Spanyol lépcső

A Spanyol lépcső (olaszul: Scalinata di Trinità dei Monti, franciául: Escalier de la Trinité-des-Monts), egy díszesen kiépített, szabadtéri kőlépcsősor Róma IV. kerületében (Campo Marzio), mely a domboldalon álló Santa Trinità dei Monti templomtól vezet le a Piazza di Spagna nevű térre. Eredeti olasz és francia nevét a tetején álló templomról, míg a német, angol és magyar nyelvben meghonosodott nevét a lábánál elterülő térről és az ott található Palazzo di Spagna palotáról kapta. Népszerű turistalátványosság.

A Róma történelmi központja világörökségi helyszín része

Spanyol lépcső
Scalinata di Trinità dei Monti Escalier de la Trinité-des-Monts
A Spanyol lépcső és a Santa Trinità dei Monti templom (2011)
Ország	Olaszország
Település	Róma Olaszország
Hely	IV. kerület, Piazza de Spagna
Építési adatok
Építés éve	1723–1725
Megnyitás	1725
Típus	lépcső
Tervező	Francesco De Sanctis
Építész(ek)	Francesco De Sanctis
Alapadatok
Elhelyezkedése
Spanyol lépcső Pozíció Róma belvárosa térképén
é. sz. 41° 54′ 22″, k. h. 12° 28′ 58″41.906111111111, 12.482777777778
A Wikimédia Commons tartalmaz Spanyol lépcső témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

A monumentális díszlépcső 135 lépcsőfokból áll. Építését Étienne Gueffier francia diplomata adományából és francia kölcsönökből finanszírozták. Megvalósítását diplomáciai egyezkedések előzték meg, mert a pápai állam területén álló Trinitá dei Monti templom és kolostor a francia Bourbon királyi ház védnöksége alatt állt, a lépcsősor alján a Piazza di Spagnán, a Monaldeschi palotában székelő spanyol nagykövetség és előtere pedig a spanyol Bourbon király felségterületét képezte. A lépcsőt 1723–1726 között építették Francesco de Sanctis és Alessandro Specchi építészek tervei alapján.

Története

Előzmények

A lépcső építését csaknem két évszázadra visszanyúló tervezés, viták és egyezkedések előzték meg. Már a 16. század végén felmerült, hogy a Pincio-dombon álló Trinità dei Monti templomhoz, melynek építését még XII. Lajos francia király finanszírozta, egy díszes kőlépcső vezessen, annak érdekében, hogy a templomot Róma központjából könnyen meg lehessen közelíteni. A domboldal ebben az időben csupán egy rendezetlen, elvadult növényzettel benőtt lejtő volt. A pápai levéltár az 1580-as évekből való tervrajzokat is őriz, melyek tanúsítják, hogy már XIII. Gergely pápa olyan lépcsőt akart építeni a római francia közösség templomához, amely a teljes homlokzattal azonos szélességű lett volna. A nagy költséggel járó lépcső megépítését akkorra tervezték, amikor a növekvő város beépítettsége eléri ezt a területet.

1647-ben a lejtő alján álló Monaldeschi palotába költözött a Spanyol Királyság nagykövetsége, a teret Piazza di Spagnának (Spanyol térnek) kezdték nevezni. A tér ebben az időben a spanyol nagyhatalom felségterületnek minősült. Minden külföldit, aki engedély nélkül a téren tartózkodott, a spanyolok őrizetbe vehettek és kötelező szolgálatra besorozhatták a spanyol hadseregbe. A pápai államból menekülők a téren menedékjogot is kérhettek és kaphattak.

A 17. században még csak falépcső vezetett fel a térről a templomhoz, erről Gaspar van Wittel 1683-as vízfestménye tanúskodik a római Galleria Nazionaléban.

A nagyra törő városfejlesztési terveket megálmodó pápák méltatlannak találták a térhez csatlakozó gondozatlan domboldalt, és széles, jól belátható díszlépcsőrendszert kívántak a helyére építeni, mely jelképesen összeköti a két rivális nagyhatalom fennhatósága alatt álló francia templomot és spanyol palotát. A korábbi római francia nagykövet, Etienne Gueffier, 1661-ben bekövetkezett halálakor végrendeletében jelentős összeget (10 000 scudót) hagyományozott a lépcső megépítésére azzal, hogy amilyen gyorsan csak lehet megépítsék a templomhoz vezető díszlépcsőt. Ennek ellenére még fél évszázadot kellett várni, míg az akkori pápa, XI. Kelemen 1717-ben végre kiírta az első tervpályázatot. A késedelem hátterében a pápa és a francia királyok századokon átívelő presztízsharca állt.

A Rómában nevelkedett Mazarin bíboros, XIV. Lajos francia király főminisztere is személyes ügyének tekintette a lépcső megépítését, és 1664-ben követén keresztül egy tervet terjesztett VII. Sándor pápa elé, melynek megvalósítását a franciák készek voltak finanszírozni. A terv szerint a lépcsőt egy XIV. Lajost ábrázoló monumentális lovasszobor díszítette volna, amely a pápai állam számára elfogadhatatlan volt, így ez a terv nem valósulhatott meg. Mazarin bíboros 1661-ben, VII. Sándor 1667-ben elhunyt. Az egyeduralkodó XIV. Lajos továbbra is saját lovasszobrot követelt, az egymást követő pápák ezt visszautasították. Közben Gueffier végrendeletét egy unokaöccse megtámadta, a bíróság a pénz felét neki ítélte. A király és a pápa nézeteltérésének eredményeként fél évszázadig semmi sem történt, a lépcső tervei feledésbe merültek. A lépcső megvalósítására vonatkozó tervek XIV. Lajos halála (1715) után kerültek ismét előtérbe.

A lépcsősor megépítése

A két állam viszonyának rendeződését követően, XI. Kelemen pápa javaslatára, 1717-ben pályázatot írtak ki a lépcső terveire. A pápa a jónevű Alessandro Specchi építészt, Carlo Fontana tanítványát akarta megbízni a feladattal, aki már bizonyította tehetségét: 1703–1705 ő építette Róma városi kikötőjének, a Porto di Ripettának rakpartjait, a Tevere folyó partján, ahol ehhez hasonló impozáns lépcsősorokat tervezett és valósított meg. (A Ripetta-kikötő létesítményeit a 19. század végén lebontották).

1721-ben XI. Kelemen elhunyt. Utódja, XIII. Ince (del Conti bíboros) 1723-ban új pályázatot írt ki, és Specchivel szemben az addig jóformán ismeretlen Francesco De Sanctis építészt bízta meg a munkával. De Sanctis munkásságáról keveset tudunk, személyét a franciák favorizálták, közelebbről nem ismert okokból. A lépcső tervezésén az eredeti építésszel, Alessandro Specchivel együtt dolgozott. Sokáig úgy tartották, a győztes terveket Specchi készítette, és De Sanctis valójában ezekből dolgozott. 1726-ban De Sanctis tervrajzairól Girolamo Rossi rézmetszeteket készített, XV. Lajosnak címzett hosszú tisztelgő ajánlással. Még 1721-ben XIII. Ince pápának sikerült keresztülvinnie akaratát, a lépcsőt római stílusban tervezték meg, az uralkodó XV. Lajosnak el kellett fogadnia, hogy az áhított lovas királyszobor helyett csak tisztelgő emléktáblát kap.

A lépcső építése végül 1723-ban kezdődött meg, és 1726-ban fejeződött be. A Francia Királyság által nyújtott nagyvonalú hitelből finanszírozták. A Santa Trinità dei Monti templomhoz vezető díszlépcsőt XIII. Benedek pápa nyitotta meg ünnepélyesen, az 1725-ös jubileumi egyházi év keretében, azonban a befejező munkálatok még további egy évig tartottak.

Stílusa és kialakítása

Francesco de Sanctisnak úgy kellett megterveznie a lépcsőt, hogy az jól illeszkedjen a háromszög alakú Piazza di Spagna tér geometriájához, és az egymást itt keresztező két sugárút, az észak-déli Via del Babuino és a nyugat-keleti Via Condotti által meghatározott kilátási irányokhoz. Figyelnie kellett a lejtő felszínének szabálytalan hajlásaira is. A tervezés során de Sanctis mesteri módon alkalmazta a barokk építészet stílusjegyeit és a perspektíva innovatív felhasználását. Az így kialakult trompe-l’oeil-effektus miatt a Piazza di Spagna és a Piazza Trinità dei Monti közötti jelentős magasságkülönbség kevésbé tűnik drámainak. A végleges tervek kialakítása során de Sanctis számos elemet beépített Specchi terveiből; a lépcső kialakítása jelentős hasonlóságot mutat a Specchi által tervezett Porto di Ripetta kikötő központi témájával. A felső egység az eredeti formájában mutatja be a témát, míg az alsó annak tagolt és lendületes variációja.

A Piazza di Spagnaról egy központi lépcső és két, azzal párhuzamos oldalsó lépcsősor vezet felfelé, amelyek a lejtő egyharmadánál egy teraszban futnak össze. Ezt követően a lépcsősor ismét kettéválik, és két oldalról, ívesen megkerüli a központi teraszfalat. A teraszról egy szűkülő központi lépcső vezet tovább, amely a felső teraszfal előtt ismét kettéválik, és végül a Trinità dei Monti templom előtti térhez érkezik. A lépcső három részre osztása a hegyen álló, a Szentháromságnak szentelt templomra is utal. A lépcsősor tengelye nem merőleges a templom homlokzatára; így a tökéletes szimmetria hiánya és a teraszfalakat ívesen megkerülő oldallépcsők egy könnyed, hullámzó hatást keltenek. A lépcső hullámzó térhatását fokozza, hogy a lépcsőfokok egyes csoportjai konvex (kifelé hajló), más csoportok konkáv (homorú) vonalvezetésűek. A lépcső építészeti elemeit – így az alsó szinten a négy kőgolyót – a Bourbon-liliom és XIII. Ince pápa sasos-koronás domborműves címere díszíti. E szimbólumok arányát gondosan kiegyensúlyozták, a pápai hatalom és a fő finanszírozó, a francia monarchia közötti kompromisszumként.

Az elkészült lépcsőrendszer 23 méter magas, hosszúsága 68 méter, szélessége a középső terasznál 42 méter, amely a legfelső kétágú szakaszán 52 méter szélesre nyílik. Összesen 135 lépcsőfokból áll, a legalsó vízelvezető kőperemet gyakran (tévesen) hozzászámolják, mint 136-ik lépcsőfok.

A lépcső tulajdonképpen a Rómában kedvelt barokk kerti lépcsősorok nagy formátumú változata. Hasonló stílusú, elágazó, teraszos lépcsősorokat korábban Donato Bramante épített a vatikáni Apostoli Palota Belvedere-udvarához (Cortile del Belvedere). Eltérő szögű, megformázott lépcsősorokat elsőként Michelangelo tervezett a firenzei Biblioteca Laurenzianához.

Gueffier alapítványának emlékezetére a megépült lépcső alsó részén egy emléktáblát helyeztek el, melynek felirata latinul: OPUS AUTEM VARIO RERUM INTERVENTU, azaz „különféle közbejövő dolgoknak”, mely talán az építést hosszan akadályozó körülményekre utalhat.

A megvalósult lépcső

1733-ban XII. Kelemen pápa a lépcsősor tetejére, a Trinitá templom homlokzata elé, a francia lovas királyszobor tervezett helyére egy egyiptomi obeliszket akart felállítani, amely egykor Caius Sallustius Crispus római politikus, történetíró kertjét díszítette (Obelisco Sallustiano). Az önmagában 14 méteres kőoszlop a talapzatával együtt 31 méter magasra nyúlt; üzenete egyértelműen a pápai hatalom szupremáciáját hangsúlyozta a francia királyi hatalom felett. A francia követség tiltakozása miatt az obeliszk felállítását évtizedekre félretették, a munkálatokat csak a francia forradalmat közvetlenül megelőző években kezdték el, amikor XVI. Lajos királyt belső politikai és gazdasági nehézségek kötötték le. 1787. február 13-án a Rómába látogató Goethe tanúja volt az alapozási munkák kezdetének. (A látottakról „Utazás Itáliában” és a „Római karnevál” című műveiben írt.) Végül az obeliszket a francia monarchiát megdöntő forradalom előestéjén, 1789-ben avatták fel.

1769-re a Spanyol lépcső már nagyon rossz műszaki állapotba került, erről Joseph de Lalande írt „Egy francia utazásai Itáliában” c. művében. Többször restaurálták, legutóbb 1995-ben és (rongálást követően) 2015-ben. A felújított lépcsősort 2016. szeptember 21-én nyitották meg.

A Bárka-szökőkút

A lépcső előtt, a Piazza di Spagnán található a Bárka-szökőkút (Fontana della Barcaccia), melyet Pietro Bernini (Giovanni Lorenzo Bernini apja) készített 1627-ben, VIII. Orbán pápa (Maffeo Barberini) megrendelésére. A hagyomány szerint 1598 karácsonyán a Tevere kiöntött medréből, az árvíz egy ladikot idáig sodort, ennek emlékére tervezte Bernini a szökőkutat csónakformára.

A kutat 2013 szeptemberétől 2014 őszéig gondosan letisztították, restaurálták és konzerválták, mintegy 210 000 euro költséggel. Röviddel ezután, 2015. február 19-én az UEFA Európa Liga keretében megrendezett, AS Roma elleni mérkőzésre érkező Feyenoord-huligánok súlyosan megrongálták a szökőkutat és környezetét. A kút olyan mértékű károkat szenvedett, hogy annak nyomait a római Műemlékvédelmi Hivatal vizsgálata szerint csak részben lehetett helyreállítani.

A lépcső napjainkban

A térbe torkolló Via Condotti elején található a Caffè Greco, amely a 19. században a „német-rómaiak” (Deutschrömer, azaz a Rómában élő német entellektüellek) és a nazarénus művészvilág kedvelt találkozóhelye volt, erre a kávéházban kiállított emléktárgyak és műalkotások emlékeztetnek.

A lépcső mindig is a turisták egyik kedvelt tartózkodási helye volt. A 2010-es évekre az itt időző, alvó, étkező, szemetelő turistatömegek a lépcső normális használatát már lehetetlenné tették. Az általuk okozott szennyezés és a lépcső sérülései miatt korlátozásokat léptettek érvénybe, a lépcsőt hosszabb-rövidebb időtartamra lezárták. 2019 óta tilos a lépcsőn üldögélni.

• 
  Piazza di Spagna (1748)
• 
  A Spanyol lépcső és a Trinità dei Monti (1900)
• 
  A Spanyol lépcső (2000)
• 
  A Spanyol lépcső (2007 májusa)
• 
  A Bárka-szökőkút

Források

• ↑ Norberg-Schulz: Christian Norberg-Schulz. Late Baroque and Rococo architecture (angol nyelven). Harry N. Abrams Inc. (New York) (1974). ISBN 0-8109-1012-8. Hozzáférés ideje: 2020. október 5. 
• ↑ Hempel: Eberhard Hempel. Die Spanische Treppe – Ein Beitrag zur Geschichte der römische Stadtbaukunst (német nyelven). Hugo Schmidt Verlag (München) (1924). Hozzáférés ideje: 2020. október 8. 

Kapcsolódó információk

A Wikimédia Commons tartalmaz Spanyol lépcső témájú médiaállományokat.

• Fajth Tibor, Dr. Dombi Tibor. Itália (útikönyv). Budapest: Panoráma, 484-485. o. (1965) 
• Pogány Frigyes. Róma. Budapest: Corvina Kiadó, 315-323. o. (1967) 
• Reinhard Raffalt. Concerto Romano (német nyelven). München: Prestel (1955/1999). ISBN 3-7913-2236-2 
• Wolfgang Lotz (1969). „Die Spanische Treppe. Architektur als Mittel der Diplomatie” (német nyelven). Römisches Jahrbuch für Kunstgeschichte. Bibliotheca Hertziana, Tübingen 12, 39–94. o, Kiadó: Wasmuth.. ISSN 0258-557X.  
• Roland Günter. Rom, spanische Treppe: Architektur, Erfahrungen, Lebensformen (német nyelven). Hamburg: VSA (1978). ISBN 3-87975-155-2 

• Róma legszebb lépcsősora, a Spanyol-lépcső. Világutazó (vilagutazo.net), 2014. január 2. (Hozzáférés: 2020. október 13.)
• Die Spanische Treppe in Rom (német nyelven). rom.sehenswuerdigkeiten-online.de. (Hozzáférés: 2020. október 11.)
• Spanish Steps - Piazza di Spagna (panorámaképek) (angol nyelven). italyguides.it. (Hozzáférés: 2020. október 11.)
• Scalinata di Trinità dei Monti (olasz nyelven). Sovrintendenza Capitolina ai Beni Culturali (sovraintendenzaroma.it). (Hozzáférés: 2020. október 11.)