„Racionalizmus” változatai közötti eltérés

A racionalizmus gyökerei már a korai görög filozófiában körvonalazódtak, [[Szókratész]] [[ókor]]i [[ókori Görögország|görög]] filozófus idejében már megvolt a bizalmatlanság az érzékekkel szemben, mivel a gondolkodás a dolgokat az érzékelt látszattól nagyban különböző, teljesen más fényben világítja meg. Szókratész szerint ahhoz, hogy az ember megérthesse a körülötte lévő világot, előbb önmagát kell megértenie a racionális gondolkodás révén. Szerinte a léleknek két része van: az irracionális rész, az érzelmek és a vágyak; ill. a racionális rész, ez az igazi énünk. A hétköznapok során az irracionális [[lélek]]részt vágyai a [[fizika]]i [[test]]be vonzzák és egyesül vele, ezért a [[világvalóság|világot]]ot csak fizikai érzékeinken keresztül fogjuk fel. A racionális lélekrész kívül esik tudatos ismereteink körén, de néha képeken, álmokon és egyéb módon kommunikál velünk.

Az újabb filozófiában [[René Descartes|Descartes]], akit az első racionalista filozófusként tartanak számon. <!--, az elvi ellentét még nála sem meghatározható, viszont--> Az igazság kritériumát már az ész tiszta és határozott belátásában találja. Descartes szerint csak az örök igazságok – a [[matematika]] igazságai, ill. a [[tudomány]]ok [[ismeretelmélet]]i és [[metafizika]]i alapjai – nyerhetőek el az értelem útján; a fizikai [[valóság|világ]] tapasztalati úton ismerhető meg a tudományos módszer segítségével. Szerinte noha az álmok annyira valódinak tűnnek, mint a fizikai tapasztalatok, ezek nem növelik az ember tudását. Hasonlóképpen a tudatos érzéki tapasztalat is lehet illúziók eredménye, így ez is kétségessé válhat.