„Deák Ferenc (igazságügy-miniszter)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
66. sor:
Amikor bátyját elküldték követnek az [[1832]]. évi [[országgyűlés]]re, megbízta öccsét, hogy távollétében alispánként helyettesítse őt. [[1833]] elején azonban [[Deák Antal]] megbetegedett és lemondott a követségről, a [[Magyarország megyéi|megye]] pedig annak öccsét, Ferencet küldte helyette [[Pozsony]]ba. Bátyja - távozását fájlaló követtársainak - testvéri büszkeséggel előre mondta: «küldök helyembe olyan fiatal embert, kinek kis ujjában több tudománya és képessége vagyon, mint az én egész valómban».
 
Deák Ferencet [[1833]]. [[április 15.|április 15-én]] választották követté. Deák azonnal Pozsonyba érkezte után tevékenyen részt vett az [[országgyűlés]] tárgyalásaiban, és rövid idő alatt elismert vezére lett a megyei oligarchia legkimagaslóbb alakjait, [[Beöthy Ödön]]t, [[Pázmándy Dénes]]t, [[Balogh János (politikus, 1796)|Balogh Jánost]] stb. magában foglaló rendi ellenzéknek. Sikerét, pozícióját döntően saját képességeinek, nem külső tényezőknek köszönhette. VagyoniaVagyona, származása a birtokos nemesség egyenrangú tagjává tette, és képzettsége, életmódja sem emelte osztályos társai fölé. Nem is keltett ezzel irigységet maga iránt.
 
Önzetlensége, szilárd megmaradása az egyszer kitüzött úton, lefegyverezte a kétkedőket. Soha sem akart másként hatni, mint rábeszélés, meggyőzés által. Ebben pedig nemcsak a szó hatalmával rendelkezett, hanem mindenek fölött átható ésszel, a dolog velejére, mélyére tekintővel. Csak az igazságra törekedett és arra, miképpen teheti azt hazájára nézve gyümölcsözővé. Igazi nagysága nem az országgyűlésen tűnt ki, bár ott is fiatal hévvel elragadni, szigorú logikával meggyőzni bírt mint senki más, hanem kedélyes beszélgetés közt, midőn mint egyenlő szólt az egyenlőkkel, pipaszónál, anekdoták közt. Nemcsak abszolút önzetlensége és hazaszeretete biztosították részére pártját, tán még inkább a nagyravágyásnak és hiúságnak teljes hiánya. Nem volt még eset a történetben arra, hogy egy férfi, aki nem volt sem vezér, sem diplomata, sem író, ki soha más szenvedélyt nem hívott fel, mint a haza szeretetét, ki keleti indolenciával inkább kerülte, mint kereste a hatalmat: tisztán szellemének súlyával és erkölcsi felsősége által egy hosszú életen át vezére legyen egy nagy pártnak és bölcse egy nemzetnek. Bármennyire a nyugat felé vonta őt politikai érzéke, egész egyéniségével legtisztább képviselője maradt a régi nemesi világnak, mely benne megmutatta, minő fejlődésre, minő lelki emelkedésre képes. Megvalósult amit [[Széchenyi István|Széchenyi]] óhajtott: békés diktátora volt a nemzetnek. E fontos, hosszadalmas [[országgyűlés]]en alig merült fel kérdés, melyet ne világosított volna fel szónoklatával, melyben példájával és akaraterejével ne buzdította volna kitartásra a gyakran széthúzó vagy lankadozó ellenzéket a [[Magyar kormány|kormány]] törvénytelenségeivel és rosszakaratával s a [[főrend]]ek huzavonájával szemben. Szólt a hitbizományokról, a vallásos kérdésről, a [[szólásszabadság]]ról, [[Erdély]]ről, a lengyel kérdésről, a királynak címéről ([[V. Ferdinánd magyar király|V. Ferdinánd]]). Legnagyobb odaadással és ékesszólással mégis a [[jobbágy]]ság érdekeit védte az úrbéri törvények tárgyalásakor. Az [[országgyűlés]] eredményét követjelentésében kivált azért nem tartotta elégségesnek, mert a magyar nyelv és a jobbágyság sorsának javítása körében oly kevés valósult meg abból, mit az ellenzék nemes önmegtagadással követelt. «Vérző szivvel szólunk azon urbéri javaslatok sorsáról, melyek a népnek jövendő morális emelkedését valának eszközlendők. Ez volt legszebb, legnemesebb föladata a törvényhozásnak, s fájdalom, éppen ebben történt majdnem legkevesebb, mert éppen ebben találánk mind a kormánynál, mind a főrendeknél legtöbb ellenszegülésre».