„Ars poetica Erdélyben” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
a (Bottal végzett egyértelműsítés: Brassói Lapok –> Brassói Lapok (napilap))
A kritikai ars poetica a költők jelkép-dialektikájának feszültségéből kilépve, az irodalmi esszé, a műelemző bírálat vagy az álláspontot kifejező jegyzet állító-tagadó kategóriáiban fejlődik. [[Áprily Lajos]] megfogalmazásában a helikoni program olyan erdélyiség, amely "világfigyelő tető, nem szemhatár-szűkítő provincializmus".
 
Az [[Erdélyi Helikon]] pályanyitó első számában [[Kuncz Aladár]] arra is figyelmeztet, hogy "a kisebbség csak politikában kisebbség, irodalmában és műveltségében maga az egyetemesség" (''Tíz év''). Ugyanakkor [[Gaál Gábor (író)|Gaál Gábor]]t, a [[Korunk]] új szerkesztőjét az nyugtalanítja, hogy az írók legtöbbjének "környező valóságához semmi köze" (''Gyávák-e az erdélyi írók?'').
 
Ez a kritikai ars poetica lehet alkalomszerű nyilatkozat, mint a [[Kós Károly]]é az Erdélyi Helikonban az író társadalmi elkötelezettségéről (''Az építész és az író'', 1932), lehet elvi problémát felvető megjegyzés, mint Gaál Gábor recenziója ugyanekkor a Korunkban [[Tamási Áron]] Helytelen világáról, annak megállapításával, hogy a "valóság" még mindig csak az író "képzete", lehet perlekedő irodalompolitikai esszé, mint [[Szemlér Ferenc]]é a transzilvanizmus visszautasításáról az új realizmus nevében (''Táj és sors'', Korunk, 1938/4), s [[Balogh Edgár]] válasza a [[Brassói Lapok (napilap)|Brassói Lapokban]], mely a transzilván romantika merev tagadása helyébe a történelmi együttélésben rejlő lehetőségek vállalását állítja (''Vágykép és valóság'', 1938); s lehet programadó tanulmány is, mint [[Bözödi György]]é a tárgyilagos népiség alapvető feladatairól (''Népiség az erdélyi irodalomban'', Termés, 1943).