„Lidércfény” változatai közötti eltérés

5 193 bájt törölve ,  11 évvel ezelőtt
Visszavontam 91.83.39.172 (vita) szerkesztését (oldid: 10357252)Másolmány innen: http://www.freeweb.hu/majki/erdekes/liderc/liderc.htm
[nem ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Nincs szerkesztési összefoglaló
(Visszavontam 91.83.39.172 (vita) szerkesztését (oldid: 10357252)Másolmány innen: http://www.freeweb.hu/majki/erdekes/liderc/liderc.htm)
 
A '''lidércfény''' olyan jelenség, amely a mocsárgáz égéséből adódik. A [[mocsárgáz]] jelentős mennyiségű [[metán]]gázt tartalmazó gázelegy, amely rotható növényi anyagokból keletkezik. Gyakran öngyulladó [[foszfor-hidrogén]] is van benne, így a keletkező metán is meggyullad: ez a lidércfény, mely a mocsár felett halvány kék fénnyel imbolyog.
 
 
Láng, amely nem gyújt és nem éget
 
A lápoknak és a mocsaraknak hajdan nagy kiterjedésű birodalma a lecsapolások eredményeként ma már nagyon kis területre zsugorodott. Nagy részük termőföld, vagy pedig halastóként hoz jövedelmet. Így aztán természetes, napjainkbam már nagyon ritkán látható a hajdani lápok, vizenyős rétek és temetők titokzatos tüneménye: a bolygótűz, vagy lidércfény (Ignes fatui).
 
Tagadhatatlan, hogy a lidércfény valóban rendkivüli jelenség: láng, amely nem gyújt és nem éget, tűz, amelyet nem olt el az eső. Érthető, hogy élénken foglalkoztatta az emberek képzeletét, s titokzatosságával sok misztikus hiedelmet és félelmet keltett. Néhol a szellem, a lélek megjelenésének vélték, sőt az az elképzelés is elterjedt volt, hogy azon a helyen, ahol lidércfény libeg, a föld olyan valakinek a tetemét rejti magában, akinek bűnös lelke képtelen elszakadni a testétől.
 
A félelemtől izgatott fantázi misztikus elképzeléseit azonban szétoszlatta a mocsarak és lápok iszapjában végbemenő biológiai folyamatok rendszeres, és tudományos vizsgálata.
 
Sokáig úgy vélték, hogy a lidércfény a meggyulladt mocsárgáz, főképp metán lángjának lobogása. Ez a főltevés azonban nem igazolódott. A tények ellene szóltak, hiszen a metán meggyuladásához szükséges viszonylag nagy hőmérséklet a természetben közönséges körülmények között - a villámcsapásokat leszámítva - nem fordul elő. De ellene mondott ennek a feltételezésnek az is, hogy a idércfény nem gyújtja meg a környezetében lévő gyulékony anyagokat, s az, hogy akik a kezüket a fényfelhőcskébe tartották, nem éreztek meleget. A jelenség tehát nem hőtermelő égés, hanem csak fényjelenség.
 
Feltehető volt, hogy a lidércfény vízzel telített talajból távozó valamilyen gáznemű anyagnak és a levegőnek az érintkezése nyomán, egymásra hatásaként keletkezik. Keresték tehát azon gáznemű vegyületet, amely a levegőtlen, a bomló szerves anyagot gazdagon tartalmazó iszapban képződik, és amely a levegő oxigénjével érintkezve világít.
 
A lidércfény a nép hiedelme szerint valakinek a holtteste, vagy valamilyen állati tetem felett imbolyog. A népi szájhagyomány szerint a hajdani csataterek rosszul elföldelt tömegsírjait is éjszakánként lidércfény mutatta. Ezek a népi megfigyelések és a szájhagyomány jó vezérfonalat adott a kutatás kezébe. Köztudomású dolog ugyanis, hogy az ilyen helyeken a talaj foszfortartalma megnő, aminek oka egyrészt a szerves foszforvegyületek bomlása, másrészt az, hogy a csontok mészfoszfát tartalma a talajban, illetve iszapban végbemenő talajélettani folyamatok eredményekép "feltáródik": oldhatóvá vállik. Ha ugyanis a szerves anyag levegőtlen körülmények között bomlik el, savakat hoz létre, és az így keletkező savak hatására a mészfoszfátból vízben oldódó foszforsav (H2PO4) képződik. De a természetben nincs megállás: a vízben oldódo foszforsav - ismét csak a talajbaktériumok munkájának eredményeként - tovább alakul.
 
 
Az iszapban, ahol nincsen vagy csak nagyon kevés az oxigén, némely baktérium olyan vegyületeket használ oxigénforrásnak, amelyekből az oxigént el tudja vonni. Más szóval a vegyületeket redukálni tudja. Ilyen vegyületek a többi között a foszfátok is. Amikor a foszfátokból az imént említett baktériumok elvonják az oxigént, a foszforsavból foszforhidrogén gáz (PH3) keletkezik.
 
Az igy keletkezett foszforhidrogén, minthogy a vízben csak nagyon kis mértékben oldódik, fölffelé törekszik, és a levegőbe távozik. Amikor a foszforhidrogén a levegővel érintkezik, oxidálodik, s bár az égés is oxidáció, ez a folyamat nem égés a szó köznapi értelmében, hanem csak fényjelenséggel járó oxidáció. E kémiai folyamat során ugyanis a felszabaduló energia fény formájaban sugárzódik. A környezet hőmérsékletét nem növeli.
 
Ez a jelenség a laboratóriumi gyakorlatban már régóta ismeretes volt, de itt a természetben ment végbe. A tudományos kutatások eredméyeit nem ismerő emberek lidércfénynek nevezték, és féltek tőle.
 
A jelenséget elsötétített laboratóriumban magunk is könnyűszerrel bemutathatjuk. Tegyünk sárgafoszfor és cinkdarabkákat egy kis üvegcsészébe. Öntsünk rá 10%-os sósavat, és borítsuk le üvegtölcsérrel. A cink és a sósav egymásrahatásának következtéban hidrogén képződik. A hidrogén aztán a foszforral foszforhidrogént alkot, ez pedig a levegő oxigénjével fényjelenség közben egyesül.
 
 
A foszforhidrogén rendkívül mérgező gáz, de maga a fényjelenség nyílván ártalmatlan. A foszforredukció azonban a mezőgazdaságilag művelt talajokban - különösen túlöntözött vagy elárasztott földeken - is előfordulhat, ha a talajban sok a szerves anyag. És a foszforhidrgén képződése nemcsak foszforhiányra vezethet, hanem - mérgező anyag lévén, - a növént gyökerét is károsíthatja.
 
== A lidércfény a néprajzban ==