„Flavius Magnus Magnentius” változatai közötti eltérés

Magnentius [[Nagy Konstantin]] császár harmadik fiának Constans császárnak a zsoldjában állt, de a császár fiát [[Constans]]t meggyilkolta és akit [[350]]. január 18-án a [[gallia]]i ''Augustodunumban'' császárrá kiáltották ki. Magnentius pogány volt. Azonnal engedélyezte a betiltott éjszakai áldozatokat, és gyorsan megszerezte a pogány arisztokrácia támogatását. Ugyanakkor az érmei hátlapjára egy nagy krisztogramot veretett, amivel a [[keresztények]]et sikerült megnyugtatnia. [[Constans]] halálának hírére [[Illyria|Illyriában]] az illyriai csapatok parancsnoka, Constantius nővére, Constantina kérésése [[Vetriano]] császárrá kiáltotta ki magát. [[II. Constantinus római császár|Constantinus]] először elfogadta Vetrianot uralkodótársnak, ám 350 december 25-én a társuralkodók közös beszéde alkalmával a légiók előtt megfosztotta Vetrianot a császári bíbortól, bár életét megkímélte. A kedvezőtlen hírek miatt II. Constantinus félbeszakította a perzsák elleni hadműveleteit, és Illyriába sietett. VetranioVetriano a seregével együtt csatlakozott hozzá, akit lemondatott, kárpótlásként azonban tisztes nyugdíjat adott neki. Az összecsapásra készülő ellenfelek mindketten Caesart neveztek ki. Magnentius frank rokonát, [[Magnus Decentius]]t a Rajnához, II. Constantius pedig unokatestvérét, a 337. évi vérengzés egyik túlélőjét, [[Flavius Claudius Constantius Gallus]]t Antiochiába, akihez Constantina nővérét is hozzáadta. Constantius ezután a trónbitorló Magnentius ellen vonult, aki közben magához ragadta a római birodalom összes tartományait, egész az illiri határig. Magnentius a [[II. Constantinus római császár|Constantinus]]sal (Constans testvérével) folytatott harcban a Mursa (a mai [[Eszék]]) melletti véres csatát [[351]]. szeptember 28-án elvesztette. Amikor két évre rá [[353]]-ban a Mons Szeleukoszi csatában ismét megverték, saját kezével ölte meg magát, kardjába dőlt [[Lyon]]ban.