„Erdélyi Irodalmi Szemle” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Hkbot (vitalap | szerkesztései)
a Bottal végzett egyértelműsítés: Kádár Imre –> Kádár Imre (író)
Hkbot (vitalap | szerkesztései)
a Bottal végzett egyértelműsítés: Herepei János –> Herepei János (művelődéstörténész)
3. sor:
Az 1. szám tanúsága szerint a folyóirat „tükre kíván lenni Erdély szellemi életének, amelyből mindenki megtudhatja, hogy az erdélyi magyarság akár a szépirodalomban, akár az egyes tudományszakokban a múltban mit produkált és ma is mit produkál. Az Erdélyi Irodalmi Szemle egyúttal azt is mutatni fogja, hogy az erdélyi magyarság szellemi téren mivel járul hozzá [[Románia]] egyetemes közművelődésének jelenlegi állapotához.” Ennek megfelelően az első hét számban külön volt szépirodalmi és külön tudományos szemle is, míg a II. évfolyamtól kezdve a laptest tanulmányokra, kisebb közleményekre s több rovatra oszlott. Az Erdélyi Irodalmi Szemle irányvételében érezhető a romániai magyar egyházak közreműködése, az egyre bővülő főmunkatársi gárda is a felekezeti arányok figyelembevételével áll össze. A folyóirat szellemiségét a konzervatív hagyománytisztelet szempontjai határozzák meg. Irodalomkritikusai, [[Borbély István]], [[Kiss Ernő]], [[Kristóf György]], [[Rass Károly]], Budapestről [[Alszeghy Zsolt]] és [[Császár Elemér]] „keresztény-nemzeti” szemlélettel közelednek a múlt irodalmi nagyságaihoz és a Romániában megjelenő magyar szépirodalmi művekhez. A polemikus írások sem hiányoznak. Borbély István bírálat tárgyává teszi [[Kádár Imre (író)|Kádár Imre]] és [[Osvát Kálmán]] szerinte cinikus álláspontját az irodalom ügyében (1925/7), Rass Károly támadást intéz [[Makkai Sándor]] ''Ördögszekér'' című regénye („avatatlanok kezébe nem való”; 1926/3-4) és ''Magyar fa sorsa'' című könyve ellen („Jótékony célú hangverseny Ady fölsegélyezésére”; 1927/3-4). A támadások célpontja az emigráció, [[Ady Endre|Ady]] s a modern irodalom. A folyóirat elismert költői [[Szabolcska Mihály]] ([[Reményik Sándor]] írja róla s mellette: „lehet-e nagyobb elégtétel, mint élő anakronizmusnak lenni ebben a világban?”; 1925/9-10) és Reményik Sándor (lásd Rass Károly tanulmányát; 1925/9-12); a regények közül Kristóf György első helyre a ''Fekete vőlegények''et sorolja [[P. Gulácsy Irén]]től (1927/1). Kristóf elhatárolja ugyan magát az irodalmi regionalizmustól, miután annak legjellemzőbb vonását a „politikai alkalmazkodás”-ban látja, de ''Transilvánizmus'' című tanulmányában ő tesz első kísérletet az erdélyiség mint irodalmi sajátosság tudományos meghatározására (1926/3-4). A [[helikoni közösség|helikoni törzsgárdából]] a folyóirat hasábjain mindössze [[Kuncz Aladár]] és [[Molter Károly]] nevét látjuk egy-egy ízben szerzőként feltűnni. Különben a lap munkatársi gárdája és hangvétele az [[Erdélyi Irodalmi Társaság]] irodalompolitikájához igazodik. Az irodalomkritika azonban fokozatosan háttérbe szorul és a (humán) tudományoknak adja át helyét.
 
A kor filozófusai közül [[Tavaszy Sándor]] [[Oswald Spengler|Spengler]] filozófiájának tükrében vizsgálja a nyugat-európai kultúrát (1924/1 és 2), [[Makkai Sándor]] [[Immanuel Kant|Kant]] erkölcstanáról értekezik (1924/7), [[Varga Béla]] az objektív idealista [[Pauler Ákos]] logikáját boncolgatja (1925/5 és 6), majd a [[Faust (Goethe)|fausti]] és [[Karamazov testvérek|karamazovi]] lélekben a XIX. és XX. század, Nyugat és Kelet szembenállását érzékeli (1929/3-4). A filozófiai tárgykör konkretizálódik a nemzetiségi létre: Tavaszy Sándor tanulmánya a kisebbségi élet etikájáról és egy „erdélyi magyar világnézet” eszményéről vallásfilozófiai végkövetkeztetésekbe torkollik (1928/1-4). A lapban számos történelmi, főként művelődéstörténeti közlemény is megjelent. [[Bíró Vencel]], [[Buday Árpád]], [[Csutak Vilmos]], [[Herepei János (művelődéstörténész)|Herepei János]], [[Kelemen Lajos (történész)|Kelemen Lajos]], [[Sebestyén József|Keöpeczi Sebestyén József]], [[Roska Márton]], [[Veress Endre]] pozitivista adatközlései a szaktudomány művelését és a nemzetiségi tudat formálását egyaránt szolgálják. Külön emlékszámot adtak ki [[Márki Sándor]] (1927/2) és [[Karácsonyi János]] (1929/1-2) halála alkalmából.
 
Az Erdélyi Irodalmi Szemle hasábjain jelentek meg [[Bitay Árpád]] közleményei a román-magyar történelmi és irodalmi kapcsolatokról, s a lapban jeles román tudósok ([[Victor Babeş]], [[Vasile Pârvan]], [[Nicolae Drăganu]]) tanulmányait is publikálták; ismeretterjesztő közleményeket írt [[Sever Pop]] és [[Moldován Gergely]]. Kisebb mértékben jelentkeztek a folyóirat munkatársai nyelvészeti ([[Csűry Bálint]]), nevelésügyi ([[Gál Kelemen]]) és jogtörténeti ([[Balogh Artúr]], [[Gyárfás Elemér]]) kérdésekkel, elszórtan természettudományi közlemények is megjelentek ([[Balogh Ernő (geológus)|Balogh Ernő]], [[Bányai János (geológus)|Bányai János]], [[Tulogdy János]], [[Széll Kálmán]] tollából). Az akkor legfiatalabb tudós-nemzedékből [[Szabó T. Attila]], [[Jancsó Elemér]], [[Blédy Géza]] pályája indult az Erdélyi Irodalmi Szemlében. Több irodalomtörténeti tanulmány mellett a lapban indította meg [[György Lajos (irodalomtörténész)|György Lajos]] ''Az erdélyi magyar irodalom bibliográfiája'' közlését (1925/4 és köv. számok). A folyóirat megszűnése után 1930-tól munkatársi gárdájának közreműködésével s ugyancsak György Lajos szerkesztésében indult meg az [[Erdélyi Múzeum (folyóirat, 1874–)|Erdélyi Múzeum]] új folyama mint az [[Erdélyi Múzeum-Egyesület]] szakosztályainak közlönye.