„XXIII. János (ellenpápa)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
aNincs szerkesztési összefoglaló
Hkbot (vitalap | szerkesztései)
a Bottal végzett egyértelműsítés: Freiburg –> Freiburg im Breisgau
36. sor:
Ez utóbbi leginkább Zsigmond akaratára került fel a zsinat pontjai közé, és leginkább [[Husz János]] tanainak elítélése tartozott bele. A zsinat szervezése ekkor átcsúszott Zsigmond kezébe, és János csak a zsinat vezetésében kapott helyet. Emiatt a pápa gyanakodni kezdett, és többször érezte úgy, hogy nem látja át az uralkodó szándékait. A gyanú fellegei hamar elszálltak, amikor [[1414]]. [[augusztus 6.|augusztus 6-án]] László váratlanul meghalt, így János újra visszatérhetett Rómába. A bíborosok kíséretében innen indult el [[október 1.|október 1-jén]] Konstanzba. Ahogy közeledtek a zsinat helyszínéhez, János úgy vált egyre bizalmatlanabbá, így amikor [[Tirol]]on keresztül vitt az útja, szövetséget kötött ''Frigyes'', [[Ausztria|osztrák]] herceggel, aki Zsigmond ellenfelének számított. János az egyház fővezérévé nevezte ki a herceget, amely évi 6000 gulden jövedelemmel járt. Ennek fejében Frigyes fegyveres védelmet garantált Jánosnak a zsinaton. Így érkezett meg Konstanzba [[október 29.|október 29-én]].
[[Fájl:Grabmaljohannes13.jpg|jobbra|bélyegkép|200px|[[Donatello]]: János síremléke a [[firenze]]i dómban]]
[[1414]]. [[november 5.|november 5-én]] János ünnepélyesen megnyitotta a [[konstanzi zsinat]]ot, amely csak lassan indult be, de [[karácsony]] után már a történelem egyik legnagyobb létszámú zsinatai közé sorolták. Korabeli becslések szerint húszezer részvevő jelent meg a zsinaton. János elnökletével a hatalmas zsinat elkezdte tárgyalni az egyházszakadás kérdését, amely egyre mélyebb barázdákat húzott János tekintetén. A másik két pápa követeinek megérkezésekor Zsigmond Jánossal egyenrangúnak ismerte el őket, ami jelezte a pisai pápának, hogy az uralkodó és vele együtt az egész zsinat is csak egy pápaként ismerte el a háromból, és nem az egyetlen legitim egyházfőként. A [[konciliarizmus]] elvei alapján gondolkodó zsinat támogatta Zsigmond érvelését, amelyben az egyházszakadást csak mindhárom pápa lemondásával lehet felszámolni. [[1415]] elején ráadásul XII. Gergely jelezte, hogy hajlandó önként lemondani trónjáról. János előtt világossá vált, hogy tervei szertefoszlóban vannak, és [[1415]]. [[március 2.|március 2-án]], a zsinat második ülésén a gyűlés előtt Jánostól ígéretet kényszerítettek ki az önkéntes lemondásra, amelyet hat nappal később egy bullában is megerősített. De János nem akart belenyugodni tervei összeomlásába, és ezért Frigyes segítségével [[március 20.|március 20-án]] álruhában megszökött Konstanzból, és [[Schaffhausen]]be menekült, és onnan [[Freiburg im Breisgau|Freiburgba]]ba, amely szintén egyik híve uralma alatt állt. Zsigmond fegyvereseivel gátolta meg a zsinat feloszlását, és hamar Jánosért küldetett, aki végül belátta veszett ügyét, és visszatért a zsinat elé, ahol perbe fogták. A vádak skizmatikusnak, eretneknek ítélték meg és erkölcstelen előélete miatt [[1415]]. [[május 29.|május 29-én]] megfosztották őt a pápai tróntól. János elismerte a konstanziak döntését, és Zsigmond ezek után a rajnai palotagróf gondjaira bízták a pisai pápát. A palotagróf János esküdt ellensége volt, így egy éven keresztül börtönből börtönbe záratta az egykori egyházfőt. Elsőként [[Rudolfzell]], majd [[Gottlieben]], [[Heidelberg]] és [[Mannheim]] börtönében raboskodott a trónfosztott pápa. Eközben [[1417]]-ben a zsinat megválasztotta [[V. Márton pápa|V. Mártont]] az egyház egyetlen pápájának, és ezzel Jánost felszabadította büntetése alól. Ennek ellenére csak [[1418]]-ban engedte szabadon a palotagróf. <br />
Baldassare Márton elé járult, és elismerte őt egyházfőnek, így [[1419]]. [[június 23.|június 23-án]] a pápa [[Tusculum]] bíboros-püspökének tette meg. Hivatalát már nem tudta sokáig viselni, ugyanis a meggyötört és összetört Cossa bíboros [[1419]]. [[december 22.|december 22-én]] Firenzében meghalt. Síremlékét Cosimo Medici készíttette el, amellyel [[Michelozzo|Michellozzót]] és [[Donatello|Donatellót]] bízta meg. Az alkotás a firenzei dóm keresztelőkápolnájában áll.