„Csak játszom” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
19. sor:
== Kritika ==
[http://www.rockinform.hu Rockinform.hu]
Csak játszom. A kijelentés, amely egyben lemezcím is, több mindenre utal. Mindenekelőtt arra, hogy játszani lehet komolyan is, anélkül hogy a mutatvány bűzlene az izzadságszagtól. Hiszen az istenáldotta tehetség több kilométerről is megismerszik - ez már az első hangokból kiderül. De utalás arra is, hogy Keresztes Ildikónál az istenáldotta tehetség nem jár kézen fogva az ördögtől való exhibicionizmussal. Pusztán játékból össze lehet pakolni egy nagylemeznyi anyagot, többségében olyan dalokból, amelyek nem egészen ismeretlenek a tisztelt zsűri előtt, s szinte észrevétlen módon hozzá lehet ragasztani két másikat, amit még nem hallhatott magyar földön élő emberfia. Legfeljebb svéd. Pedig lehetett volna folytatni a jól bevált, azóta bearanyozódott utat, át lehetett volna volna menteni akár még egy csokorra valót a múltból - mindent, ami szép volt - de minek? Inkább előre kell lépni. Meg kell keményíteni az alapokat, a hangzást, a Kicska-Hetényi vídiaminőségű ritmusszekciókra ültetett, Szekeres Tamás ujjnyomait viselő invenciózus gitárszólókkal, fülben maradó dallamokkal, hiszen Keresztes Ildikó igazán ebben a közegben van otthon. A spektrum széles, de a negyvennyolcból nem enged: csak olyan dal jöhet számításba, amit kellő empátiával, beleérzéssel tud átadni. Cserháti Zsuzsa Hamu és gyémántja önmagáért beszél, a Barta-szerzemény, Szabad vagyok hangzásában egyszerre szólal meg Kovács Kati és Keresztes Ildikó; Máté Péter Hazám c. opusza pedig ars poeticájában is tovább él. Valóságos vérátömlesztésen mennek át a dalok, különös tartalommal töltődnek meg az Ákos-, a Tankcsapda- és a Hooligans átiratok. "Én most játszom, és kész!" - jelentette ki határozottan a senkivel össze nem téveszthető orgánumú, sokoldalú énekesnő a vele készült interjúkban. Ez a játék korhatár és stíluskorlátok nélkül, mindenkinek jó szívvel ajánlható. És sok-sok év garanciával.

'' [[Hegedűs István]] - író - [[Rockinform]]
2010. május
 
== Számlista ==