„Vasas Samu” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Pataki Márta (vitalap | szerkesztései)
→‎Munkássága: néhány belső link
aNincs szerkesztési összefoglaló
7. sor:
 
==Munkássága==
Érdeklődési köre igen tág volt, a biológia és természetvédelem mellett elhívatottságot érzett a néprajzkutatás iránt is. Cikkei és tanulmányai jelentek meg a [[Korunk]], a [[Művelődés (folyóirat)|Művelődés]], az [[Igazság (folyóirat)|Igazság]], illetve [[A Hét (folyóirat, Romániahetilap)|A Hét]] hasábjain.
 
Igazi küldetésének érezte [[Kalotaszeg]] értékeit a világ elé tárni, tanári pályája mellett egyedül, néha teljesen kilátástalanul végezte gyűjtő munkáját. Ismerte Kalotaszeg minden faluját, szerette az embereket, személyét igen nagyra tartották. [[1979]]-ben éltanári címmel tűntették ki Kolozsváron. [[1991]]-[[1992]] között a bánffyhunyadi [[Romániai Magyar Demokrata Szövetség|RMDSZ]] elnöke, később tiszteletbeli elnöke. [[1990]]-ben újraindítója és főszerkesztője a [[Kalotaszeg folyóirat|Kalotaszeg]] című lapnak. A Pro Kalotaszeg és a [[Kós Károly Művelődési Kör|Kós Károly Kulturális Egyesület]] alapítótagja. Színpadra alkalmazta [[Kós Károly (építész)|Kós Károly]] Varjú nemzetség című regényét, melyet rendezésében több alkalommal is bemutattak.
13. sor:
===Néhány tanulmánya===
* A hagyományok bűvöletében, a város vonzásában. A hét ([[Bukarest]]). X. évf. 1979) 38. sz. 3,
*Varrottasaink eredetiségét féltőn őrizte. (Kónya Gyuláné Schéfer Teréz). Igazság. XXXIV. évf. (1973) 81.sz. I.,
*Egyéniségvarázs, avagy hogyan él ma Kós Károly a kalotaszegi nép emlékezetében. Korunk. I. évf. (1990) 3. sz 319-325.,
*Népművészet és üzlet. Az elkorcsulás ellen. Igazság. XXXI. évf. (1970) 48. sz. 7.,
*A vásárosok hagyományos beszállóhelyei Bánffyhunyadon. Népismereti Dolgozatok 1980. Buk. 1980. 176-190,
*Mi mindenhez értett a [[ketesd]]i ezermester? Igazság. XXXIV. évf. (1973) 147. sz. III.,
*A kalotaszegi vagdalásos hímzésről. Művelődés. XXIV. évf. (1971) 2. sz 50-51.,
*Egyke és cifrálkodás. Korunk. XXX. évf. (1971) 9. sz. 1288-1293.
 
===Megjelent munkái===
*Hasznos műszerek készítése (Bukarest 1962),
*A bionika ma (Kolozsvár 1974),
*Életünk a víz (Bukarest 1976),
*Erdő- és környezetvédelem (Bukarest 1981),
*Népi gyógyászat, kalotaszegi gyűjtés (Bukarest 1985)
*Kalotaszegi ünnepek (társszerkesztő [[Salamon Anikó]]) ([[Budapest]] 1986),
*A kalotaszegi gyermek (Kolozsvár 1993)
*Virágzó népművészet, Kalotaszegi füzetek (Bánffyhunyad 1993),
*Népi jelvilág Kalotaszegen (Budapest 1994)
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Vasas_Samu