszt idején az egyes koncentrációs táborokban javarészt zsidó foglyokból álló munkacsapatok voltak, amelyek tagjait kényszerítették a meggyilkoltak holttestének elégetésére.

Az auschwitzi Sonderkommando tagjai hullákat égetnek

A német kifejezés Különleges Egységet jelent, amely a náci eufemisztikus nyelv része volt, amellyel a Végső Megoldás egyes vonatkozásaira utaltak.

TevékenységükSzerkesztés

A Sonderkommando tagjai nem vettek részt közvetlenül a gyilkolásban – ez a feladat az őröké volt –, elsődleges feladatuk a holttestek elégetése volt. A foglyok rá voltak kényszerítve ennek elvállalására, semmiféle lehetőségük nem volt visszautasítani a részvételt, vagy kikerülni a kommandóból – az öngyilkosságon kívül. Mivel a németeknek szükségük volt a Sonderkommandókra, hogy fizikailag épek maradjanak, viszonylag enyhe bánásmódban részesítették a sondereseket: saját barakkban aludhattak, amely jobban hasonlított egy otthonra, mint a többi barakkok; és megengedték nekik, hogy ingóságokkal rendelkezzenek: az elgázosítottaktól elvett étellel, gyógyszerekkel, cigarettával. Emellett nem voltak kitéve az őrök önkényének, nem gyilkolhatták meg őket ok nélkül. Végeredményben a Sonderkommandók tagjai általában tovább éltek, mint a haláltáborok többi foglyai. Ennek ellenére csak néhányuk élte túl a háborút.

 
A Sonderkommando tagjai hullát égetnek a dachaui krematórium kemencéjében

Mivel bizalmas információkkal rendelkeztek a náci tömeggyilkosságokról, a Sonderkommando tagjait egyéb tábori foglyoktól izolálták, azokat kivéve akik a gázkamrákban dolgoztak. Miután a németek nem szerették volna, ha a sonderkommandósok ismeretei eljutnának a táborokon kívülre is, rendszeresen (kb. 4 havonta) elgázosították, és újakkal pótolták őket. Az újak első feladata az volt, hogy az előző Sonderkommando tagjainak hulláit elégessék. Így körülbelül 14 generációt éltek meg a táborok.[1]

Henryk Mandelbaum, az auschwitz-birkenaui Sonderkommando egy tagja volt a 12. generáció lázadásakor. Elmondta, hogyan büntették meg az ő csoportját is, annak ellenére, hogy nem vettek részt a lázadásban: minden harmadik embert meggyilkoltak közülük.

A Sonderkommandók lázadásaSzerkesztés

Auschwitzban egy sonderkommandós lázadás következtében az egyik krematóriumot félig lerombolták. Zsidó nők, például Ester Wajcblum, Als Gertner és Regina Safirsztain puskaport csempésztek hónapokon át a Weichsel Union Metallwerkéből, az auschwitzi komplexum egy lőszergyárából, a férfi és női ellenállási szervezkedés tagjainak, pl. Roza Robotának, egy fiatal zsidó nőnek, aki Birkenauban dolgozott. Az őrök állandó megfigyelése alatt kis mennyiségű puskaport vittek magukkal, ruhadarabokba vagy papírba csomagolva, majd pedig továbbadták. Amint Robota megkapta a puskaport, továbbadta a Sonderkommando lázadásra készülő tagjainak. A puskaport felhasználva, a szervezkedés vezetői a gázkamrákat és a krematóriumokat akarták elpusztítani és felkelést kirobbantani.[2]

Amikor a tábori ellenállás tagjai figyelmeztették a sonderkommandósokat, hogy 1944. október 7-én megölik őket, a sonderesek támadást indítottak az SS-ek és kápók ellen, két gépfegyverrel, puskákkal, baltákkal, késekkel és gránátokkal. 12 SS megsérült, 3 meghalt.[3] Az egyik meggyilkolt SS-t, illetve egy főkápót[4] élve a krematórium kemencéjébe vetették. Néhány sonderesnek sikerült rövid időre megszöknie a táborból, ám hamarosan kivétel nélkül elfogták őket.[1]Azokból, akik a felkelésben nem haltak meg, kétszáznak le kellett vetkőznie, majd hason kellett feküdniük, és főbe lőtték őket. Körülbelül félezer sonderest gyilkoltak meg ezen a napon.[5][6][7]

Treblinkában szintén volt példa lázadásra: 1943. augusztus 2-án körülbelül 100 fogolynak sikerült kitörnie a táborból.[8] Hasonló felkelés volt a sobibóri táborban 1943. október 14-én.[9] Bár a sobibori III. tábor sonderkommandója nem vett részt az I. tábor felkelésében, mégis meggyilkolták őket a következő napon.

Sobibort és Treblinkát nem sokkal ezután felszámolták. Több ezer sonderesből kevesebb mint 20 élte meg a felszabadulást, és tudott tanúként fellépni a későbbiekben. Ezek között volt Henryk (Tauber) Fuchsbrunner, Filip Müller, Daniel Behnnamias, Dario Gabbai, Morris Venezia, Shlomo Venezia, Alter Fajnzylberg, Abram Dragon, David Olère, Henryk Mandelbaum és Martin Gray.

IrodalomSzerkesztés

  • Nyiszli Miklós: Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Sonderkommando című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Dr. Miklos Nyiszli. Auschwitz: A Doctor's Eyewitness Account. Arcade Publishing (1993) 
  2. Auschwitz Revolt (United States Holocaust Memorial Museum). Ushmm.org. [2013. január 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. február 20.)
  3. Axis History forum
  4. Karl Konvoentet, akit mint közbűntényest szállítottak Majdanekből 1944. április 16-án.
  5. Auschwitz, 1940-1945: Mass murder. Books.google.com (2008. június 11.). Hozzáférés ideje: 2010. április 30. 
  6. Anatomy of the Auschwitz death camp. Books.google.com. Hozzáférés ideje: 2010. április 30. 
  7. We wept without tears: testimonies .... Books.google.com. Hozzáférés ideje: 2010. április 30. 
  8. Chrostowski, Witold, Extermination Camp Treblinka, Vallentine Mitchell, Portland, OR, 2003, p. 94, ISBN 0-85303-457-5
  9. Jules Schelvis. Sobibor. A History of a Nazi Death Camp. Berg, Oxford & New York (2007) 

ForrásokSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz Sonderkommando témájú médiaállományokat.

További információkSzerkesztés