„Választójog” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
3. sor:
== Története ==
===Magyarországon===
Az első, polgári értelemben modernnek tekinthető parlamenti választójogi törvényt az 1848-as parlament alkotta meg (1848 évi V. törvénycikk), amely ugyan csak az összlakosság 7,2%-ának adott választójogot, mégis a maga korában haladó szellemű volt. A törvény az egyéni, egyfordulós, relatív többségi választási rendszert vezette be, amelyben a huszadik évüket betöltött, valamely bevett vallásfelekezethez tartozó, és a törvényben meghatározott vagyoni vagy értelmi cenzusnak megfelelő magyar férfiaknak volt választójoguk. Az 1848-ban kihirdetett törvény
Az 1867. évi [[Kiegyezést]] követően is ez a két törvénycikk maradt hatályban, de nyilvánvaló volt, hogy kiegészítésre szorul, mivel a választási eljárás részletkérdéseit nem szabályozta. E hiányosságok pótlása végett született meg az 1874 évi XXXIII. törvénycikk, amely a tulajdoni alapú cenzust az adócenzussal váltotta fel, továbbá - sajnálatos módon - világossá tette, hogy a szavazás minden választókerületben nyilvánosan, élőszóban történik. A nyílt szavazás egészen az 1938. évi választójogi törvényig meghatározta a magyar képviselőválasztások jellegét.
Az 1874. évi választójogi reform egyik szerencsétlen (de csak az 1899. évi XV. törvénycikkel hatályon kívül helyezett) szabálya az adóhátralékosokat kizárta a választójogból, ami azt eredményezte, hogy 6 % alá esett vissza a parlamenti reprezentáció. Ez európai összehasonlításban ekkor már alacsonynak számított (miközben az 1848. évi választójog a maga korában még haladónak volt mondható), ugyanis [[Európa]] fejlettebb országaiban (az 1896. évi reform után még [[Ausztria|Ausztriában]] is). <ref>VARGA Lajos: Országgyűlési választások a dualizmus korában. In: FÖLDES György–HUBAI László (szerk.): Parlamenti választások Magyarországon, 1920–1990. Politikatörténeti alapítvány Budapest, 1994. 9-43. o. </ref>
{{Bővebben|Magyarországi országgyűlési választások|Magyarországi országgyűlési választások a dualizmus korában}}
Az általános választójogért elsősorban a munkáspártok (1890-től: [[Magyarországi Szociáldemokrata Párt]]) küzdött, a [[Garami Ernő]] által írt 1903. évi pártprogramnak is sarkalatos pontja volt a politikai jogélvezet kiterjesztése. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a Képviselőházban is voltak hívei a választójog demokratizálásának ([[Irányi Dániel[[, a 48-asok vezetője például már 1872-ben sürgettet a választójog általánossá tételét, amit 1891. június 27-én újabb indítvánnyal erősített meg.)
[[Kristóffy József]], a "parlamenten kívüli" [[Fejérváry-kormány]] belügyminisztere 1905. december 16-án kelt törvényjavaslat-tervezetében a 24. életévüket betöltött, írni-olvasni tudó férfi polgárokat kívánta választójoghoz juttatni, ami az addigi választásra jogosultak (6.2%) számát megduplázta volna. Kristóffy javaslata a szociáldemokratákhoz, mint parlamenten kívüli tömegpárthoz történő közeledés részét képezte ("[[Kristóffy-Garami paktum]]").
11 ⟶ 17 sor:
Ifj. Andrássy Gyula belügyminiszter 1908-ban előterjesztett javaslatában általános, de - belga mintára - plurális választójogot vezetett volna be. Vagyoni és műveltségi cenzusokhoz kötve lettek volna kettős, illetve hármas szavazattal rendelkező választók, ugyanakkor a választójogot a cenzusoknak meg nem felelő, írni-olvasni tudó, 24. életévüket betöltött férfiakra általában kiterjesztette volna (egy szavazattal), sőt az analfabétáknak is biztosította volna a szavazás lehetőséget oly módon, hogy ők "ősválasztóként" tízen választhattak volna egy választási megbízottat (elektort), azaz szavazatuk 1/10-et ért volna. Bár a javaslat ezzel 2,6 millióra növelte volna a választásra jogosultak számát, a pluralitás miatt minden oldalról komoly támadások érték, és végül Andrássy úgy döntött, hogy visszavonja azt. <ref name="ROM"> Romsics Ignác: Választójog és parlamentarizmus a 20. századi magyar történelemben in: Múltról a mának Osiris 2001 ISBN 9633895960 </ref>
Végül [[Lukács László]] 1912 decemberében beterjesztett törvényjavaslata vált csak törvénnyé, amely szintén korlátozott és még mindig csak a férfiakra kiterjesztett választójogot irányzott elő. A parlament által elfogadott, 1913. évi XIV. törvénycikkként becikkelyezett jogszabály a fővárosban és a törvényhatósági városokban előírta ugyan a szavazások titkosságát, azonban ennek megvalósítására a háború miatt nem került sor (1910-ben tartották az utolsó képviselőválasztásokat, még az 1874-es szabályok alapján).
Az 1913. évi XIV. törvénycikk a törvényhatósági városokban előírta a szavazások titkosságát, azonban ennek megvalósítására a háború miatt nem került sor. 1918-ban ezt a törvényt módosították (Lex-Vázsonyi), de ez a választójogi törvény az elkövetkező időszak forradalmai miatt már nem léphetett életbe. <ref>RUDAI REZSÕ: A politikai ideológia és a pártszervezet szerepe a magyar kormánypártok életében (1861–1935) 35. o. [http://www.poltudszemle.hu/szamok/2003_3szam/2003_3_rudai.pdf pdf]</ref>▼
Az első világháború idején élénk vita volt a parlamentben a választójog tárgykörében, amikor is elsősorban [[Károlyi Mihály|gróf Károlyi Mihály]], [[Justh Gyula]] és a választójogért felelős miniszter, [[Vázsonyi Vilmos]] képviselte a jogkiterjesztő álláspontot. Vázsonyi 1917. december 21-én előterjesztett törvényjavaslata - először a magyar történelemben - a nőkre is kiterjesztette volna a képviselőválasztói jogot, azonban a Ház választójogi különbizottsága ezt nem tartotta "időszerűnek".
▲Az
A [[Károlyi Mihály-kormány|Károlyi-kormány]]
1919. november 12-i Friedrich-féle törvény nem tért el lényegesen
Az 1920. évi I. törvénycikk értelmében a [[Friedrich-kormány]] rendelete alapján tartották meg 1920 januárjában az ún. "nemzetgyűlési választásokat" (a főrendiház megszűnésével az Országgyűlést átmenetileg Nemzetgyűlésre nevezték át, a felsőház 1926. évi helyreállításáig). Ezen a választáson több mint hárommillió választópolgár szavazhatott, és ekkor járultak először az urnához parlamenti választásokon nők Magyarországon.
[[Klebelsberg Kunó]] 1922-ben törvényjavaslatot terjesztett elő a választójog törvényi szintű szabályozására, azonban ez továbbra is váratott magára: helyette [[Bethlen István|gróf Bethlen István]] 1922. évi 2200. M.E. sz. rendelete került kiadásra. Ez a jogszabály a szavazásra jogosultak esetében megemelte a vagyoni és műveltségi cenzusokat, amivel a választásra jogosultak összlakossághoz viszonyított aránya 29%-ra esett vissza. Ugyanez az arány a 24 éven felüliek esetében 75%-ról 58%-ra változott, ugyanis a női választójogosultság korhatárát a [[Bethlen-kormány]] 30 évre emelte föl.
▲A [[Károlyi Mihály-kormány|Károlyi-kormány]] 1919. március 5-i XXV. sz. néptörvénye a 21 éven felüli férfiakat, és a "bármilyen hazai nyelven írni- olvasni tudó" 24 éven felüli nőket ruházta fel titkos választójoggal, azonban a törvény alkalmazására a [[Magyarországi Tanácsköztársaság]] kikiáltása miatt (1919 március 21.) már nem került sor (ezzel a törvénnyel a választójogú lakosság részaránya elérte volna az 50%-ot).
A Bethlen-féle választójogi rendeletet a Nemzetgyűlés 1925-ben törvényerőre emelte, a szabályait lényegében változatlanul átvéve (1925. évi XXVI. törvénycikk az országgyűlési képviselők választásáról).
▲1919. november 12-i Friedrich-féle törvény nem tért el lényegesen a Tanácsköztársaság alatt hozott választójogi törvénytől, de egyéb kisebb változtatások mellett a férfiak jogosultságát 24 év felettire emelte. A magyar lakosság szavazásra jogosultjainak aránya így 40% lett, és mindenhol titkos volt.<ref name="ROM" />
A "Lex Bethlen" választójogát rengeteg kritika érte. Az 1922-es választásokat követően a parlamentbe bekerült szociáldemokraták szinte folyamatosan sürgették a két legnagyobb visszásság, a cenzusok és a nyílt választás megszüntetését (lásd: Propper Sándor 1930. december 6-ai "különvéleményét" vagy az MSZDP-frakció 1931. novemberi indítványát a választójog reformja tárgyában). Hasonló elképzeléseket fogalmazott meg [[Rassay Károly]] is, aki szintén többször sürgette a választójog demokratizálását.
▲A [[Bethlen-kormány]] 1922 március 2-án a szavazásra jogosultak esetében a vagyoni és műveltségi cenzust emelte meg, ezzel a választásra jogosultak összlakossághoz viszonyított aránya 29%-ra esett vissza, a 24 éven felüliek esetében pedig 75%-ról 58%-ra. Lényeges változás, hogy Nagy-Budapest, illetve 10 (később 7) város kivételével a szavazás módja nyílt lett. Ennek következtében a 245 parlamenti képviselőből 199-et nyíltan szavaztak meg, mivel az összlakosság mintegy 20%-a szavazhatott csak titkosan. <ref> A nyílt szavazással Magyarország akkor az egyetlen volt Európa parlamentáris országaiban </ref> <ref name="ROM"/>
Az új választójogi törvényt végül 1938-ban fogadta el az Országgyűlés (1938. évi XIX. törvénycikk), és ez végre kimondta a szavazás titkosságát. Ugyanakkor felemelték a korhatárt (26, illetve 30 évre), a választásra jogosultság egyéb feltételeit is korrigálták, ráadásul a nagyvárosi kerületekben csak lajstromos, a vidéki kerületekben pedig lajstromos és egyéni választást egyaránt tartottak, azaz a választópolgárok szavazatának értékét (vidéken: kettős szavazat) is egyenlőtlenül állapították meg. Az 1938-as választójogi törvény alapján tartották meg az 1939. évi képviselőválasztásokat, melyeken a szélsőjobboldali pártok megerősödése, egyben a szociáldemokraták 1922 óta nem látott visszaesése tükrözte vissza a törvényi és politikai változások arculatát.
A [[második világháború]] utáni, 1945. évi VIII. tc. lehetővé tette minden 20 évét betöltött magyar állampolgár számára, hogy titkosan választhasson, ez alól kivételt képeztek a feloszlatott jobboldali pártok vezetői, a népbírósági eljárás alatt állók, volt SS katonák és internáltak. Ezzel a választásra jogosultak aránya az összlakossághoz viszonyítva 60%-ra emelkedett. <ref>Balogh Sándor: Szabad és demokratikus választás Magyarországon – 1945. In: Parlamenti képviselõválasztások 1920–1990. I. m. 215–244</ref>
| |||