„Itália uralkodóinak listája” változatai közötti eltérés

link
(link)
'''Itália''' területe, amely többé-kevésbé a mai '''Olaszország''' államterületével esik egybe, a [[Nyugatrómai Birodalom]] [[476]]-os bukása után megközelítőleg 1400 éven át kisebb-nagyobb államokra és városállamokra tagolódott. Ilyen volt például [[Velencei Köztársaság|Velence]], amely fölött a [[Velencei dózse|dózsék]] [[Velencei dózsék listája|egész sora]] uralkodott, vagy a [[reneszánsz]] kori gazdag városállam, a [[Medici-család]] által uralt [[Firenze]], vagy a [[Sforza-család|Sforzák]] [[milánó]]i fejedelemsége. Ilyen volt a [[Nápoly és Szicília uralkodói|Nápoly–Szicíliai kettős királyság]], amely fölött az [[Anjou-ház|Anjou-család]]nak azon ága uralkodott, ahonnan a [[Magyar Királyság|magyar]] Anjou-királyok is származtak. Ilyen volt a közel 1100 évig fennálló [[Pápai államÁllam]], amelyet [[II. István pápa]] és [[Kis Pippin]] francia király alapítottak a [[8. század]]ban. Ám egyes területek hosszabb-rövidebb ideig külső megszállásalatt álltak. [[I. (Nagy) Károly római császár]] például megszállta Észak-Itáliát, hogy biztosítsa a pápa biztonságát az ott tanyázó [[longobárdok]]tól. Ettől kezdve a [[Frank Birodalom]] széthullásáig a [[Róma|Rómától]] északra fekvő terület e hatalmas államalakulat része volt.
 
Az egységes Frank Birodalom felbomlása után a németek szerezték meg az Itália feletti ellenőrzést. [[962]]-ben [[I. Ottó német-római császár|I. (Nagy) Ottó német király]] még a Pápai Államot is elfoglalta és ott „római császárrá” koronáztatta magát. Ezután Itália 900 éven át a [[Német-római Birodalom]] hatalmi övezetébe tartozott. A középkort végig kísérte a császár és a pápa közötti állandó hatalmi ellentét az egyházi vezetők beiktatásának jogáért („[[invesztitúraharc]]”). Bár az itáliai városállamok viszonylagos függetlenséget élveztek, valamennyien a [[német-római császár]] befolyása alatt maradtak. Itália gyakran vált a francia–német (és a francia–spanyol) nagyhatalmi háborúk hadszínterévé is.
 
A [[napóleoni háborúk]] nyomán [[1806]]-ban a [[Német-római Birodalom]] megszűnt, Észak-Itáliát a franciák szállták meg, és csatlós királyságokat (Itáliai Királyság, Nápolyi Királyság) hoztak létre, amelyek élére Napóleon saját rokonait és tábornokait állította. Napóleon veresége és a [[Bécsibécsi Kongresszuskongresszus]] ([[1815]]) után az [[Habsburg Birodalom|Osztrák Császárság]] vetette meg itt a lábát, amely létrehozta saját csatlós államait ([[Lombard–Velencei Királyság]], [[Modena és Reggio Hercegség]], Párma, Piacenza és Guastalla hercegsége).
 
A [[19. század]] közepén a független [[Szárd Királyság|Szárd–Piemonti Királyság]] harcos uralkodói, [[Károly Albert szárd–piemonti király|Károly Albert]] és fia, [[II. Viktor Emánuel olasz király|II. Viktor Emánuel]] álltak az olasz egyesítési törekvések élére, amelynek érdekében több felkelés és háború folyt le ([[1848]], [[1859]]), ezekbe a [[Francia Császárság]] is beavatkozott. Ezek eredményeként [[1861]]-ben létrejött az egységes [[Olasz Királyság]]. Az új nemzeti állam a következő fél évszázad háborúiban további terüleket foglalt el: [[1866]]-ban, a [[porosz–osztrák–olasz háború|porosz–osztrák háború]] során [[Veneto|Venetó]]t, [[1870]]-ben a [[porosz–francia háború]]t kihasználva [[Róma|Rómát]] (a [[Pápai Állam]] maradékát), majd [[1918]]-ban az [[I.első világháború]]ban [[Dél-Tirol]]t, [[Görz]] és [[Gradisca]] tartományokat, és [[Trieszt]] városát szerezte meg. Olaszország államformája [[1946]]-ig [[királyság]] volt, majd kikiáltották a [[köztársaság]]ot.
 
== Osztrogót Királyság ==
!width =45% style=background:#dfdead;|Megjegyzés
|-
| [[I. Napóleon francia császár|Bonaparte Napóleon]]
| [[1805]]–[[1814]]
| Bővebben lásd: [[Itáliai Királyság (1805–1814)]]