A [[székelyudvarhely]]i tanítóképző után a [[Bolyai Tudományegyetem]]en végezte a pedagógia-lélektan szakot. 1955-től az egyetemen, 1961-től a Pedagógiai Tudományos Kutatóintézet kolozsvári fiókjánál, 1975-től a BabeşBabeș-Bolyai Egyetem keretébe helyezett s a Társadalomtudományi Kutatóközpont égisze alatt működő pedagógiai részlegben főkutató. A defektológia területein dolgozott, tárgykörében a nyelv és [[gondolkodás]], a [[gyógypedagógia]]i lélektan, [[pszicholingvisztika]], nyelvpatológia, [[gyermek]]nyelv és intelligencia, korai idegen nyelvtanulás, pszichodiagnosztika, iskolai ismeretszintet mérő tesztmódszer szerepelt. Az ''Anyanyelvünk művelése'' c. gyűjteményes kötetben (összeállította [[Gálffy Mózes]] és [[Murádin László]], 1975) a nyelvi közlés társadalmi-[[biológia]]i meghatározottságáról írt cikkel szerepelt. [[Román nyelv]]ű tanulmányai az értelmi fogyatékos gyermekek kérdéseiről a ''Probleme de defectologie'' köteteiben jelennek meg, [[magyar nyelv|magyarul]] a [[NyIrK]], [[Korunk]], [[Dolgozó Nő]], [[Tanügyi Újság]] és napilapok közölték írásait; a [[TETT]] munkatársa.
1989 után bekapcsolódott az erdélyi magyar közéletbe.
