Szerkesztő:AvicBot/sandbox

Abraham Lincoln
16.
Hivatali idő 1861. március 4. – 1865. április 15.
Alelnök(ök)	Hannibal Hamlin (1861–1865) Andrew Johnson (1865)
Előd	James Buchanan
Utód	Andrew Johnson
Párt	Republikánus
Házastársa	Mary Todd Lincoln
Foglalkozás	ügyvéd
Abraham Lincoln aláírása

Abraham Lincoln (Hodgenville mellett, Kentucky, 1809. február 12. – Washington, 1865. április 15.) 1861-től 1865-ben történt meggyilkolásáig az Egyesült Államok 16. elnöke, az első republikánus elnök. Sikeresen kivezette országát az addigi legnagyobb belső válságból (a polgárháborúból) és eltörölte a rabszolgaságot. 1860-as megválasztása előtt ügyvédként, Illinois állami tisztviselőként, kongresszusi képviselőként dolgozott, valamint kétszer jelöltette magát sikertelenül szenátornak. A rabszolgaság eltörléséért harcoló kiváló szónokként 1860-ban elnyerte a Republikánus Párt elnökjelöltségét és még abban az évben megválasztották elnöknek. Elnöksége idejére esett a 13. alkotmánykiegészítés és az 1863-as emancipációs kiáltvány. Hat nappal azután, hogy a déliek tábornoka, Robert Edward Lee letette a fegyvert, Lincoln lett az első elnök, akivel merénylet végzett.

Lincoln maga irányította a sikeres háború menetét, különösen az olyan tábornokok kiválasztásában jeleskedett, mint Ulysses S. Grant. A Republikánus Párt belügyeit is jól kezelte, a képviselőket arra szólította fel, hogy működjenek együtt. Lincoln sikeresen oldotta meg a Trent-ügyet is, ami egy 1861-es diplomácia ügy volt Anglia és az Egyesült Államok között. A vezetése alatt a háború elején kerültek az Unió irányítása alá a rabszolgatartó határállamok (Delaware, Kentucky, Maryland, Missouri és Nyugat-Virginia). Az 1864-es elnökválasztáson ismét neki szavaztak bizalmat. A történészek az Egyesült Államok egyik legjobb elnökének tartják.

Sokan kritizálták, főleg a Republikánus Párt radikális szárnya, hogy milyen lassan halad a rabszolgaság eltörlésével. Ezeken a kritikákon a retorikájával és a beszédeivel sikerült a nemzetet túllendíteni. 1863-as gettysburgi beszéde az egyik legszebb amerikai szónoklat lett, lelket öntött a nemzetbe.

Élete

Gyerekkora és iskoláztatása

A fiatal Abraham Lincoln

Abraham Lincoln 1809 február 12-én született egy egyszobás gerendaházban. Szülei, Thomas Lincoln (1778. január 6. – 1851. január 17.) és Nancy Hanks (1784. február 5. – 1818. október 5.) szegény farmerek voltak, egy 1,4 km² területű földet (a Sinking Spring Farmot) műveltek Kentuckyban, Hardin megyében (ma LaRue megye része). Születési helye alapján Lincoln volt az első elnök, aki nyugaton született. Lincoln nem kapott születésekor középső nevet. Egyik őse, Samuel Lincoln a 17. században vándorolt be Amerikába, a massachusettsi Hinghambe Angliából. Nagyapja volt az, akit szintén Abraham Lincolnnak hívtak, aki Kentuckyba költözött, és ott egy 20 km² földterületen gazdálkodott, őt 1786-ban egy indián felkelés során ölték meg.

Volt egy nővére, Sarah Lincoln (később Grigsby), aki 1807. február 10-én született. Anyjuk halála után Sarah vezette a háztartást, míg apjuk feleség után nézett. 1826 augusztusában hozzáment Aaron Grigsbyhez, majd 1828. január 20-án első gyerekük szülés közben hunyt el.

Thomas Lincoln a vidéki Kentucky megbecsült embere volt. Számos farmmal rendelkezett, beleértve a Sinking Spring Farmot is, ennek ellenére nem volt vagyonos ember. A család a különvált baptista egyház istentiszteleteit látogatta, az egyháztagok nagyon magas erkölcsi szintet állítottak fel az alkoholfogyasztással és a tánccal szemben, és számos egyháztag a rabszolgaság intézménye ellen volt. Lincoln maga sosem csatlakozott az egyházhoz, egyikhez sem.

1816-ban a Lincoln család elhagyta Kentuckyt, hogy elkerüljenek egy az egyik tulajdonuk miatt indított bírósági eljárást és Perry megyébe (ma Spencer megye), Indianába költöztek.

Amikor Lincoln kilenc éves volt, anyja 34 éves korában elhunyt. Röviddel ezután apja újranősült, elvette Sarah Bush Johnstont. Lincoln és mostoha-anyja közel álltak egymáshoz, a későbbiekben mindig „anyának” szólította őt, apjától viszont távol került. Úgy érezte, apja nem sikeres és nem akart olyan lenni, mint ő. 1830-ban, amikor járvány tört ki, a család az illinoisi Macon megyébe költözött.

A követező évben, amikor a család újra költözött, ezúttal Coles megyébe, a 22 éves Lincoln a saját lábára állt, kenuval leutazott a Sangamon-folyón New Salem falujáig. Még abban az évben egy helybeli üzletemben, Denton Offutt felbérelte, hogy szállítson árut a Sangamon-, az Illinois- és a Mississippi-folyón New Salem és New Orleans között. Lincoln formális iskolai oktatása 18 hónapig tartott, de emellett maga nagyban szorgalmas olvasó és autodidakta volt. Értett a fejsze használatához és birkózásban is jeleskedett. Elutasította a vadászatot és a halászatot, mert nem tartotta helyénvalónak az állatok megölését, még élelem céljából sem.

Házassága

Mary Todd Lincoln, Abraham Lincoln felesége

Lincoln első szerelme Ann Rutledge volt. Akkor találkozott vele, amikor New Salembe költözött, 1835-re kölcsönös érzelem alakult ki közöttük. Rutlidge azonban ugyanazon év augusztus 25-én elhunyt, valószínűleg lázas megbetegedésben.

Korábban, valamikor 1833-ban vagy 1834-ben találkozott Mary Owens-szel, barátja, Elzabeth Abell hugával, amikor meglátogatta őt Kentuckyban. 1836-ban Licoln beleegyezett, hogy Elizabeth közvetítsen közte és Mary között, ha Mary visszatér New Salembe. Mary 1836 novemberében tért vissza és Lincoln udvarolt neki egy ideig, bár mindkettőjüknek kétségeik voltak. 1837. augusztus 16-án Lincoln írt egy levelet Marynek Springfieldből, ahova áprilisban költözött, hogy ügyvédi praxisát elkezdje. A levélben azt írta, hogy nem hibáztatná őt, ha lezárná a kapcsolatukat. Mary sosem válaszolt neki, ezzel az udvarlás abbamaradt.

1840-ben Lincoln eljegyezte egy módos lexingtoni rabszolgatartó család lányát, Mary Toddot. 1839 decemberében találkoztak Springfieldben, az eljegyzés 1840 karácsonya körül történt, az esküvő 1841. január 1-jére volt kitűzve, a pár azonban szétment, majd egy partin találkoztak és 1842. november 4-én összeházasodtak Springfieldben, Mary házas nővérének házában. 1844-ben a pár vett egy házat Springfieldben, közel Lincoln ügyvédi irodájához.

1843. augusztus 1-jén megszületett a Lincoln-család első gyermeke Robert Todd Lincoln, majd 1846. március 10-én második fiúk, Edward Baker Lincoln.

Egy 1864-es Mathew Brady-fotó, amin Lincoln elnök könyvet olvas legkisebb fiával, Taddel

Mindazonáltal Robert volt az egyetlen a Lincoln-gyerekek közül, aki megérte a felnőttkort. Edward Lincoln 1850. február 1-jén hunyt el tuberkolózisban. A család gyászát valamennyire enyhítette tizenegy hónappal később William "Willie" Wallace Lincoln érkezése, aki december 21-én született. William 11 évesen halt meg, 1862. február 20-án, Lincoln első elnöki mandátuma idején. A Lincoln-család negyedik gyermeke, Thomas "Tad" Lincoln 1853. április 4-én született, ő túlélte apját, de tizenhat évesen 1871. július 16-án hunyt el Chicagoban. Robert a Phillips Exeter Akadémián és a Harvard Főiskolán tanult. Az ő (és egyben apja) utolsó egyenes ági leszármazottja, Robert Todd Lincoln Beckwith (Lincoln dédunokája) 1985. december 24-én halt meg.

A fiaik halála Maryre és Abrahamra is hatással volt. Később Mary nem tudta elviselni a férje és fiai elvesztésével járó stresszt, ez bipoláris zavarokat okoztak nála, fia Robert 1875-ben egészségügyi szanatóriumba helyeztette. Abraham maga melankóliában szenvedett egész élete alatt, ezt ma klinikai depressziónak hívnák.

Korai politikai karrierje és katonai szolgálata

Igen sokféle munkába belekóstolt, mielőtt ügyvéd és politikus lett belőle. Művelte apja farmját, dolgozott kompon, kerítésdeszkát hasogatott, hajózott a Mississippin, segédkezett boltban és kovácsműhelyben, pár hónapig katonáskodott, kereskedett, földmérést vállalt. Állandóan olvasott, olykor mérföldeket gyalogolt, hogy kölcsönkérjen egy könyvet, s folyamatos önművelésének eredményeképpen 1837-ben Springfieldben ügyvédi irodát nyithatott egy társával. A Whig Párt politikai elveit tette magáévá, és az állami törvényhozás képviselőjeként (1834-42) hamarosan Közép-Illinois egyik legismertebb whig politikusa, s alapos jogi tanulmányok híján is egyik legsikeresebb ügyvédje lett.

A rabszolgaságot erkölcstelennek tartotta, de azt elismerte, hogy azonnali megoldást nem tud ajánlani, s nem támogatta a politikai feszültséget szító abolicionistákat. A rabszolgaság új területekre való kiterjesztését azonban a szabad farmerek gazdasági fejlődésének akadályozásának tekintette, s elvi alapon is ellenezte: "Politikai álszentekké nyilvánítottuk magunkat a világ előtt, amikor kiterjesztjük az emberi rabszolgaságot, s ugyanakkor az emberi barátság egyetlen barátainak tartjuk magunkat!"

Az Egyesült Államok Kongresszusának képviselőjeként (1847-49) támadta a mexikói háborút kirobbantó Polk elnököt, de nem sikerült magára vonnia a figyelmet. A Kansas-Nebraska-törvény (1854) elfogadása után élesen szembeszállt a törvényt eltervező és védelmező Stephen A. Douglas szenátorral, s az ő irányításával szerveződött meg a Republikánus Párt illinoisi szervezete. Az 1858-as szenátusi választásra készülve tartotta egyik leghíresebb beszédét: "Az önmagával meghasonlott ház nem állhat fenn. Úgy hiszem, ez a kormányzat nem maradhat tartósan félig rabszolgatartó és félig szabad. Nem azt akarom, hogy az Unió felbomoljon- nem azt akarom, hogy a ház összedőljön-, de azt gondolom, meghasonlottsága meg fog szűnni. Vagy ilyen lesz egészen, vagy olyan."

Bár a szenátusi választáson vereséget szenvedett Douglasszel szemben, hét nyilvános vitájuk országszerte nagy figyelmet keltett, és ismertté tette Lincoln nevét. Douglas számára az önkormányzat elve volt az elsődleges. Úgy vélte, hogy ha a szabad amerikaiak rabszolgatartó államot kívánnak létrehozni, ebben senki sem akadályozhatja meg őket, mert a többségi uralomnak nincsenek korlátjai. Lincoln számára a rabszolgaság erkölcsi tűrhetetlensége volt az elsődleges szempont, s úgy vélte a többség sem veheti el egy kisebbségnek a Függetlenségi Nyilatkozatban megfogalmazott jogait "az élethez, a szabadsághoz és a boldogulásra való törekvéshez."

Megválasztása

1860-ban először Illinois republikánusai, majd a republikánusok országos elnökjelölő konvenciója is őt választotta meg a párt elnökjelöltjének. Ezt mérsékelt nyilatkozatainak, ügyes taktikai lépéseinek köszönhette, valamint annak, hogy a pártjának nem volt más jelöltje, aki a siker reményében indulhatott volna. Lincoln a népi szavazatok 40%-át kapta meg, de mivel a választás előtt a Demokrata Párt megoszlott, több jelöltet indított, s így egyik sem tudott elegendő szavazatot összegyűjteni, Lincoln pedig megszerezhette az elektori szavazatok többségét.

Első ciklusa

Mire az új elnök egy tervezett merénylet miatt meglehetősen dicstelenül szinte titokban megérkezett a fővárosba, hét állam már kilépett az Unióból, s megalapította az Amerikai Konföderált Államokat. Az új elnök nem támogatta a Crittenden szenátor nevéhez fűzödő kompromisszum tervét, amellyel Missouri déli határától délre szövetségi védelmet ígértek volna a rabszolgaságnak: ezt pártja programja nem tette lehetővé számára. Lincoln mégis békülékeny beszédet tartott hivatalba lépésének napján: "Elégedetlen honfitársaim, nem tőlem, hanem tőletek függ a polgárháború kérdése... Az emlékezet misztikus húrjai, amelyek ott feszülnek a csataterektől a hazafiak sírjától az élő szívekig, a családi tűzhelyekig, behálózva ezt a tágas országot, újult erővel fogják zengeni az Unió kórusát, ha- és én bizton hiszem ezt- a természetünkben lakozó jobb angyalok ismét megérintik azokat!" Úgy vélte azonban, hogy erre a "forradalomra" erkölcsileg igazolhatatatlan cél érdekében került sor, s neki kötelessége mindent megtenni az Unió egységének védelmében. A Dél-Karolina partjainál fekvő Sumter-erődöt nem volt hajlandó kiüríttetni, hanem élelmet küldött a blokád alá vont helyőrségnek, mire 1861. április 12-én a parti ütegek tüzet nyitottak az erődre, amely felett a csillagos-sávos lobogó lengett. Ezzel kezdetét vette az (1865. április 9-ig tartó) amerikai polgárháború.

Abraham Lincoln (Springfield, Illinois, 1860. augusztus 13.)

Lincolnnak sikerült elkerülnie, hogy ő tegye meg az első agresszív lépést, azt azonban nem tudta megakadályozni, hogy a „Felső-Dél”, vagyis Virginia, Észak-Karolina, Tennessee és Arkansas is csatlakozzék a Konföderációhoz. Az elnök ügyes, kibékítő, s ha kellett határozott intézkedéseinek köszönhetően a rabszolgatartó Delaware, Maryland, Kentucky, és Missouri az Unió oldalán maradt, akárcsak a Virginiából kivált, s 1863-ban önálló állammá váló Nyugat-Virginia. Azt is ő akadályozta meg, hogy a brit-amerikai kapcsolatok elmérgesedjenek, miután egy amerikai hadihajó a nyílt tengeren megállította a Trent nevű angol gőzöst, és foglyul ejtette a Konföderáció Európába utazó diplomatáit. „Egyszerre csak egy háborút!”, jelentette ki, s a brit tiltakozás után szabadon engedte az elfogottakat.

Az 1862-es minnesotai sziú felkelés után Lincoln 303 halálra ítélt indián közül 265-nek megkegyelmezett, s ezért csak azokat végezték ki, akik gyilkosságot, vagy nemi erőszakot követtek el. Ez nem volt népszerű döntés. Egy szenátor figyelmeztette, ha több indiánt kivégeztet, nagyobb támogatást kap a Kongresszusban. Lincoln így válaszolt: „Nem akaszthatok fel embereket szavazatokért!” Ugyanígy megkegyelmezett a többi halálraítéltnek is, akiknek ítéletét eléje terjesztették.

Lincoln a saját feladatának tekintette a háború irányítását: ő jelentette be a Konföderáció tengerpartjának blokádját, ő terjesztette ki az önkéntesek szolgálati idejét, és ő növelte meg a hadsereg létszámát, holott mindez a Kongresszus feladata lett volna. A kémek, csempészek és ellenséges agitátorok miatt a személyes szabadságjogok egy részét is felfüggesztette, s lehetővé tette, hogy katonák tartóztassanak le olyan háborúellenes szónokokat, mint például a hírhedt Clement C. Vallandigham. A tiltakozóknak így felelt: „Agyon kell hát lövetnem egy egyszerű katonafiút, aki dezertál, és a haja szálát sem görbíthetem meg egy fortélyos agitátornak, aki dezertálásra buzdítja?”

A déliek távozása után a Kongresszus mindkét házában republikánus többség jött létre, s ez lehetővé tette több, régóta követelt törvény elfogadását, amit eddig a déliek meg tudtak akadályozni. A Morril-féle (1861), majd a késöbbi (1862, 1864) vámtörvények az ipar védelmében példátlan módon megemelték a vámokat. A telepestörvénnyel (Homestead Act, 1862) lehetővé tették, hogy minden farmer jelképes összeg fejében birtokba vehessen 160 acre (kb. 65 hektár) nyugati földet. A Morril-féle földadományozási törvény földeket juttatott az egyes államoknak mezőgazdasági és ipari iskolák létesítésére, s törvényt hoztak a transzkontinentális vasútvonal megépítéséről is (1862). Átalakították az adórendszert, létrehozták a nemzeti bankrendszert, s nemzeti papírpénzt adtak ki (1863). Bevezették a sorozást is, bár emiatt súlyos zavargások törtek ki New Yorkban. A háború jórészt a Konföderáció területein folyt, s ezért Észak és Nyugat fejlődése folytatódhatott: Nevada 1864-ben államként csatlakozhatott az Unióhoz.

A háború első két évében katonai sikerekre nem került sor, csak az államadósság és az adók növekedtek. 1862 elején az elnöknek kellett határozott paranccsal akcióra kényszeríteni a tábornokokat. Az óvatos Lincoln a republikánusok szemében túlságosan passzív, a demokraták szemében pedig túlságosan radikálisnak tűnt, emberségét és becsületességét elismerték, de nem tartották nagy politikusnak. Lincoln kénytelen volt nyilvános levelekben megindokolni politikai intézkedéseit. Sokáig azt hangoztatta, hogy a háború célja az Unió helyreállítása, s állami kárpótlást is ígért azoknak a rabszolgatartó északi vagy déli államoknak, amelyek törvényt hoztak a rabszolgaság fokozatos felszámolásáról. 1862 nyarán látta be, hogy a nagyobb külföldi és belföldi támogatás érdekében neki kell felszabadítani elnöki kiáltvánnyal a rabszolgákat (és azt sem akarta, hogy ezt a Kongresszus tegye meg helyette). Az első jelentősebb északi győzelem, az antietami csata (szeptember 17.) után jelentette be, hogy 1863. január elsejétől érvénybe lép a lázadók területein élő rabszolgákat felszabadító úgynevezett emancipációs nyilatkozata, amelyet a katonai szükségszerűségre hivatkozva tett közzé. „Egész életemben sohasem voltam biztosabb abban, hogy jó dolgot cselekszem, mint amikor aláírtam ezt az iratot!” jelentette ki. Ezután engedélyezte a feketékből felállított katonai egységek létrehozását is.

Miután 1862 novemberében leváltotta a keleti hadsereg túl sokat tétovázó és késlekedő parancsnokát, McClennan tábornokot, igen hosszan kereste azt a katonatisztet, aki aktív és határozott hadműveleteivel képes megsemmisíteni a Konföderáció hadseregét. Az Unió hadseregei számtalan kudarc és félsiker után csak 1863-ban értek el jelentősebb eredményeket és ezekkel a győzelmekkel biztosították, hogy az európai nagyhatalmak nem ismerték el önálló államnak a Konföderációt. A gettysburgi csatában (július 1-3.) sikerült súlyos csapást mérni a déli Lee tábornok Pennsylvaniáig hatoló hadseregére. Lincoln a katonák temetőjének felavatásakor mondta el híres gettysburgi beszédét, amelyben megfogalmazta, hogy nemcsak az alkotmányos szabadságért, hanem az emberi egyenlőséget képviselő rendszerért kell folytatni a polgárháborút: „Nyolcvanhét évvel ezelőtt atyáink új nemzetet hoztak létre e kontinensen, amely a szabadságban fogant, és ama elvnek szenteltetett, hogy minden ember egyenlő. Most nagy polgárháborút vívunk, amelyben eldől majd, hogy sokáig fennmaradhat-e a nemzet, és bármely más, hasonló módon létrejött és ilyen elveket valló nemzet... Magunkat kell itt ama nagy feladatnak szentelnünk, amely előttünk áll, e dicső halottak példája növelje meg ragaszkodásunkat azon ügyhöz, amelyért ők mindent feláldoztak, határozzuk el ünnepélyesen, hogy nem haltak meg hiába, hogy e nemzet Isten segedelmével újjá fog születni a szabadságban, s hogy a nép kormányzata, a nép által és népért létrejött kormányzat nem fog eltűnni a Föld színéről.”

Miután Grant tábornok Vicksburg elfoglalásával Mississippi utolsó déli kézen lévő erődjét is az Unió kezére juttatta (1863. július 4.) majd Chattanooga felmentésével (november 23-25.) megnyitotta a hadsereg útját Georgia fővárosa felé, Lincoln megtalálta személyében azt a főtisztet, akit évek óta keresett, és 1864 márciusában az Unió hadseregének főparancsnokának nevezte ki. Lincoln ekkor már kialakította elképzeléseit a déli államok rekontsrukciójáról: a Konföderáció főtisztviselőinek kivételével minden lázadónak kegyelmet akart adni, a rabszolgáktól eltekintve tulajdonuktól sem kívánta megfosztani őket, s azt tervezte hogy amikor az 1860-ban szavazati joggal rendelkező állampolgárok (vagyis a fehér férfiak) 10%-a hűségesküt tesz az Uniónak, államuk visszakapja önkormányzatát. Ezzel a programmal meg tudta szerezni mind a demokraták, mind a radikális és konzervatív politikusok támogatását.

A program végrehajtása érdekében azonban előbb meg kellett nyernie az 1864-es elnökválasztást. Lincoln hallani sem akart arról, hogy a választást a háborúra való tekintettel elhalasszák: „Választások nélkül nem lehet szabad kormányzatunk!” Győzelme érdekében nem volt hajlandó meggyorsítani az őt támogató Colorado és Nebraska állammá nyilvánítását, s nem rendelt el választásokat az északi megszállás alatt álló déli államokban sem. A békepárti demokraták fegyverszünetet követeltek, és McClellan tábornokot jelölték elnöknek, a háborúpárti demokraták pedig Nemzeti Unió Párt néven a republikánusokkal egyesülve Lincolnt jelölték, azzal a jelszóval, hogy a „Folyón való átkelés közben nem váltunk lovat!” A választás eredményét az döntötte el, hogy Sherman északi tábornok szeptember 4-én megüzenhette: elfoglalta Atlantát, Georgia fővárosát, az Unió flottája pedig megszállta a Konföderáció utolsó kikötőit is. Nyilvánvalóvá lett, hogy a háborút hamarosan meg fogják nyerni, s ezzel Andrew Jackson óta Lincoln vált az első elnökké, akit újraválasztottak. Amint ő is megfogalmazta: "Ezzel bebizonyosodott, hogy a nép kormánya fenn tudja tartani a választást egy nagy polgárháború közepette is. A világ idáig nem tudhatta, hogy ilyesmi lehetséges."

Második ciklusa

Év végi üzenetében támogatást kért a rabszolgaságot eltörlő, XIII. alkotmánykiegészítéshez, amelyre a Kongresszus 1865. február 1-jén tett javaslatot, s ez év decemberében lépett életbe. Lincoln ezt már nem érhette meg. Újraválasztásával megsokasodtak az erőszakos déli tervek, s merényletkísérletekre is sor került. Élete utolsó hetei örömteliek voltak: április 4-én ellátogathatott a Konföderáció elfoglalt fővárosába, Richmondba, ahol a volt rabszolgák megható ünneplésben részesítették, s öt nap múlva megtudta, hogy Lee tábornok Appomatoxnál letette a fegyvert. Nagylelkű békét kívánt kötni, s ezt mondta a főparancsnokoknak: „Hagyják, hogy megadják magukat és hazatérjenek otthonaikba, csak fegyvert ne fogjanak újra. Hadd menjenek valamennyien, a tisztek és a többiek is, én csak engedelmességet akarok, nem további vérontást... Senkit sem akarok megbüntetni, bánjanak velük minden szempontból liberálisan. Mi csak azt kívánjuk, hogy ezek az emberek újból az Unióhoz kötődjenek, és alávessék magukat törvényeinek.” Nem akarta radikálisan átalakítani a déli államok társadalmi rendszerét sem: azt tervezte, hogy egyelőre csak a műveltebb és a hadseregben harcoló feketék számára biztosít politikai jogokat.

A halálos lövés után

John Wilkes Booth, miután Lincolnt lelőtte, kiugrott az elnöki páholyból, a színpadra zuhant és megsérült. Majd ezt mondta "Sic Semper Tyrannis". Mindenki láthatta, ki a merénylő, alig 3 nappal később rátaláltak és lelőtték. Az elnök felesége eleinte föl sem fogta, mi történt, azt hitte, Abe szunyókál. Miután kiderült, mi történt, az egész Ford színház (a merénylet helyszíne) kétségbeesett, és egy bizonyos Dr. Charles Leale néhány társával együtt, azon nyomban megvizsgálta az elnököt. Megállapították, hogy a golyó a bal füle és a koponyája között hatolt be, és a seb halálos. Négy katona átszállította az elnököt a színházzal szemben lévő épületbe, Petersonhoz, aki mellesleg katona volt, csak akkor nem teljesített szolgálatot. Fél 11-kor megkezdődött a virrasztás a haldokló felett, aki 1865. április 15-én belehalt sérülésébe.

Későbbi megítélése

Szerénysége, becsületessége, humora, embersége miatt, az Unió megvédelmezése, a rabszolgák felszabadítása, a demokratikus kormányzáshoz való ragaszkodása következtében, valamint drámai halálára való tekintettel az amerikai politikai kultúra egyik legnagyobb tiszteletnek örvendő, legendás személyiségévé vált.

Magánélete

Lincoln felesége, Mary Todd Lincoln elviselhetetlen nőszemély volt. Nem ismerte a határt sem anyagilag, sem érzelmileg. Előfordult, hogy egy hónap alatt 500 pár cipőt vett magának. Mindamellett jószívű asszony volt. Valahányszor ajándék érkezett a Fehér Házba - legyen az étel, ital - fölpakolta a kocsira, és a katonai kórházba hajtatott, ahol szétosztotta az „ajándékot” a sebesültek között. Négy gyermeke közül Abe Tadet dédelgette legjobban, aki farkastorokkal született, emiatt beszédhibás volt. Taden kívül senki - legyen az akár magas, akár alacsony beosztású személy - nem engedhette meg magának, hogy bocsánatkérés nélkül rontson be hivatalos ülésekre.

Elsőszülött gyermeke, Robert, jóvágású, bajuszos fiatalember volt. Lincolnnak két gyermeke halálát is meg kellett érnie. Edward Baker Lincoln alig négyéves korában halt meg, míg William Wallace Lincolnt, aki 50-ben született, a tífusz ragadta el 1862. február 20-án.

Felhasznált irodalom

• Hahner Péter: Az Egyesült Államok elnökei, Maecenas kiadó, 2006.

Külső hivatkozások

A Wikimédia Commons tartalmaz AvicBot/sandbox témájú médiaállományokat.

• Életrajza a Fehér Ház honlapján
• Abraham Lincoln Research Site (eng)
• Abraham Lincoln Assassination (eng)