„Uesiba Morihei” változatai közötti eltérés

'''UeshibaUesiba Morihei''' ([[japánJapán nyelv|japán]] írásmód szerint '''植芝 盛平''') ([[1883]]. [[december 14.]] – [[1969]]. [[április 26.]]) az [[aikidoAikidó|aikidó]] megalapítója. Egyike a ''három nagy japán [[budobudó]] mesternek'', ma „legyőzhetetlen harcosként” hivatkoznak rá.

Fiatalkorában gyenge és beteges volt, apja, Joroku ösztönzésére [[Szumó|szumóoszumó]]zni, úszni és futni kezdett. Rövid idő alatt roppant erőre tett szert. A tanabei középiskola elvégzése után abakusz (számviteli) főiskolára járt. A diploma után könyvvizsgáló lett, és munkájának elismeréseképp Tokióba akarták áthelyezni, de Morihei felmondott. Elnyomott halászok jogi képviselője lett. Robbanékony természete miatt sokszor összetűzésbe került a törvénnyel, apjának nem kis fejfájást okozva ezzel. [[1900]]-ban, 17 évesen [[Tokió]]ba ment, ahol nyitott egy kis papír-írószer üzletet, pár alkalmazottal. Tokiói tartózkodása alatt az egyik Tendzsin[[tendzsin Szin'joszinjo-rju Dzsúdzsucudzsúdzsucu]] [[Dódzsó|dódzsó]]ban gyakorolt, de ellátogatott egy [[Singake-rju]] iskolába is. Az üzlettel nem sokat törődött, alig egy év után felszámolta. Egy hibásan összeállított diéta miatt skorbutos lett.

[[1903]]-ban megnősült, Hacu Itogavát vette el. Ebben az évben jelentkezett a hadseregbe, de csak 157 centiméteres magasság felett vettek fel embereket, és Morihei nem felelt meg ennek a követelménynek. Elkezdett edzeni, fáról lefelé lógva, egy nagy követ erősítve magára, nyújtotta gerincét. A következő sorozásnál sikerrel járt, [[1903]]. decemberében a Vakajamai 61. Gyalogezred tagja lett. Az [[Orosz-japánOrosz–japán háború|orosz-japánorosz–japán háború]]ban (1904-1906.) a [[MandzsúriaMandzsuria|mandzsúriamandzsuria]]i fronton teljesít szolgálatot. A háború befejezése után felettesei támogatásukról biztosították és katonai karriert kínáltnak neki, de Morihei visszautasította lehetőséget és hazatért családjához.

Valószínű, hogy a fronton szerzett élmények hatása alatt lett feltűnően befelé forduló, nem találta helyét a világban. Apja biztatására folytatta [[Jagjujagju-rju]] tanulmányait, melyet még a hadseregben, Maszakacu Nakai dódzsójában kezdett tanulni. [[1908]]-ban mesterfokozatot ért el. Apja a családi birtokon egy dódzsót építtetett, ahova meghívta tanítani Kijoicsi Tadakit (későbbi 9 danos kodokan [[Dzsúdó|dzsúdó]]-mestert), akinek segítségével Morihei tovább finomíthatta harcművészeti technikáját. [[1910]]. végén megszületett kislánya:, Macukó.

[[1915]]-ben találkozott Takeda Szokakuval a [[Daitodaito-rju aiki-jutsudzsucu]] mesterével. Szokakut a kormányzó hívta meg Hokkaidóra, hogy tanítsa a rendőröket, és segítsen a törvényes rend kialakításában. Az épülő, fejlődő sziget melegágya volt a bűnözésnek. A közbiztonság siralmas volt. Szokaku ekkor találkozott Moriheivel. Találkozásuk előtt Morihei már sokat hallott Szokakuról, s mikor épp Engaruban járt, megnézte Szokaku egy bemutatóját. Ezután 30 nap kemény és intenzív gyakorlásba fogott Szokakuval. Hazatérve egy dódzsót és egy házat épített saját birtokán. Meghívta oda Szokakut, hogy tanítsa. Napi több órát gyakoroltak együtt, de Szokaku még egy csoportot is oktatott.

Még a Hokkaidón töltött évek alatt eljutott Moriheihez egy ajabei új vallás karizmatikus vezetőjének híre. Így hazafelé tartva útba ejtette Ajabét. Részint, hogy imát mondjon apja felépüléséért, részint, hogy találkozzon [[Oniszaburó Degucsi]]val az [[OmotoOmotó-kjó|omotó-kjó]] "szent gurujával". Mély hatást gyakorolt az érzékeny Moriheire az omotoomotó-kjó központ légköre, és a "szent guru" személyisége. Apja halála után, 1920-ban gyermekeivel, feleségével és anyjával Ajabéba költöztek. Ez az év csapások sorozatát hozza: elveszíti első szülött fiát, majd meghal újszülött kisfia is. Némi vigaszt jelent számára, hogy 1921. júniusában újabb fia születik: Koecu (mai nevén: Kisomaru). Oniszaburó ösztönzésére harcművészetet kezdett oktatni néhány omotoomotó-kjó hívőnek. Első dódzsóját (Uesiba dzsuku) még saját házában nyitotta 1920-ban. Kezdetben daito-rju aiki-dzucutdzsucut tanított, de már ekkor érezhetővé vált Morihei stílusán egy új, más filozófiai alapokon nyugvó harcművészet. Ezt az új filozófiai alapot nyilván valóan az omotoomotó-kjó jelentette. Megváltozott Morihei [[Budó|budó]]-szemlélete is. Később így fogalmaz a Mester: ''"Az igazi budó a szeretet munkája. Életet adni minden lénynek, nem pedig gyilkolni, vagy harcolni egymás ellen."''

[[1922]]. tavaszán Szokaku, bár hívatlanul, de ellátogat Ajabéba, és majdnem fél évig él Morihei vendégeként, szemináriumokat tart az omoto-kjó vezetői és hívei számára. Oniszaburó és Szokaku között egyre feszülő ellentétek kerülnek felszínre. Ennek oka leginkább a két ember merőben eltérő személyisége és felfogása volt a világról. Szokaku távozása előtt Moriheinek "kjodzsi dairi" (segédoktató) fokozatot adományozott. Szokaku fél éves vendégszereplése Ajabéban nem kis anyagi terhet jelentett Moriheinek, pazar ajándékok birtokában távozott az omotoomotó-kjó központból (Oniszaburó például egy igen értékes kardot ajándékozott neki, Morihei több, mint kétmillió forintnak megfelelő pénzt gyűjtött össze számára). 1924-ben Oniszaburó és néhány lelkes követője, köztük Morihei is, Mandzsuriába ment, hogy megvalósítsák Oniszaburó fantasztikus utópiáját: "A Béke Királyságát". Az omotoomotó-kjó sintóista felfogása nem volt elég érthető és népszerű a mandzsuk között, akik leginkább buddhisták voltak. Így Oniszaburó megalakította az omotó-buddhizmust, s követői, MoriheielMoriheivel együtt voltak a lámák. Az épülő királyság fejének saját magát nevezte ki, és kegyencei lettek a tanácsadói. Ez a szervezkedés hamar feltűnt a mongol hatóságoknak. Rövid úton fölszámolták "A Béke Királyságát", számos vezetőt kivégeztek. Morihei és néhány társa csak csodával határos módon kerülte el a halált, s tért vissza Japánba.