Főmenü megnyitása

Módosítások

a
Bottal támogatott egyértelműsítés: Mississippi – hivatkozások eltávolítása
A középső paleozoikumban jelentős stabilitás figyelhető meg. A tengerek szintje a jégkorszak miatt csökkent, de a [[szilur]] és [[devon (időszak)|devon]] folyamán lassan visszaállt. A Baltikum és Laurentia lassú összeolvadása és a Gondwana részeinek észak felé haladása számos, viszonylag meleg, sekély tengerfenék kialakulásának oka. Ahogy a növények a kontinensek szélén megjelentek, növekedett az oxigénszint, csökkent a szén-dioxid tartalom, igaz, kevésbé drámaian. Az észak-dél hőmérsékleti különbség szintén csökkenni látszik, vagy a metazoák egyszerűen szívósabbakká váltak, vagy mindkettő. Mindenesetre az [[Antarktisz]] és Nyugat-Gondwana déli kontinentális szélei kevésbé voltak már lakatlanok. A devon végén számos impulzus történt, mely a középső paleozoikum [[gerincesek|gerinces]] élővilágának nagy részét elpusztította anélkül, hogy láthatóan csökkentette volna az élővilág általános változatosságát.
 
A kései paleozoikummal kapcsolatban sok megválaszolatlan kérdés. A [[Mississippi]] epocha a légköri oxigénszint hirtelen, gyors növekedésével kezdődött, miközben a [[szén-dioxid]] szint soha nem látott alacsony szintekre süllyedt. Az éghajlat destabilizációjához, és egy (vagy talán két) jégkorszakhoz vezetett a karbon időszakban. Ezek sokkal súlyosabbak voltak, mint a késő ordovíciumi jégkorszak; de ezeknek jelentéktelen hatása volt az élővilágra. A ciszuráli korszakban az oxigén és szén-dioxid szintek normál értékre álltak vissza. Másrészt viszont a [[Pangea]] kialakulása hatalmas [[sivatag]]ok kialakulásához vezetett, melyekben extrém hőmérsékletek jöttek létre. A [[lopingi]] korszakban csökkent a tenger szintje, növekedett a [[szén-dioxid]] szint, általános éghajlati romlás következett be, melyek együttes következménye a [[perm (időszak)|perm]] végi kihalás.
 
{{Geokronológia|fanerozoikum|paleozoikum1|paleozoikum2}}
117 228

szerkesztés