„Fantasztikus szimfónia” változatai közötti eltérés

[[Fájl:Berliozs manuscript of first page of Symphonie Fantastique.jpg|bélyegkép|220px|A Fantasztikus szimfónia kéziratának első lapja]]

 

[[Fájl:Berlioz young.jpg|bélyegkép|balra|Berliozról készült festmény 1832-ből]]

Berlioz 1826-tól – rövid orvosi tanulmányok után – a párizsi Conservatoire hallgatója volt. Barátai, a romantikus ifjú művész generáció – [[Eugène Delacroix]], [[Victor Hugo]], [[Id. Alexandre Dumas|Alexandre Dumas]], [[Alfred de Vigny]] és mások – társaságában rendszeresen látogatta az operaházat, a színházakat. 1827. szeptember 11-én az Odéon Színházban látta [[William Shakespeare|Shakespeare]] [[Hamlet, dán királyfi|Hamletjét]], amelyet William Abbot angol társulata játszott. Az előadáson Hamletet Charles Kemble, Ophéliát pedig egy bizonyos [[Harriet Smithson]] (1800–1854) alakította. A zeneszerzőt azonnal elbűvölte a szép színésznő, lángoló szerelemre gyulladt iránta. Természetes ezek után, hogy 15-én megnézte a [[Rómeó és Júlia|Rómeó és Júliát]] is, plátói szerelmével a címszerepben, majd 18-án az [[Othello|Othellót]], melyben Desdemonát alakította a hölgy. Többször is megpróbált a nála négy évvel idősebb színésznővel kapcsolatba kerülni, de leveleire nem kapott választ. Ettől függetlenül betegesen féltékeny volt rá, például akkor is, amikor az Párizson kívül vállalt szerepet. Két évig nem is találkoztak személyesen, de addig is – mintegy rögeszmeszerűen – őrizte magában a viszonzatlan szerelmet, bár ez a szerelem időről időre haraggá, sőt gyűlöletté változott. Közben – D'Aubré asszony leánynevelő intézetében, ahol gitárórákat adott – megismert egy ''Marie Moke'' (1811–1875) nevű szép és kiválóan zongorázó lányt, akit Arielének nevezett, és neki szánta a ''Vihar'' zongoraszólamát. A lány a pletykáival mindent megtett, hogy elfeledtesse a komponistával az ír színésznőt.<ref name="Bloom">{{cite book|author=Peter Bloom|title=Berlioz élete|publisher=Osiris Kiadó|year=2004|location=Budapest|pages=50–59|id=ISBN 963-389-651-7|chapter=A Fantsztikus szimfónia}}</ref> Berlioz el is jegyezte Marie-t, de 1832-ben, amikor visszatért Rómából, a lány már rég férjhez ment Camille Pleyel zongoragyároshoz (Marie Moke Pleyel később világhíres zongorista lett). Berlioz bosszút forralt és az öngyilkosság gondolatával is foglalkozott. Amikor azonban megtudta, hogy Miss Smithson Párizsban tartózkodik, jegyet küldött neki, és a nő el is ment a hangversenyre, az átdolgozott Fantasztikus szimfónia előadására. Berlioz szerelme újra fellobbant iránta, és 1833 októberében feleségül vette az akkorra már népszerűségéből jócskán vesztett színésznőt.<ref>{{cite web|url=http://www.mr3-bartok.hu/index.php?option=com_alphacontent&section=5&cat=18&task=view&id=189&Itemid=42|author=Németh G. István|title=Berlioz: Fantasztikus szimfónia. Epizódok egy művész életéből op. 14 (1830)|accessdate=2009-12-09|publisher=Bartók rádió}}</ref><ref name="Kroó80">{{cite book|author=Kroó György|authorlink=Kroó György|title=Berlioz|publisher=Gondolat Könyvkiadó|year=1980|location=Budapest|pages=80|id=ISBN 963-280-852-5|chapter=A Fantasztikus szimfónia}}</ref>

A ''Fantasztikus szimfóniát'' a fiatal [[Liszt Ferenc]] is megismerte, amikor a bemutató előtti napon meglátogatta Berliozt, és 1833-ban elkészítette zongorakivonatát is.<ref>{{cite book|author=Kroó György|authorlink=Kroó György|title=Berlioz|publisher=Gondolat Könyvkiadó|year=1980|location=Budapest|pages=80–81|id=ISBN 963-280-852-5|chapter=A Fantasztikus szimfónia}}</ref> Ezt a kivonatot tanulmányozta át és játszotta végig [[Robert Schumann]], ami alapján kis elemzést írt róla, védelmébe véve Berliozt és művét a német közönség előtt. ''„Az új forma szokatlanságában, az új kifejezésben van oka a szerencsétlen félreértésnek. Semmi sem kelti fel oly könnyen a bosszúságot és ellenkezést, mint egy forma, amely régi nevet visel. Ha valakinek eszébe jutna például valamely 5/4-es ütemben írt darabot indulónak, vagy 12 egymás után következő apró tételt szimfóniának nevezni, az bizonyára előzetes gyanakvást kelt maga ellen. Azonban vizsgáljuk meg mindig, mi van a dolog mögött. Minél különösebb egy mű szemmel láthatólag, annál nagyobb elővigyázatossággal ítélkezzünk fölötte.”''<ref name="Frigyesi14"/>

 

''„Ott folytattam, ahol Beethoven abbahagyta”'' – jelentette ki Berlioz a műve kapcsán, és ezzel arra utalt, hogy ő valóban a Beethoven kijelölte úton haladt, olyan szimfóniát írt, amely egységes mű. Ezt az egységet szolgálja egyfelől a zenéhez írt szöveges program, másfelől a darab egészén átívelő, minden tételén más és más formában visszatérő vezérmotívum, ami valóban újdonságnak számít Berlioz művében.<ref>{{cite book|editor=Kroó György|author=Frigyesi Judit|title=Hector Berlioz: Fantasztikus szimfónia. In: A hét zeneműve 1979/3.|publisher=Zeneműkiadó|year=1979|location=Budapest|pages=14–15}}</ref> Programzenét már korábban is sokan írtak, [[Antonio Vivaldi|Vivalditól]] Beethovenig, de kétségtelen, hogy közvetlen mintaképe Beethoven ''Pastorale''-ja. Innen jött az, hogy a ''Fantasztikus szimfónia'' is öttételes lett, hogy a tételek programfeliratot kaptak (noha ezek Beethovennél csak pár szavasak), és a ''Jelenet a mezőn'' tétel hangulatában is a ''Pastorale'' második tételének ''(Patak mellett)'' természetképére ismerünk rá. Ugyanakkor felfedezhető benne az ötödik szimfónia monotematikus szerkesztése is.<ref>{{cite book|author=Kroó György|authorlink=Kroó György|title=Berlioz|publisher=Gondolat Könyvkiadó|year=1980|location=Budapest|pages=82|id=ISBN 963-280-852-5|chapter=A Fantasztikus szimfónia}}</ref>

 

Berlioz zenéje, bár korában – elsősorban hazájában – nem volt nagyon népszerű, zenetörténeti szempontból mégis felbecsülhetetlen fontosságú. Előkészítője volt a szimfonikus költeménynek, a monumentális későromantikus zenei alkotásoknak. [[Liszt Ferenc|Liszt]] és [[Richard Wagner|Wagner]] előfutára, és hangszerelői művészete is előremutató.<ref name="ZeneLex">{{ZeneLex|21|235–237}}</ref> ''„Ezzel a művel a ''romantikus szimfónia'' született meg, a műfaj a szimfonikus költemény felé, a zene a drámai cselekményű programábrázolás felé közeledett. … [Berlioz] Egy csapásra az európai zene egyik legnagyobb forradalmárává lett.”''<ref>{{cite book|author=Kroó György|authorlink=Kroó György|title=Berlioz|publisher=Gondolat Könyvkiadó|year=1980|location=Budapest|pages=103|id=ISBN 963-280-852-5|chapter=A Fantasztikus szimfónia}}</ref>

 

A tételek ismertetése a Berlioz által írt program szerint történik. A leírás szövegét Berlioz ezzel a mondattal kezdte: ''„A zeneszerzőnek az volt a célja, hogy egy művész életének különböző jeleneteit ábrázolja, amennyire ezeket zenében ki lehet fejezni.”''<ref name="Pandi"/><ref>{{cite book|author=Kroó György|authorlink=Kroó György|title=Berlioz|publisher=Gondolat Könyvkiadó|year=1980|location=Budapest|pages=84–87|id=ISBN 963-280-852-5|chapter=A Fantasztikus szimfónia}}</ref>

 

A művész egy boszorkányéjen látja magát, árnyak, boszorkák, mindenfajta szörnyek rettentő csapatának közepette, akik mind az ő temetésére gyűltek össze. Furcsa zajok, sóhajtások, kacagások, távoli kiáltások, amelyekre mintha más kiáltások felelnének. A szeretett dallam újból megjelenik, de elvesztette nemes és félénk jellegét; most már csupán táncnóta, aljas, triviális és groteszk. Íme a szerelem, seprűnyélen táncol. Ő is eljött a boszorkányszombatra… Örömteli ordítozás fogadja érkeztét… A diabolikus orgiába veti magát… Megszólal a lélekharang, majd a Dies irae (a gyászmise Utolsó Ítéletről szóló szekvenciája gregorián dallama) burleszk-paródiája hangzik föl. Ezután vad erővel tör ki a boszorkányéj táncforgataga. Végül együtt hangzik a boszorkánytánc és a Dies irae.

 

Berlioz nagy zenekar számára hangszerelte meg szimfóniáját. Olyan hangszerelés ez, amely arról tanúskodik, hogy a komponista kiválóan ismerte az egyes hangszerek és hangszercsoportok fő tulajdonságait, hangszínét, hangulatfestő lehetőségeit. Berlioz a hangszerelés mesterének, a modern zenekari hangzás megteremtőjének számít. Ezért érezzük azt, hogy zongorakivonatban művei elveszítik fényüket, legsajátabb lényegüket.<ref name="ZeneLex"/>

 

A ''Fantasztikus szimfónia'' előadása hangversenyeken és hangfelvételeken – a tempóválasztástól függően – 53–57 percnyi időtartamot vesz igénybe.

 

''Fantasztikus szimfónia'' címmel 1942-ben fekete-fehér filmet forgattak [[Franciaország]]ban, Christian-Jaque rendezésében. A filmben Jean-Louis Barrault alakította Berliozt, Lise Delamare pedig Harriet Smithsont. Az egyébként nívós filmalkotás nem aratott sikert Franciaországban, mert úgynevezett „Vichy-filmnek” számított, így alkotói hazaárulóknak számítottak a közvélemény szemében.<ref>{{cite book|author=Markó László|title=A film krónikája|publisher=Officina Nova|year=1995|location=Budapest|pages=176|id=ISBN 943-477-027-4}}</ref><ref>{{cite web|url=http://www.port.hu/fantasztikus_szimfonia_la_symphonie_fantastique/pls/fi/films.film_page?i_film_id=64483&i_city_id=3372&i_county_id=-1|title=Fantasztikus szimfónia|accessdate=2009-12-09|publisher=Port.hu}}</ref>

 

{{források}}

 

* {{cite book|editor=Kroó György|author=Frigyesi Judit|title=Hector Berlioz: Fantasztikus szimfónia. In: A hét zeneműve 1979/3.|publisher=Zeneműkiadó|year=1979|location=Budapest|pages=14–25}}

* {{cite book|author=Kroó György|authorlink=Kroó György|title=Berlioz|publisher=Gondolat Könyvkiadó|year=1980|location=Budapest|pages=396|id=ISBN 963-280-852-5}}