„Huszadik Század (folyóirat)” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
Létrehozását a polgári radikális körök szorgalmazták, de 1906-ig a társadalomtudomány valamennyi hazai művelőjének összefogására törekedett politikai pártállásra való tekintet nélkül. 1906-tól, a Társadalomtudományi Társaságban bekövetkezett kettészakadást következtében elsősorban a polgári radikalizmus ideológiai fóruma, amelyben helyet kaptak [[marxizmus|marxista]] tudósok is, köztük [[Szabó Ervin]] írásai is. A folyóirat jelentős szerepet játszott az 1918-as [[Őszirózsás forradalom]] eszmei-politikai előkészítésében. 1919-ben a [[Magyar Tanácsköztársaság|magyar kommün]] megdöntését követően betiltották.
 
A Huszadik Század az első, valóban jelentős [[szociológia]]i folyóirat Magyarországon, amely a korabeli szociológiai irányzatok ismertetésén, hazai kutatások eredményeinek közreadásán túlmenően figyelemmel kísérte a szociológiával rokon [[etnológiaNéprajz|etnológiai]]i munkákat, és helyt adott társadalom[[néprajz]]i tanulmányoknak.
 
== Jegyzetek és források ==
146 763

szerkesztés