|
== Élete ==
Tanabe faluban született. Három nővére volt, ő volt az egyetlen fiú a családban. Nagyapja, KichiemonKicsiemon, híres harcművész volt.
Fiatalkorában gyenge és beteges volt, apja, YorokuJoroku ösztönzésére [[sumoSzumó|szumóo]]zni, úszni és futni kezdett. Rövid idő alatt roppant erőre tett szert. A tanabei középiskola elvégzése után abakusz (számviteli) főiskolára járt. A diploma után könyvvizsgáló lett, és munkájának elismeréseképp Tokióba akarták áthelyezni, de Morihei felmondott. Elnyomott halászok jogi képviselője lett. Robbanékony természete miatt sokszor összetűzésbe került a törvénnyel, apjának nem kis fejfájást okozva ezzel. [[1900]]-ban, 17 évesen [[Tokió]]ba ment, ahol nyitott egy kis papír-írószer üzletet, pár alkalmazottal. Tokiói tartózkodása alatt az egyik TenjinTendzsin SinSzin'yojo-ryurju JujutsuDzsúdzsucu dojoban[[Dódzsó|dódzsó]]ban gyakorolt, de ellátogatott egy Shingake[[Singake-ryurju]] iskolába is. Az üzlettel nem sokat törődött, alig egy év után felszámolta. Egy hibásan összeállított diéta miatt skorbutos lett.
Hazatért Tanabéba, az otthoni tápláló ételek nyomán hamar felépült.
[[1903]]-ban megnősült, HatsuHacu ItogawátItogavát vette el. Ebben az évben jelentkezett a hadseregbe, de csak 157 centiméteres magasság felett vettek fel embereket, és Morihei nem felelt meg ennek a követelménynek. Elkezdett edzeni, fáról lefelé lógva, egy nagy követ erősítve magára, nyújtotta gerincét. A következő sorozásnál sikerrel járt, [[1903]]. decemberében a WakayamaiVakajamai 61. Gyalogezred tagja lett. Az [[Orosz-japán háború|orosz-japán háború]]ban (1904-1906.) a Mandzsúriai[[Mandzsúria|mandzsúria]]i fronton teljesít szolgálatot. A háború befejezése után felettesei támogatásukról biztosították és katonai karriert kínáltnak neki, de Morihei visszautasította lehetőséget és hazatért családjához.
Valószínű, hogy a fronton szerzett élmények hatása alatt lett feltűnően befelé forduló lett, nem találta helyét a világban. Apja biztatására folytatta Yagyu[[Jagju-ryurju]] tanulmányait, melyet még a hadseregben, MasakatsuMaszakacu Nakai dojojábandódzsójában kezdett tanulni. [[1908]]-ban mesterfokozatot ért el. Apja a családi birtokon egy [[dojo]]tdódzsót építtetett, ahova meghívta tanítatnitanítani KiyoichiKijoicsi Tadakit (későbbi 9 danos kodokan [[judoDzsúdó|dzsúdó]] -mestert), akinek segítségével Morihei tovább finomíthatta harcművészeti technikáját. [[1910]]. végén megszületett kislánya: MatsukoMacukó.
Egy barátja meghívására [[HokkaidoHokkaidó]]ra ment, hogy kiválasszon egy alkalmas helyet a letelepedésre. (Tudni kell, hogy HokkaidoHokkaidó ekkor [[Japán]] szinte teljesen lakatlan és hasznosítatlan vidéke volt., Ekkorekkor indult meg telepesekkel történő betelepítése.) A sziget kormányzójával egyetértésben Hokkaidoa Hokkaidó északkeleti részén fekvő ShiratakiraSiratakira esett a választás. Morihei hazatérését követően rögtön hozzálátott egy kis telepes csoport szervezésének. A csoport igen hamar összeállt, mert Tanabéban ekkor igen nehéz idők jártak mind a halászokra, mind a földművesekre. Az újrakezdésben a majdnem 30 éves Moriheit ismét apja támogatta. 1912. március 29-én elindult a kis csoport új otthona felé.
Évekig nehéz körülmények között éltek, az 1915. év hozott végre jó termést. Hihetetlen energiával vetette magát a munkába, hamarosan köztiszteletben álló vezető lett belőle.
[[1915]]-ben találkozott Takeda SokakuvalSzokakuval a [[Daito-ryurju Aikiaiki-jutsu]] mesterével. SokakutSzokakut a kormányzó hívta meg HokkaidoraHokkaidóra, hogy tanítsa a rendőröket, és segítsen a törvényes rend kialakításában. Az épülő, fejlődő sziget melegágya volt a bűnözésnek. A közbiztonság siralmas volt. SokakuSzokaku ekkor találkozott Moriheivel. Találkozásuk előtt Morihei már sokat hallott SokakurólSzokakuról, s mikor épp Engaruban járt, megnézte SokakuSzokaku egy bemutatóját. Ezután 30 nap kemény és intenzív gyakorlásba fogott SokakuvalSzokakuval. Hazatérve egy [[dojot]]dódzsót és egy házat épített saját birtokán. Meghívta oda SokakutSzokakut, hogy tanítsa. Napi több órát gyakoroltak együtt, de SokakuSzokaku még egy csoportot is oktatott.
[[1917]]-ben megszületik Morihei első szülöttelsőszülött fia, Takemori. [[1919]]-ben családját váratlanul hazaküldte, majd röviddel utána örökre elhagyta HokkaidotHokkaidót.
Még a HokkaidonHokkaidón töltött évek alatt eljutott Moriheihez egy ayabeiajabei új vallás karizmatikus vezetőjének híre. Így hazafelé tartva útba ejtette AyabetAjabét. Részint, hogy imát mondjon apja felépüléséért, részint, hogy találkozzon Onisaburo[[Oniszaburó DeguchivalDegucsi]]val az [[Omoto-Kyokjó]] "szent gurujával". Mély hatást gyakorolt az érzékeny Moriheire az [[Omotoomoto-Kyo]]kjó központ légköre, és a "szent guru" személyisége. Apja halála után, 1920-ban gyermekeivel, feleségével és anyjával AyabebaAjabéba költöztek. Ez az év csapások sorozatát hozza: elveszíti első szülött fiát, majd meghal újszülött kisfia is. Némi vigaszt jelent számára, hogy 1921. júniusában újabb fia születik: KoetsuKoecu (mai nevenevén: KishomaruKisomaru). OnisaburoOniszaburó ösztönzésére harcművészetet kezdett oktatni néhány Omotoomoto-Kyokjó hívőnek. Első dojojátdódzsóját (UeshibaUesiba Jukudzsuku) még saját házában nyitotta 1920-ban. Kezdetben Daitodaito-Ryurju Aikiaiki-jutsuttanítottdzucut tanított, de már ekkor érezhetővé vált Morihei stílusán egy új, más filozófiai alapokon nyugvó harcművészet. Ezt az új filozófiai alapot nyilván valóan az Omotoomoto-Kyokjó jelentette. Megváltozott Morihei [[budoBudó|budó]] -szemlélete is. Később így fogalmaz a Mester: ''"Az igazi [[budo]]budó a szeretet munkája. Életet adni minden lénynek, nem pedig gyilkolni, vagy harcolni egymás ellen."''
[[1922]]. tavaszán SokakuSzokaku, bár hívatlanul, de ellátogat AyabébaAjabéba, és majdnem fél évig él Morihei vendégeként, szemináriumokat tart az Omotoomoto-Kyokjó vezetői és hívei számára. OnisaburoOniszaburó és SokakuSzokaku között egyre feszülő ellentétek kerülnek felszínre. Ennek oka leginkább a két ember merőben eltérő személyisége és felfogása volt a világról. SokakuSzokaku távozása előtt Moriheinek "kyojikjodzsi dairi" (segédoktató) fokozatot adományozott. SokakuSzokaku fél éves vendégszereplése AyabébanAjabéban nem kis anyagi terhet jelentett Moriheinek, pazar ajándékok birtokában távozott az Omotoomoto-Kyokjó központból (OnisaburoOniszaburó például egy igen értékes kardot ajándékozott neki, Morihei több, mint kétmillió forintnak megfelelő pénzt gyűjtött össze számára). 1924-ben OnisaburoOniszaburó és néhány lelkes követője, köztük Morihei is, Mandzsuriába ment, hogy megvalósítsák OnisaburoOniszaburó fantasztikus utópiáját: "A Béke Királyságát". Az Omotoomoto-Kyoshintoistakjó sintóista felfogása nem volt elég érthető és népszerű a mandzsuk között, akik leginkább budhistákbuddhisták voltak. Így OnisaburoOniszaburó megalakította az omotoomotó-budhizmustbuddhizmust, s követői, Moriheiel együtt voltak a lámák. Az épülő királyság fejének saját magát nevezte ki Onisaburo, és kegyencei lettek a tanácsadói. Ez a szervezkedés hamar feltűnt a mongol hatóságoknak. Rövid úton fölszámolták "A Béke Királyságát", számos vezetőt kivégeztek. Morihei és néhány társa csak csodával határos módon kerülte el a halált, s tért vissza Japánba. Hazatérve Morihei újra belevetette magát a harcművészetek gyakorlásába. Egyre szemmel láthatóbbá vált Morihei sajátos stílusa. Onisaburo a legnagyobb élő harcművésznek nevezte, így nem csoda, hogy mindenki őt akarta megverni. Szinte naponta tartott bemutatókat, küzdött meg más mesterekkel. Egyre többen érkeztek Ayabéba, hogy lássák a legyőzhetetlen mestert. Egy napon ellátogatott Moriheihez Shutamo Mishimura a [[Vaszeda Egyetem|Waseda Egyetem]] híres judo klubjának mestere. Mikor meglátta Moriheit, kacagásban tört ki, és méltatlankodva jegyezte meg: "Ez lenne a világ legerősebb embere?". A küzdelem sokáig tartott, Mishimura minden támadása nyomán a földön kötött ki. Végül a teljesen kimerült judos megadón nézett fel az egyik dobás után, és Morihei mosolygó arcát pillantotta meg: "Létezik-e olyan harcművészet, melyben az ember a támadóját mosolyogva vágja földhöz?!".
Hazatérve Morihei újra belevetette magát a harcművészetek gyakorlásába. Egyre szemmel láthatóbbá vált Morihei sajátos stílusa. Oniszaburó a legnagyobb élő harcművésznek nevezte, így nem csoda, hogy mindenki őt akarta megverni. Szinte naponta tartott bemutatókat, küzdött meg más mesterekkel. Egyre többen érkeztek Ajabéba, hogy lássák a legyőzhetetlen mestert. Egy napon ellátogatott Moriheihez Sutamó Misimura a [[Vaszeda Egyetem]] híres dzsúdó-klubjának mestere. Mikor meglátta Moriheit, kacagásban tört ki, és méltatlankodva jegyezte meg: ''"Ez lenne a világ legerősebb embere?".'' A küzdelem sokáig tartott, de Misimura minden támadása nyomán a földön kötött ki. Végül a teljesen kimerült dzsúdós megadón nézett fel az egyik dobás után, és Morihei mosolygó arcát pillantotta meg: ''"Létezik-e olyan harcművészet, melyben az ember a támadóját mosolyogva vágja földhöz?!".''
[[1925]] őszén Ishamu Takashita (híres előkelő admirális) egy speciális bemutatót szervez Moriheinek, ahol számos befolyásos ember tetszését és csodálatát nyerte el új stílusa. A lenyűgöző bemutató után meghívják a császári udvarba, tartson egy 21 napos tanfolyamot a császári családnak. Morihei Tokióba utazik, de alig egy hét múlva elhagyja az udvart, mert mélységesen megsértik azzal a váddal, hogy ő egy felforgató omoto-kyos ügynök. Morihei visszatér Ayabeba. 1926 tavaszán Takeshita admirális újra ráveszi Moriheit, hogy Tokióba utazzon, de ez alkalommal már családját is magával viszi, egy kis házat biztosítottak nekik Shiba Shirogane kerületben. Első ideiglenes dojoját Sinmazu herceg kastélyának biliárdtermében nyitotta. Edzésein szinte tömegek várakoztak a tatami szélén, hogy sorra kerüljenek. Morihei néhány tehetős tanítványa elhatározta, hogy egy hatalmas edzőcsarnokot épít a mesternek. 1931 áprilisában elkészült az új dojo, melyet [[Kobukan]] néven szenteltek fel. Morihei stílusa még alakulóban volt, így az oktatás távolról sem volt szisztematikus. Gyakran előfordult, hogy megálmodott egy technikát, s még az éjszaka közepén ki akarta próbálni, fölébresztette bentlakó tanítványait, akár hajnali kettőkor is. ▼
▲[[1925]] . őszén IshamuIsamu TakashitaTakasita (híres előkelő admirális) egy speciális bemutatót szervez Moriheinek, ahol számos befolyásos ember tetszését és csodálatát nyerte el új stílusa. A lenyűgöző bemutató után meghívják a császári udvarba, tartson egy 21 napos tanfolyamot a császári családnak. Morihei Tokióba utazik, de alig egy hét múlva elhagyja az udvart, mert mélységesen megsértik azzal a váddal, hogy ő egy felforgató omotoomotó- kyoskjós ügynök. Morihei visszatér AyabebaAjabéba. 1926 . tavaszán TakeshitaTakesita admirális újra ráveszi Moriheit, hogy Tokióba utazzon, de ez alkalommal már családját is magával viszi, egy kis házat biztosítottak nekik Shibaa Siba ShiroganeSirogane kerületben. Első ideiglenes dojojátdódzsóját SinmazuSzinmazu herceg kastélyának biliárdtermében nyitotta. Edzésein szinte tömegek várakoztak a [[Tatami|tatami ]] szélén, hogy sorra kerüljenek. Morihei néhány tehetős tanítványa elhatározta, hogy egy hatalmas edzőcsarnokot épít a mesternek. 1931 . áprilisában elkészült az új dojodódzsó, melyet [[Kobukan]] néven szenteltek fel. Morihei stílusa még alakulóban volt, így az oktatás távolról sem volt szisztematikus. Gyakran előfordult, hogy megálmodott egy technikát, s még az éjszaka közepén ki akarta próbálni, ezért fölébresztette bentlakó tanítványait, akár hajnali kettőkor is.
A Kobukanban kialakult stílust Morihei Aiki-budonak nevezte. Az Aiki-budo majd az Aikido megalkotásában, Morihei vallomása szerint, két ember volt a legnagyobb hatással rá: [[Takeda Sokaku]] és [[Onisaburo Deguchi]]. ▼
▲A Kobukanban kialakult stílust Morihei Aikiaiki- budonakbudónak nevezte. Az Aikiaiki- budobudó majd az Aikidoaikidó megalkotásában, Morihei vallomása szerint, két ember volt a legnagyobb hatással rá: [[Takeda SokakuSzokaku]] és [[ OnisaburoOniszaburó DeguchiDegucsi]].
Később Morihei Iwamába vonult vissza, egy régi álma teljesüléséért kezdett dolgozni, egy farm-dojot szeretett volna kialakítani. Elkezdődött az Aiki-Jinja építése is, melyet [[1943]]-ban szenteltek fel. ▼
▲Később Morihei IwamábaIvamába vonult vissza, egy régi álma teljesüléséért kezdett dolgozni, egy farm- dojotdódzsót szeretett volna kialakítani. Elkezdődött az Aikiaiki- Jinjadzsindzsa építése is, melyet [[1943]]-ban szenteltek fel.
Nagyon mélyen érintette Japán belépése a világháborúba, teljesen beteggé tette. Csak a háború befejezése után épült fel teljesen.
A háború után az amerikai megszállók minden harcművészet gyakorlását megtiltották Japánban. Így, bár a tokiói dojodódzsó megúszta a bombatámadásokat, nem indult újra. Csak néhány tanítvány csatlakozott IwamánIvamán a mesterhez. Titokban gyakoroltak, csak [[1948]]-ban oldották fel a harcművészetekre vonatkozó tilalmat.
Hamarosan elkezdte munkáját Kishomaru[[Kisomaru UeshibaUesiba]] vezetésével az Aikikai Alapítvány, melynek legfőbb feladata az Aikidoaikidó népszerűsítése Japánban, majd nemzetközi szinten is. Az [[O-Senseiszenszei|o-szenszei]] a háború után csak nagyon kivételes esetekben tartott bemutatókat, azzal a legjobb tanítványai foglalkoztak. Csak a belső tanítványait oktatta, ez alól is ritkán tett kivételt. Sokat betegeskedett, utolsó bemutatóját már nagyon rossz állapotban, 1969. elején tartotta meg. Majd kórházba szállították, ahol megállapították, hogy májrákja van.
Saját kérésére hazaszállították és április 26-án hajnali öt órakor mosolyogva, ezekkel a szavakkal búcsúzott fiától: ''"Vigyázz a dolgokra!".'' (Rá két hónapra hű felesége, Hacu is meghalt.)
[[Kategória:Japán harcművészek]]
|
