„Kagylók” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Bottal végzett egyértelműsítés: Jura –> Jura (időszak) |
|||
52. sor:
A legkorábbi kagylóleletek a [[kambrium]] első feléből ismertek. Ebben a korban még élt egy olyan [[nem (rendszertan)|nem]], amelyik átmenetet képez a csigák és a kagylók között, a [[Hyolithes]]. A fejlődés útja ettől kezdve elágazott, a csigáknál csak a hátoldali lemez maradt meg, amely házzá vált, a kagylóknál másodlagosan oldalsó teknők alakultak ki, amelyek így anatómiailag nem homológok a csigaházzal, a [[cserepeshéjúak]] fedőlemezeivel vagy a külső vázas [[Fejlábúak|lábasfejűek]] ([[Ammoniteszek]], [[csigaházas polipok]]) házával. Az [[ordovícium]] végéig a kagylók nem válnak jelentőssé a leletanyagban, jellegzetes képviselőjük a [[Maclurea]], [[Bellerophon]] és az [[Euomphalus]]. A [[szilur]]ban sokkal gyakoribbá válnak, és a [[Cardiola]] nem képviselői, mindenekelőtt a [[Cardiola interrupta|C. interrupta]] szinte minden [[Mészkő (kőzet)|mészköves]] összletben megjelennek. A [[Devon (időszak)|devonban]] a nyílttengeri életmódú, vékony héjú Cardiola mellett elterjenek a zátonylakó, vastag héjú zátonylakó formák, például a jellegzetesen szív alakú [[Megalodon (kagylónem)|Megalodonok]] ''(Eomegalodon)''. A [[karbon]] folyamán tovább nőtt a sekélyvízi alakok száma, már gyakoriak a partközeli és partszegélyi képződményekben is, a hullámveréses árapályzónában, mint a [[Posidonia]] és a [[Conocardium]]. A felső karbonban már korjelző jelentőségűek egy édesvízi kagylónem fajai, a [[Carbonicola]]-félék.
A [[Perm (időszak)|perm]] folyamán a [[csigák]] és kagylók visszaszorultak a [[pörgekarúak]]kal szemben, csak a beltengerekben és a partszegélyi övben gyakoriak. Összességében is elmondható, hogy a [[paleozoikum]] élővilágában a kagylók sokkal kisebb szerepet játszottak, mint a későbbiekben. Ez még a [[triász]]ban is folytatódik, ahol a pörgekarúak sokszor kőzetalkotó mennyiségben fordulnak elő, míg a kagylók gyakorlatilag semmit sem változtak a permhez képest. 80 millió éves szünet után újra feltűnnek a Megalodonok, ezúttal [[Megalodus]] ''(Neomegalodon)'' a nevük, és megjelentek az [[Ostrea]]- és [[Pecten]]-félék. A [[Jura (időszak)|jura]] során a sekélytengeri és partszegélyi élőhelyű kagylók sokszor kőzetalkotó mennyiségűek. Ez valószínűleg összefüggésben áll azzal, hogy a perm végén és a triászban a partszegélyi (árapályövi) és sekélytengeri pörgekarúak teljesen eltűntek, és a helyüket a triász során foglalták el a kagylók. A triász során a zátony[[fácies]]ek diverzitása minden állatcsoportban fokozatosan csökkent, a kiüresedő élőhelyeken lassú ütemben megjelentek a kagylók. A [[Cardinia]]-, [[Trigonia]]- és [[Mytilus]]-félék jelentősek, az Ostrea-fajok szintjelzők. A [[kréta (időszak)|krétában]] a mediterrán mélyvizekben is gyakorivá válik a [[Nucula]] genus. Jellegzetes az [[Inoceramus]] és a [[Gryphaea]]. A zátony[[fácies]]ekben elterjednek a zátonyépítő [[Pachyodonta]]-félék, amelyek általában hatalmas méretűek, vaskos megjelenésűek, nagyon vastag héjjal és szélsőségesen részaránytalan héjakkal. Ezeknél az egyik héj gyakorlatilag lakókamrává vált, a másik pedig csak fedőteknő szerepet játszik. Jellegzetes nemeik a [[Hippurites]] és a [[Radiolites]]. Ezeket összefoglalóan ''rudista'' néven ismerjük.
A kréta végén kihaltak a zátonyépítő alakok, általában azonban a [[kainozoikum]] a kagylók virágkora. A rudisták kihalása összefüggésben áll a kréta-tercier határ [[kihalások okai|kihalásaival]], annak bevezető eseménye a zátonylakók és árapályzónák fajpusztulása. Ezek az események szakaszos tengerszint változásokkal állnak kapcsolatban, amelyet a szűk mélységtartományban élni képes ásó életmódú, helyhez kötött állatok nem képesek követni.
| |||