„A próféciák (Nostradamus)” változatai közötti eltérés

Ezen kívül vannak olyan vélemények is, melyek valamilyen részlettel kapcsolatban kérdőjelezik meg Nostradamus hitelességét. Ide tartoznak azok, akik szerint a könyvet nem ő írta, hanem plagizálta, illetve azok a vélemények is, melyek pusztán a hatsoros versek eredetiségét kérdőjelezik meg, a négysorosokét nem feltétlenül.
 
Nostradamus hitelességének nem használnak azok a huszadik századi „álpróféciák” sem, melyeket – néha szórakozásból – az ő jósverseiként kéretlen e-mail üzenetek formájában terjesztenek. [[2001]]. [[szeptember 11.]] kapcsán például rengetegféle ilyen e-mail terjedt .<ref>[http://data.uno.hu/print/news.php3?id=14369] data.uno.hu]</ref>
 
<!-- Máig vita tárgyát képezi, hogy Nostradamus prófétai tehetséggel megáldott jövőbelátó, vagy közönséges sarlatán volt-e. A Próféciák tíz Centuriájának ezer négysoros jóslata közül több valóra vált, míg mások nem következtek be, jelentős részük pedig annyira homályos, hogy lehetetlen belőlük bármit kikövetkeztetni. A beváltnak tekinthető jóslatok közé tartozik például a Népszövetség felbomlásáról szóló (I./47.), az iráni sah letaszítását megjövendölő (I./70.) és az atombomba Hirosimára és Nagaszakira történt ledobását megjósoló négysoros (II./6.). A „melléfogások” közé sorolható egyebek közt az a jóslat, hogy „[[I. Napóleon francia császár|Napóleon]] a 19. század elején megszállja Angliát és hosszú ideig uralkodik a szigetországban”. http://szines.transindex.ro/?hir=3259 -->