„I–16” változatai közötti eltérés

A Cyclone hajtóművel szerelt harmadik prototípusban egy sor aerodinamikai újítás jelent meg. A gépet állami próbákra 1934. szeptember 7-én adták át. Csúcssebessége 437 km/h lett, ami többé már nem elégítette ki a légierő igényeit, ők a kísérleti [[Nazarov M–58]] motort akarták és 470 km/h sebességet. Az M-22-vel hajtott változatot a [[Nyizsnyij Novgorod|gorkij]]i 21. gyár és a moszkvai 39. gyár kezdte gyártani. Mivel ez volt ezen gyárakban készült negyedik repülőgép, az '''I–16 tip 4''' jelzést kapta. Az új hajtóművel ellátott repülőgépek sárkányát is kis mértékben meg kellett változtatni, többek között a pilótát védő páncéllemezt és a futómű ajtaját, hogy lehetővé váljon teljes zárása.

 

 

A típusból összesen 7005 együléses és 1639 kétüléses gyakorló változatot gyártottak.

=== Szovjetunió ===

[[Fájl:Khalkhin Gol Soviet pilots august 1939.jpg|thumb|A szovjet légierő pilótái Halhin-golnál a fronton 1939 augusztusában I–16 vadászgépük előtt]]

 

AZ I–16 fő ellenfele a német [[Messerschmitt Bf 109]] vadászgép volt<ref name="Drabkin p.142">Drabkin 2007 p. 142.</ref>. Az I–16 egy kicsit jobban irányítható volt, mint a korai Bf 109, és fordulóban egyenlő feltételekkel tudott harcolni a Bf 109 "Emillel". A gyakorlott szovjet pilóták előnyt tudtak kovácsolni a Polikarpov kiváló vízszintes mozgékonyságából és annyira szerették, hogy vonakodtak átülni jóval modernebb vadászgépekre. A német repülőgép azonban felülmúlta szovjet ellenfelét a csúcsmagasságával, emelkedési sebességével, gyorsulásával, és legfőképpen a vízszintes és zuhanó sebességével, melyet jobb aerodinamikai kialakításával és erősebb motorjával értek el. Az I–16 fő verziói legfeljebb 450–470 km/h sebességet értek el, míg a Bf 109E sebességge 560–570 km/h volt, a Bf 109F-é pedig 600 km/h. A fölényes sebesség alapvető volt közelharcban, így a német pilóták tudtak kezdeményezni és dönthettek, hogy felülről és hátulról támadják ellenfelüket, majd magasságot gyűjtsenek egy esetleges második támadáshoz. Ezalatt a Polikarpov gépek legfeljebb védelmi kört tudtak alkotni vagy elmenekülni, kihasználva vízszintes mozgékonyságukat<ref name="Drabkin p.142">Drabkin 2007 p. 142.</ref>. Az I–16 fegyverzete is gyengébb volt. Az "Emil" két szárnyba épített 20 mm-es [[MG FF]] gépágyúval és két, légcsavarkörön át lövő 7,92 mm-es [[MG–17]] géppuskával volt felszerelve, melyekből egy másodperc alatt 2,37 kg össztömegű lövedéket tudott kilőni. A legelterjedtebb I–16 változat ugyanakkor két szinkronizált és két, szárnyba épített 7,62 mm-es SKASZ géppuskával rendelkezett, melyeket csak 1,43 kg össztömegű lövedék hagyhatta el egy másodperc alatt <ref name="Drabkin pp.142-143">Drabkin 2007 pp. 142-143.</ref>. <ref name="Drabkin pp.142-143">Drabkin 2007 pp. 142-143.</ref> Ezen felül a Messerschmitt lőszerkészlete géppuskánként 1000 lőszer, a gépágyúké 60 lőszer volt, míg a Polikarpovba mindössze géppuskánként 450 töltényt lehetett tölteni<ref name="Drabkin p.143">Drabkin 2007 p. 143.</ref>.