„Máriabeszterce” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
sablon
36. sor:
 
== Nevezetességei ==
* A Havas Boldogasszony bazilika több száz éves zarándokhely, a hozzá kapcsolódó monumentális 20. századi kálváriával. Az épületegyüttes 1878 és 1883 között épült Hermann Bollé tervei szerint romantikus-historizáló stílusban barokk és gótikus, valamint itáliai és német reneszánsz építészeti elemekkel. A gótikus kegyszobor ismeretlen népi mester alkotása az 1500 körüli évekből. A kegyszobor a horvát nemzeti zarándoklat legfőbb célja, melyhez évente több mint hatszázezer hívő zarándokol el. A templom melletti kálvária és keresztút neves horvát szobrászművészek alkotása.
* A kálvária mögött áll a karmelita nővérek 1994-ben alapított kolostora.
* A kegytemplom melletti Szent Péter kápolnát 1940-ben építették.
* A falu bejáratánál álló Mária Köszöntése kápolna 1921-ben épült.
* A zlatari út mellett nagy park közepén áll a 19. századi klasszicista Hellenbach-kastély, a zagorjei horvát nemesi kastélyok egyik tipikus példája.
* A temető mellett Gáriel arkangyal barokk szobra látható.
* Itt látható Pavao Hudek szobrászművész és Zvonko Pižir festőművész galériája.
* A Vinski Vrh tetején álló Szűzanya tiszteletére szentelt kápolnát 1622-ben említik először. Az 1880-as földrengés után megújították, ekkor kapta mai formáját.
 
== Külső hivatkozások ==