„Klavikord” változatai közötti eltérés

11 bájt hozzáadva ,  11 évvel ezelőtt
a
nincs szerkesztési összefoglaló
[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
aNincs szerkesztési összefoglaló
A klavikordok külső formájukat tekintve téglatest alakú, vagy sokszögletű, lapos dobozok. Nem rendelkeznek alvázzal, hanem asztalra vagy más bútordarabra helyezik őket és úgy játszanak rajtuk. Ez a forma már a 15. század közepére kialakult.
 
Belső berendezésükben egyszerűek. Mint a neve elárulja, a hangszer billentyűzetből (claves) és húrozatból (chorda) áll. A húrok a billentyűzettel párhuzamos irányban haladnak úgy, hogy a mély hangok húrjai a játszó felé esnek (akárcsak a cimbalomnál). A billentyűzet is a lehető legegyszerűbb. Úgy működik, mint egy kétkarú emelő. Innenső oldalán lenyomjuk, mire a túlsó fele felemelkedik, és a billentyű végén merőlegesen álló, a hossztengely irányában lapított fém (legtöbbször sárgaréz) ütőke ''(tangente)'' a húrt megszólaltatja. Ennek az ütőkének kettős szerepe van. Az egyik, hogy megüti és rezgésbe hozza a sárgarézhúrt, a másik, hogy egyúttal a hangmagasságnak megfelelő hosszúságra osztja. A megütés helyétől aza húrlábbal akasztószögekellentétes feléoldalra – tehát a játszótól balra – eső húrrészeket a közéjük font posztó- vagy nemezszalagok tompítják. Ennek célja egyrészt az, hogy ne jöjjön rezgésbe az osztott húr mindkét része, másrészt hogy a billentyű visszaengedése után a hang tompítva legyen.
 
Húrozata kettős, azaz párosával hangolják egy-egy hangját, mert a vékony sárgarézdrótok az ütők érintésére olyan vékony, kellemesen halk hangot adnak, hogy a jobb hangzás kedvéért párosával alkalmazzák őket. Nemcsak a húrokat kettőzték meg, hanem orgonaszerűleg két manuállal és egy pedállal is építettek klavikordokat, amelyeket orgonistáknak, otthoni használatra készítettek.
 
=== Billentyűzet ===
[[Fájl:Tangenty.JPG|right|thumb|260px|Klavikord érintői vagy ütőkéi a húrozat alatt. A piros fonalalakfonalak a tompítást szolgálják.]]
Miután a klavikordot hordozható, kisméretű hangszerként alkalmazták – mely csak a későbbiekben készült nagyobb méretben is – ezért úgy anyag-, mint helymegtakarítás szempontjából, de csupán a zene akkori gyakorlatából következve is a 18. század elejéig úgynevezett ikerbillentyűzettel készítették.