„Phalanx” változatai közötti eltérés

A '''phalanx''' (ógörög φάλαγξ, újgörög φάλαγγα, magyarosan olykor ''falanx'') az [[ókori Görögország]]ban kialakult [[hoplita]]-hadviselés alapegysége volt. Eredetileg olyan több sor mélységű, nehézfegyverzetű gyalogosokból álló hadrendet jelölt, ahol az arcvonal szélessége nagyobb, mint a mélysége. A nyolcsoros mélységű klasszikus phalanx akár 1–1,5 km hosszú is lehetett. Az [[i. e. 4. század]] első felében a [[thébai]] [[Epameinóndasz]] újításainak – az ún.úgynevezett ferde ék bevezetésének – köszönhetően vált speciális felállássá, ahol az egyik, támadásra kijelölt szárny erősebb, mint a másik, amelynek a visszahúzódás a szerepe.

A [[görög nyelv|görög]] szó eredeti jelentése: csoport, [[közösség]]. A szó eredetileg a nehéz gyalogság, a hopliták zárt csatarendjét jelölte, melynek törvényei és tulajdonságai később a spártaiak népéletének jellemzőivé váltak. A phalanxot a dárdások vonalba állításával és egymáshoz tömörítésével hozták létre. 8-168–16 sor mélységű, akár másfél km.kilométer hosszúságú is lehetett. (8000-fős létszámnál kb. egy km hosszú volt a phalanx.) Az elöl levőket a többiek nyomták hátulról, az első 3 sor harcolt, ők voltak lándzsatávolságban, így ott nagyobb eséllyel haltak meg a harcosok. Minél fegyelmezettebb és összehangoltabb mozgású volt egy phalanx, annál sikeresebben törte meg az előtte lévő ellenség csatarendjét (rendszerint egy másik falanxot).