„Etióp ortodox egyház” változatai közötti eltérés

== Rövid történeteTörténete ==

Az '''Etióp Ortodox Egyház''' kialakulásalétrejötte, jellege,és hatása [[Etiópia]] történetérekultúrtörténetének egyikeelválaszthatatlan azrészét etióp kultúra legizgalmasabb fejezeteinekképezi. Az alábbiakban megkísérlem igen tömören összefoglalni mindazt, amit erről a kérdéskörről tudni kell vagy érdemes.

TalánValószinűleg egy ilyen üldözés következtében menekült Etiópiába az a „Kilenc Szent”, akik 500 körül kezdték meg etiópiai tevékenységüket. A hagyomány szíriaiaknak tartja őket, ám az újabb kutatások szerint egyiptomi koptok lehettek. Az Etióp Orthodox Egyház alapjait valójában ők rakták le. A keleti keresztény világban, Szerbiától Etiópiáig a kolostorok voltak az egyházi tevékenység bázisai. Ezt a kolostori hálózatot teremtette meg a „Kilenc Szent”. A kolostorok lettek a keresztény műveltség letéteményesei (akárcsak a középkori Európában), és az egyházi hagyomány szerint a „Kilenc Szent” fordította le a Bibliát giz nyelvre. A giz a mai etiópiai semita nyelvek (például tigrinya és amharinya) közös őse, amelyből később kialakultak a modern nyelvek, de az egyházi használatban a mai napig megmaradt (hasonló utat járt be, mint Európában a latin). A giz előtt Etiópiában valószínűleg a görög volt a műveltség nyelve, amire máig emlékeztetnek a liturgia egyes kifejezései (például kyrie eleison). A létrehozott kolostorok egészen a 20. századig az oktatás kizárólagos színhelyéül szolgáltak. A szerzetességnek ettől kezdve komoly befolyása volt a birodalom politikai életére. A szerzetesek élén az ecsagé állt, aki kezdetben a Debre Damo, majd a Debre Libanos kolostor mindenkori apátja volt. Az abunnal ellentétben ő etióp származású volt, így érthető, hogy sokkal komolyabb befolyással rendelkezett mind a nép vallásos életére, mind a császárra. Rangban viszont az ecsagé az abun alatt állt, amiből számtalan súlyos konfliktus származott.

EmlítettemAz, hogy a „Kilenc Szent” a hagyománnyal ellentétben valószínűleg nem Szíriából, hanem Egyiptomból érkezett. Ez azonban, nem jelenti azt, hogy nem hoztak magukkal szír hagyományokat. Úgy tűnik, a korabeli monofizita világ egymással szoros kapcsolatot tartott, és egyfajta érdekszövetség jött létre közöttük. Erre vonatkozóan meglehetősen kevés bizonyíték áll rendelkezésre, de elgondolkodtatóennek egyik jele lehet, hogy a ma Lalibélának nevezett hely (ahol tizenegy csodálatos sziklatemplom épült a 13. században) eredeti neve Roha. Ez azonos a szíriai monofizita központ, Edessza arab nevével (Al-Rúha). A szíriai befolyás idővel olyan méreteket öltött, hogy Jagba-Szion császárnak a 13. század végén rendelettel kellett megtiltania, hogy szíriaiak hivatalt viselhessenek Etiópiában.

Ugyanakkor nemfigyelembe ártvehető e tekintetben visszatérni a már említett Kebra Nagaszt hatásárahatás. A „zsidó” szokások gyakorlása tekinthető hagyománynak is, de sokkal több is annál. Etiópia, mint Isten kiválasztott népe, úgy érezte, kötelessége az ószövetségi zsidó atyák útmutatása szerint élni, mintegy utánozni az Ószövetséget (latinul: imitatio Veteris Testamenti). Másfelől vannak arra utaló jelek is, melyek szerint némelyik zsidó eredetű szokás már a Kebra Nagaszt előtt gyökeret vert. Ezt általában azzal magyarázzák, hogy bár az etiópok többsége a kereszténység előtt valóban nem gyakorolta a zsidó vallást, élhettek közöttük zsidók. A mai napig tisztázatlan annak a falasának (idegennek) nevezett népcsoportnak az eredete, amely (ma már elenyésző számban) Etiópia északi hegyei között él. A falasák, akik magukat ‘Izrael Házának’ (Béta Izráel) nevezik, valóban zsidó vallásúak, bár bőrük színe fekete, nem ismerik a héber nyelvet, sem a Talmudot, ellenben szent irataik egyes újszövetségi részeket is tartalmaznak! Miután azonban a falasák a történelem során Etiópiában mindvégig számkivetettek voltak, valószínűtlen, hogy a keresztények zsidó jellegű szokásai tőlük származnának. A legelfogadhatóbb az a nézet, miszerint a fent említett szokások egy része nem kifejezetten zsidó vallási előírás, hanem a térség semita népei között ősidőktől gyakorolt szokás. Bárhogyan is van, tény, hogy a zsidó hagyományokat Etiópiában is sokáig üldözték és csak Zara-Jakob császár engedélyezte azok gyakorlását a 15. században, olyannyira, hogy a középkori (és későbbi) etióp büntető törvénykönyv, a Fetha Nagaszt (‘Királyok Törvénye’) is ószövetségi biblikus alapon nyugszik.

Ahmed emír pusztítása és a portugálok megjelenése után Etiópia már nem bírta visszanyerni régi fényét. A birodalom belső vallási ellentétei (orthodox eretnekmozgalmak), az örökösödési háborúk, a déli nomád népek (oromók) támadásai és az oszmán törökök megjelenése a térségben szétzilálta a birodalmat. A császár (királyok királya) hatalma kezdett egyre inkább névlegessé válni. A bonyolult, kaotikus belső viszonyok kedveztek a jezsuita misszionáriusoknak, mert bekapcsolódhattak az udvar hatalmi harcaiba. [[1603]]-ban [[Pero Páez]] spanyol [[jezsuiták|jezsuita]] misszionárius érkezett a birodalomba, és hamar felismerte a lehetőséget. A császárhoz közel férkőzve azzal kecsegtette, hogy amennyiben katolizál, európai fegyveres segítséget szerez a számára. Páez tervei azonban két ízben is csődöt mondtak, mert a császárt a konzervatív ortodox ellenzék meggyilkoltatta. Végre a harmadikat, [[Szuszeniosz]] császárt ([[1607]]–[[1632]]) sikerült rávennie a katolizálásra [[1612]]-ben. Szuszeniosz azonban sokáig nem merte ezt nyilvánosságra hozni, de a dolog kitudódott és hamarosan kitört az első katolikus ellenes lázadás. Amikor [[1622]]-ben az egész birodalmat katolikussá nyilvánította, az elégedetlenség a tetőfokára hágott. [[1625]]-ben Páez helyére a sokkal bigottabb Alfonso Mendez érkezett, immár mint a pápa által felszentelt etióp püspök. Ettől kezdve Etiópiában (máig) kettős egyházszervezet van: az egyik elismeri a Vatikánt, a másik nem. Mendez elképesztő dolgokat kezdett követelni: elrendelte az egész lakosság újbóli megkeresztelését (gondoljunk bele: keresztény emberek megkeresztelését…), a teljes papság újbóli felszentelését, és az etióp orthodox liturgia felcserélését a latinra, beleértve azt is, hogy a liturgia nyelve a giz helyett a latin legyen. Mendez és társai egész egyszerűen nem értették az etióp kereszténység mibenlétét, talán nem is akarták megérteni. A félreértésekből csak egyetlen példa: a katolikus liturgia szerint az áldozás előtt az ostya és a bor átváltoztatása Krisztus testévé és vérévé (eucharisztia) a hívők szeme láttára, a mise részeként történik. Ezzel szemben Etiópiában az átváltoztatást a papok a mise előtt, a templom egy erre a célra elkülönített helyiségében végzik. Miután Mendez nem látta ezt, azt hihette, az etiópok nem hisznek az eucharisztiában. A katolikus misszionáriusok persze már az európai eretnekmozgalmak és reformáció több száz éves emlékével érkeztek, ezért érthető gyanakvásuk – ne feledjük, hogy Mendez már az ellenreformáció (tridenti zsinat) „gyermeke”.

Egy szó, mint száz, a katolicizmus ilyen módon való bevezettetése eleve kudarcra volt ítélve. Az ellenkezés csakhamar olyan méreteket öltött, hogy Szusznejosznak választania kellett: vagy jó katolikusként meghal, vagy megtagadja azt, és ezzel talán megmenti a trónját. Végül 1632-ben rendeletileg visszaállította az orthodox államvallást, azzal, hogy akik időközben katolikus vallásra tértek, továbbra is szabadon gyakorolhatják vallásukat. Ekkor azonban már késő volt. A katolikusokkal szembeni gyűlölet pogromokban nyilvánult meg, Szusznejoszt megfosztották a tróntól, helyére fiát, Faszilidaszt ültetve, aki még ugyanabban az évben (1632) kiutasította a jezsuitákat Etiópia egész területéről. János Pap legendája ezzel szertefoszlott, és örök tanulságul szolgált minden későbbi misszió számára.

Gyakorlatilag 1916-tól kezdődik [[Hailé Szelasszié]] (avagy a Szentháromság Hatalma) uralkodása. (Valójában csak 1928-ban lett király, majd 1930-ban császár, addig [[Zauditu etióp császárnő|Zauditu]] császárnő mellett volt régensherceg.) Hailé Szelasszié egész politikai pályafutását Etiópia felemelésének rendelte alá. Ez még akkor is igaz, ha olykor nem a megfelelő eszközt választotta. Elődeinek nyomdokán haladva pontosan látta az európai veszélyt. Uralkodásának idejére Egyiptom, vele együtt pedig Alexandria angol gyarmattá vált, ezért a császár megkezdte a független (autokefál) Etióp Patriarchátusért vívott harcot. 1929-ben elérte, hogy az abun mellett már öt püspök működött. A további reformokat 1935-ben megakasztotta az olasz invázió. Az olasz megszállás (1936—1941) éveiben sajátos dolgok történtek az egyházban. Az olaszok, akik ebben az időszakban Anglia ellenfelei voltak, szerették volna függetleníteni az etióp kereszténységet az angol fennhatóság alatt álló Egyiptomtól. Miután az abun Kairóba menekült, kényszerítették a szerzetesek vezetőjét, az ecsagét, hogy lépjen annak helyére, és „kollaboráns” püspököket szenteljen fel. Bár ezt az alexandriai patriarcha sosem ismerte el, mégis sajátos, hogy de facto az Etióp Egyház ekkor vált első ízben függetlenné. Mindez persze nem járt véres események nélkül, hiszen az olaszok a behódolni nem akaró papok és szerzetesek közül igen sokat meggyilkoltak, köztük Petrosz püspököt. Emlékezetes továbbá a Debre Libanosz kolostor több száz szerzetesének lemészárlása [[1937]] májusában.