„Érmellék” változatai közötti eltérés

a
Bottal végzett egyértelműsítés: Nád –> közönséges nád
a (Bottal végzett egyértelműsítés: Nád –> közönséges nád)
Az évek során az Érmellék földrajzi fogalma nem csak a települések alapján tágult ki, hanem kiterjedt a geomorfológiailag hasonló tájegységekre is. Így lehetett az, hogy a [[középkor]]ban csak néhány települést tekintettek az érmelléki vidék határának, később azonban a [[Tasnádi-dombvidék]] településeit, sőt, egy időben, még [[Margitta|Margittát]] is idesorolták. Ma érmellékieknek mondjuk az Ecsedi-láp és Kraszna-síkság, a Tasnádi-dombvidék, a Szalacs-Székelyhíd-dombok és a [[nyírség]]i homokbuckák településeit és vidékét, továbbá a [[nagykároly]]i síkvidéken előforduló néhány települést is.
 
Ez a vidék hosszú időn keresztül mocsári táj arculattal büszkélkedett, ám az Ér vízrendszerének szabályozása sok hasznos lehetőséggel kecsegtette az embereket. [[1960]]-ban az ''Állami Vízügyi Bizottság'' elfogadott egy általános csatornázási tervet, melynek kettős célja volt: a folyó mederbeterelése, szabályozása, valamint a lecsapolt terület mezőgazdasági hasznosítása. A munkát [[1967]]-ben kezdték el. Azonban ez a lecsapolás több kárt okozott, mint hasznot, hiszen a lecsapolt vizeket nem öntözésre használták, hanem elterelték, még a kisebb halastavak egy részét is lecsapolták. Az [[ökológusok]] javaslatát egy [[rezervátum]] kialakítására a [[kommunizmus|kommunista]] állam figyelmen kívül hagyta, hogy minél több termőföldet nyerhessen a lecsapolt területekből. Ezért rövid időn belül eltűnt a csodás növény- és állatvilág, amely benépesítette az Érmelléket. Egy-egy kisebb területen még ma is próbálja a [[közönséges nád|nád]], [[sás]], [[káka]] visszanyerni régi területeit, de a [[kolokán]], a terület jellegzetes vízinövénye már csak az emlékekben él. Eltűntek a [[gém]]ek, a [[vízityúk]]ok, [[cankó]], [[poszáta]], [[bíbic]], [[vöcsök]]-tanyák, a gazdag halállomány is nagyon megritkult, melyek a táj fő állatvilágát alkották. Az emberek sem járnak már a „lapos fenekű hajóval”, amelyekről már csak a temetőkben használt fejfák emlékeznek. Manapság a [[békászó sas]] és a [[hamvas rétihéja]] fordul meg a vidéken.
 
== Neve ==
 
== Növény- és állatvilága ==
A lecsapolás előtt a vidék a [[hínár]]ral borított tavak, a végtelen [[közönséges nád|nádrengetegek]]rengetegek, az ingoványos mocsarak és [[zsombék]]ok birodalma volt. Néhol még felfedezhető itt az őstáj néhány jellegzetes vonása. Az évezredek során a mocsári talajra lerakódott pollenszemek tanúsítják, hogy a terület növénytakarójának a kialakulása hosszú fejlődés eredménye. A [[Gálospetri]]ből származó leletek bizonyították, hogy a [[mamut]], az [[ősrinocérosz]], valamint az [[ősjávorszarvas]] is jelen volt a vidéken. Egyes napvilágra került fosszilis madárcsontok arra utalnak, hogy egykor ennek a vidéknek a [[siketfajd]], sőt a [[sarki hófajd]] is lakója volt. A természetes növényzet átalakítása során elsőként az erdők estek áldozatul: mintegy 300 évvel ezelőtt még hatalmas [[szálerdők]] borították a vidéket.
 
A terület flórájának első szakavatott kutatója ''Janka Viktor'', híres botanikus volt. Az ő nevét viseli az a ritka növényfaj ''([[Fumaria jankae]])'', melynek máig ismert termőhelyei csak az Érmelléken találhatók. A kutatások [[1996]]-os szakaszában a vidékről 1048 virágos növény, valamint [[haraszt]]faj ismert. Legnagyobb arányszámban (43,7%) az [[Európa]] és [[Ázsia]] északi mérsékelt égövében honos csoportba tartozó fajok vannak jelen. A terület vegetációjának legjellegzetesebb képviselői a vízi- és mocsári növénytársulások. A vízben szabadon lebegő hínárnövényzet legismertebb képviselője a [[kolokán]] ''(Stratiotes aloides)'' volt, ma már azonban teljesen eltűnt a vidékről a lecsapolások következményeként. A gazdag halállomány, a [[Duna-delta|Duna-deltához]] hasonlóan gazdag madárvilág is ilyen sorsra jutott.
117 228

szerkesztés