„Szárd–francia–osztrák háború” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
a Bottal végzett egyértelműsítés: Savoya –> Savoyai Hercegség |
||
8. sor:
|eredmény=[[Zürichi béke]]szerződés
|ok=A [[Szárd Királyság|Szárd–Piemonti Királyság]] expanziós terveihez elnyerte [[III. Napóleon francia császár|III. Napóleon]] támogatását. A francia–szárd szövetség haderői ellen [[Habsburg Birodalom|Ausztria]] preventív csapást kísérelt meg, de súlyos vereségeket szenvedett.
|területváltozások=A [[Szárd-Piemonti Királyság]] megszerezte [[Lombardia|Lombardiát]], majd [[Parma|Pármát]], [[Toszkána|Toszkánát]], [[Modena|Modenát]], majd a [[Két Szicília Királysága|Nápoly–Szicíliai Királyság]] területét is. (Cserébe [[Savoyai Hercegség|Savoya]] a [[Francia Császárság]]hoz került).
|támadó=[[Fájl:Flag of the Habsburg Monarchy.svg|25px|border]] [[Habsburg Birodalom|Osztrák Császárság]]
|védekező=[[Fájl:Flag of France.svg|25px|border]] [[Franciaország]]<br />[[Fájl:Bandiera Regno di Sardegna 1848 1851 con corona.PNG|25px|border]] [[Szárd Királyság|Szárd–Piemonti Királyság]]
21. sor:
A '''szárd–francia–osztrák háború''' [[1859]] áprilisában robbant ki a [[Szárd Királyság|Szárd–Piemonti Királyság]] és a vele szövetségre lépett [[Francia Császárság]], valamint az [[Habsburg Birodalom|Osztrák Császárság]] között. A háborút [[Camillo Benso di Cavour|Cavour gróf]], a szárd királyi kormány miniszterelnöke készítette elő, a [[Savoyai-ház]] hatalmának kiterjesztése, és az itáliai Habsburg és Bourbon birtokok megszerzésének szándékával. Az expanzió tervéhez elnyerte [[III. Napóleon francia császár|III. Napóleon]] támogatását is, így a konfliktus európai nagyhatalmi összeütközéssé fejlődött. A szárd királyi hadsereghez (a ''„piemontiakhoz”)'' az olasz egységmozgalom ''([[Risorgimento]])'' híveinek tömegei is csatlakoztak. A szembenálló haderőket az uralkodók személyesen vezették.
A [[Piemont]] és [[Lombardia]] területén [[1859]] májusa és júliusa közt lefolyt hadjárat során az osztrák haderő jelentős csatákban véres vereségeket szenvedett, ami megnyitotta az utat Itália egyesítése előtt. A rendkívüli emberveszteségek miatt a két császár fegyverszünetet, majd békét kötött, melynek értelmében Ausztria kivonult [[Lombardia|Lombardiából]], amelyet Franciaország átengedett [[II. Viktor Emánuel olasz király|II. Viktor Emánuel szárd–piemonti királynak]], cserébe megkapta [[
A szárd–francia–osztrák háborút osztrák és német történészek '''szárd háborúnak''' ''(Sardinischer Krieg)'' nevezik. Az angolszász szakirodalomban '''francia–osztrák''', néha '''osztrák–szárd''' háborúként szerepel. Az olasz történészek a nemzeti egységért vívott háborúk sorába helyezve '''második olasz függetlenségi háborúnak''' ''(seconda guerra di indipendenza italiana)'' nevezik. A francia történészek egyszerűen csak az '''1859-es itáliai hadjáratnak''' ''(campagne d'Italie)'' vagy '''itáliai háborúnak''' ''(guerre d’Italie)'' hívják. Magyarországon az '''osztrák–francia''', vagy '''piemonti–osztrák–francia háború''' elnevezés is használatos.
94. sor:
A véres solferinói ütközet után [[III. Napóleon francia császár|III. Napóleon]], aki saját céljait lényegében elérte, tárgyalásokba kezdett [[I. Ferenc József magyar király|Ferenc Józseffel]]. Megegyezési készségét erősítette, hogy a francia hadsereg emberveszteségei és a hadjárat költségei a vártnál lényegesebben magasabbra rúgtak. Meggyengült hadseregének súlyos kockázatot jelentett volna egy offenzíva az [[Erődnégyszög]] ''(Quadrilatero)'' ellen, ahol az osztrák haderő elsáncolta magát [[Mantova]], [[Peschiera del Garda]], [[Legnago]] és [[Verona]] között. III. Napóleon értesült arról is, hogy az osztrák haderő vereségének hírére a [[Porosz Királyság]] és a [[Német Szövetség]] {{formatnum:350000}} katonát mozgósított. Ha a francia haderő folytatja előnyomulását Ausztria felé, ez a haderő Franciaországot hátbatámadással fenyegetta.
[[Július 12.|Július 12-én]] – a piemonti fél megkérdezése nélkül – a két császár aláírta a [[villafrancai fegyverszünet]]et, amelyben Ausztria csak Lombardiáról mondott le (Franciaország javára), de megtarthatta [[Veneto|Venetó]] tartományt, és – Cavour nagy csalódására – a stratégiai fontosságú Erődnégyszöget is. Az [[1859]]. [[november 10.|november 10-én]] megkötött [[zürichi béke]]szerződés, amit már II. Viktor Emánuel is aláírt, ezt a megegyezést hagyta helyben. Lombardiát, a háború egyetlen gyümölcsét Franciaország átengedte a [[Szárd-Piemonti Királyság]]nak, cserébe – a szövetségi szerződés értelmében – megszerezte [[
A véres [[solferinói csata|solferinói csatát]] [[humanitárius katasztrófa]] is kísérte. Kiütközött a tömeghadseregek egészségügyi ellátó szolgálatainak teljes elavultsága. Sok, egyébként gyógyítható sebesült és beteg katona halt meg a rossz higinéniai viszonyok, az elégtelen orvosi ellátás, a gyógyszer- és kötszerhiány miatt. Egy véletlenül arra utazó fiatal svájci üzletembert, [[Jean Henri Dunant|Henri Dunant]]-t olyan mértékig megrendítették a látottak, hogy útjának eredeti célját feladva, napokon át a szenvedők sorsának enyhítésén, és segélyszállítmányok megszervezésén dolgozott. Hazatérve ''„Emlékezés Solferinóra” („Un souvenir de Solférino”)'' címmel megírta tapasztalatait (1862). Egy ével később barátaival és támogatóival együtt [[Genf]]ben megalapította a sebesült katonákat segítő nemzetközi bizottságot ''(Comité international de secours aux militaires blessés),'' amelynek [[1864]]-ben már első kongresszusát is megtarthatták. A szervezet nevét [[1876]]-ben [[Nemzetközi Vöröskereszt]]re ''(Comité international de la Croix-Rouge)'' változtatták. Jószolgálati tevékenységét a Vöröskereszt később kiterjesztette a hadifoglyokra, a nem harcoló civil sebesültekre és menekültekre, háborúk és elemi csapások áldozataira is. Alapítójának Henri Dunant-t tekintjük.
|