„Lothár nyugati frank király” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a r2.5.1) (Bot: következő hozzáadása: sk:Lothar (Francúzsko) |
a Bottal végzett egyértelműsítés: Hainaut –> Hainaut-i Grófság |
||
43. sor:
Gerberga [[969]]-es elhunyta után ismét a Róbertidák váltak a legbefolyásosabb erővé. Hugó, ha apja hatalmas birtokait nem is tudta visszaszerezni, azért jelentősen megerősítette a helyzetét: szövetkezett a normandiai herceggel és az anjoui gróffal, illetve a déli hercegségről lemondva feleségül vette az aquitaniai herceg lányát. Némi területnövekedést is elkönyvelhetett, amikor [[965]] körül megszerezte [[Ponthieu]] grófságát. Hugó támogatta a király [[Lotaringia]] megszerzésére irányuló terveit, mivel ettől befolyása további növekedését remélte.
A háború kitörésére azonban még éveket kellett várni, míg végre ürügyet találtak rá. A Karolingoktól szokatlan módon Lothár mintegy tizenkét évvel fiatalabb öccsét, [[Károly alsó-lotaringiai herceg|Károlyt]] kihagyták az örökösödésből, és ekkortájt felnőve maga is hatalmi terveket kezdett dédelgetni. [[974]]-ben még Lothár érdekeit képviselve részt vett az Ottó birodalmához tartozó [[Hainaut-i Grófság|hainaut]]-i gróf fiainak örökségért folytatott harcában, néhány év múlva azonban fordulat következett be. [[977]]-ben a tekintélyes [[Ardenne-ház]] egy újabb tagja, [[Adalbero laoni érsek|Adalbero]] szerezte meg a laoni érsekséget. Lothár fivére, Károly herceg terjeszteni kezdte, hogy Adalbero házasságtörő viszonyt folytat a királynéval, azonban a szintén Ardenne-házi [[reims]]i érsek, a [[969]]-ben kinevezett másik Adalbero által lefolytatott vizsgálat felmentette őket a vád alól. Büntetésül a király száműzte öccsét, aki unokatestvérük, [[II. Ottó német-római császár]] udvarában keresett menedéket. Ottó még abban az évben [[Alsó-Lotaringia]] hercegévé nevezte ki Károlyt, ami provokációként hatott a tartomány megszerzését tervező Lothárra, és Hugót is nyugtalanította, mivel veszélyben érezte [[Felső-Lotaringia]] ifjú hercegének helyzetét, aki történetesen az unokaöccse volt.
A király [[978]]-ban indított támadást, amelynek során egészen [[Aachen]]ig, a császári székhelyig jutott, amit ki is fosztott, ám unokatestérét nem sikerült elfognia. II. Ottó válaszul királlyá kiáltotta ki Lotaringiai Károlyt, és kemény ellencsapást indított. Lothár [[Párizs]]ig volt kénytelen visszahúzódni, ahol ugyan burgundi és anjoui segítséggel győzelmet aratott, ám a hatalma alapját képező számos gazdag uradalmát ([[Attigny]], [[Compiègne]], [[Soissons]]) kifosztották és tönkretették. Mivel így ismét Hugó vált a királyság legfőbb támaszává és legerősebb emberévé, a támogatásával Lothár [[979]]-ben társkirályává tudta választatni fiát, [[V. Lajos nyugati frank király|Lajost]]. A király végül Hugó herceg tudta és beleegyezése nélkül békét kért a császártól, és [[Margut]] városában tartott találkozójukon [[980]]-ban lemondott Lotaringiáról és bőséges ajándékokkal halmozta el Ottót. Ez a váratlan békülés bizonyára Hugó túlzott hatalma ellen is irányult, ezért a mellőzött herceg felháborodva felkereste a császárt, akivel [[981]]-ben különbékét kötött [[Róma|Rómában]]. Ebben a királyi kancellár, Adalbero reimsi érsek is támogatta Hugót: a befolyásos lotaringiai családból származó főpap összejátszott a császári kormányzattal a német dominancia fenntartása érdekében, aminek az érsek és [[II. Szilveszter pápa|Gerbert d’Aurillac]] leveleiben ránk maradt tervek szerint a Hugó herceggel kötött szövetség megerősítése lett volna az eszköze.
| |||