„Választójog” változatai közötti eltérés

→‎Története: jogszabályi hivatkozások a www.1000ev.hu-ból, ha valakit érdekelne
[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
(→‎Története: jogszabályi hivatkozások a www.1000ev.hu-ból, ha valakit érdekelne)
== Története ==
===Magyarországon===
Az első, polgári értelemben modernnek tekinthető parlamenti választójogi törvényt az 1848-as parlament alkotta meg (1848 évi V. törvénycikk),<ref>http://1000ev.hu/index.php?a=3&param=5723 </ref> amely ugyan csak az összlakosság 7,2%-ának adott választójogot, mégis a maga korában haladó szellemű volt. A törvény az egyéni, egyfordulós, relatív többségi választási rendszert vezette be, amelyben a huszadik évüket betöltött, valamely bevett vallásfelekezethez tartozó, és a törvényben meghatározott vagyoni vagy értelmi cenzusnak megfelelő magyar férfiaknak volt választójoguk. Az 1848-ban kihirdetett törvény alapján tartották az első képviselőválasztásokat 1848 nyarán, majd - császári pátens által elrendelve - 1861-ben és 1865-ben is.
 
Az 1867. évi [[Kiegyezést]] követően is ez a két törvénycikk maradt hatályban, de nyilvánvaló volt, hogy kiegészítésre szorul, mivel a választási eljárás részletkérdéseit nem szabályozta. E hiányosságok pótlása végett született meg az 1874 évi XXXIII. törvénycikk,<ref>http://1000ev.hu/index.php?a=3&param=5645 </ref> amely a tulajdoni alapú cenzust az adócenzussal váltotta fel, továbbá - sajnálatos módon - világossá tette, hogy a szavazás minden választókerületben nyilvánosan, élőszóban történik. A nyílt szavazás egészen az 1938. évi választójogi törvényig meghatározta a magyar képviselőválasztások jellegét.
 
Az 1874. évi választójogi reform egyik szerencsétlen (de csak az 1899. évi XV. törvénycikkel<ref>http://1000ev.hu/index.php?a=3&param=6743 </ref> hatályon kívül helyezett) szabálya az adóhátralékosokat kizárta a választójogból, ami azt eredményezte, hogy 6 % alá esett vissza a parlamenti reprezentáció. Ez európai összehasonlításban ekkor már alacsonynak számított (miközben az 1848. évi választójog a maga korában még haladónak volt mondható), ugyanis [[Európa]] fejlettebb országaiban (az 1896. évi reform után még [[Ausztria|Ausztriában]] is). <ref>VARGA Lajos: Országgyűlési választások a dualizmus korában. In: FÖLDES György–HUBAI László (szerk.): Parlamenti választások Magyarországon, 1920–1990. Politikatörténeti alapítvány Budapest, 1994. 9-43. o. </ref>
 
{{Bővebben|Magyarországi országgyűlési választások|Magyarországi országgyűlési választások a dualizmus korában}}
Ifj. Andrássy Gyula belügyminiszter 1908-ban előterjesztett javaslatában általános, de - belga mintára - plurális választójogot vezetett volna be. Vagyoni és műveltségi cenzusokhoz kötve lettek volna kettős, illetve hármas szavazattal rendelkező választók, ugyanakkor a választójogot a cenzusoknak meg nem felelő, írni-olvasni tudó, 24. életévüket betöltött férfiakra általában kiterjesztette volna (egy szavazattal), sőt az analfabétáknak is biztosította volna a szavazás lehetőséget oly módon, hogy ők "ősválasztóként" tízen választhattak volna egy választási megbízottat (elektort), azaz szavazatuk 1/10-et ért volna. Bár a javaslat ezzel 2,6 millióra növelte volna a választásra jogosultak számát, a pluralitás miatt minden oldalról komoly támadások érték, és végül Andrássy úgy döntött, hogy visszavonja azt. <ref name="ROM"> Romsics Ignác: Választójog és parlamentarizmus a 20. századi magyar történelemben in: Múltról a mának Osiris 2001 ISBN 9633895960 </ref>
 
Végül [[Lukács László]] 1912 decemberében beterjesztett törvényjavaslata vált csak törvénnyé, amely szintén korlátozott és még mindig csak a férfiakra kiterjesztett választójogot irányzott elő. A parlament által elfogadott, 1913. évi XIV. törvénycikkként becikkelyezett jogszabály<ref>http://1000ev.hu/index.php?a=3&param=7210 </ref> a fővárosban és a törvényhatósági városokban előírta ugyan a szavazások titkosságát, azonban ennek megvalósítására a háború miatt nem került sor (1910-ben tartották az utolsó képviselőválasztásokat, még az 1874-es szabályok alapján).
 
Az első világháború idején élénk vita volt a parlamentben a választójog tárgykörében, amikor is elsősorban [[Károlyi Mihály|gróf Károlyi Mihály]], [[Justh Gyula]] és a választójogért felelős miniszter, [[Vázsonyi Vilmos]] képviselte a jogkiterjesztő álláspontot. Vázsonyi 1917. december 21-én előterjesztett törvényjavaslata - először a magyar történelemben - a nőkre is kiterjesztette volna a képviselőválasztói jogot, azonban a Ház választójogi különbizottsága ezt nem tartotta "időszerűnek".
 
Az 1918-ban elfogadott, Lex Vázsonyiként ismert, de az eredeti Vázsonyi-féle javaslathoz képest "megkurtított" új választójogi törvény (1918. évi XVII. törvénycikk)<ref>http://1000ev.hu/index.php?a=3&param=7409 </ref> úgyszintén nem léphetett hatályba, az elkövetkező időszak forradalmai miatt. <ref>RUDAI REZSÕ: A politikai ideológia és a pártszervezet szerepe a magyar kormánypártok életében (1861–1935) 35. o. [http://www.poltudszemle.hu/szamok/2003_3szam/2003_3_rudai.pdf pdf]</ref>
 
A [[Károlyi Mihály-kormány|Károlyi-kormány]] 1918. évi I. sz. néptörvénye a 21 éven felüli férfiakat, és a "bármilyen hazai nyelven írni- olvasni tudó" 24 éven felüli nőket ruházta fel titkos választójoggal (amivel a választójogú lakosság részaránya elérte volna az 50%-ot), azonban ennek a (nép)törvénynek az alkalmazására sem kerülhetett sor, a [[Magyarországi Tanácsköztársaság]] kikiáltása miatt (1919 március 21.).
Az 1919. november 12-i Friedrich-féle választójogi rendelet nem tért el lényegesen az első néptörvénytől, de egyéb kisebb változtatások mellett a férfi választók korhatárát 24 évre emelte. A magyar lakosság szavazásra jogosultjainak aránya így 40% lett, de a szavazás titkosságának elve változatlanul megmaradt (1919. évi 5985. M.E. sz. rendelet).<ref name="ROM" />
 
Az 1920. évi I. törvénycikk értelmében aA [[Friedrich-kormány]] rendelete alapján tartották meg 1920 januárjában az ún. "nemzetgyűlési választásokat" (a főrendiház megszűnésével az Országgyűlést átmenetileg Nemzetgyűlésre nevezték át, a felsőház 1926. évi helyreállításáig). Ezen a választáson több mint hárommillió választópolgár szavazhatott, és ekkor járultak először az urnához parlamenti választásokon nők Magyarországon.
 
[[Klebelsberg Kunó]] 1922-ben törvényjavaslatot terjesztett elő a választójog törvényi szintű szabályozására, azonban ez továbbra is váratott magára: helyette [[Bethlen István|gróf Bethlen István]] 1922. évi 2200. M.E. sz. rendelete került kiadásra. Ez a jogszabály a szavazásra jogosultak esetében megemelte a vagyoni és műveltségi cenzusokat, amivel a választásra jogosultak összlakossághoz viszonyított aránya 29%-ra esett vissza. Ugyanez az arány a 24 éven felüliek esetében 75%-ról 58%-ra változott, ugyanis a női választójogosultság korhatárát a [[Bethlen-kormány]] 30 évre emelte föl.
Lényeges változás volt még, hogy Nagy-Budapest, illetve 10 (később 7) város kivételével a szavazás módja ismét nyílt lett. Ennek következtében a 245 parlamenti képviselőből 199-et nyílt szavazással választottak meg. Az összlakosság mintegy 20%-a szavazhatott csak titkosan. <ref> A nyílt szavazással Magyarország akkor az egyetlen volt Európa parlamentáris országaiban </ref> <ref name="ROM"/>
 
A Bethlen-féle választójogi rendeletet a Nemzetgyűlés 1925-ben törvényerőre emelte, a szabályait lényegében változatlanul átvéve (1925. évi XXVI. törvénycikk az országgyűlési képviselők választásáról).<ref>http://1000ev.hu/index.php?a=3&param=7637 </ref>
 
A "Lex Bethlen" választójogát rengeteg kritika érte. Az 1922-es választásokat követően a parlamentbe bekerült szociáldemokraták szinte folyamatosan sürgették a két legnagyobb visszásság, a cenzusok és a nyílt választás megszüntetését (lásd: Propper Sándor 1930. december 6-ai "különvéleményét" vagy az MSZDP-frakció 1931. novemberi indítványát a választójog reformja tárgyában). Hasonló elképzeléseket fogalmazott meg [[Rassay Károly]] is, aki szintén többször sürgette a választójog demokratizálását.
 
Az új választójogi törvényt végül 1938-ban fogadta el az Országgyűlés (1938. évi XIX. törvénycikk),<ref>http://1000ev.hu/index.php?a=3&param=8074 </ref> és ez végre kimondta a szavazás titkosságát. Ugyanakkor felemelték a korhatárt (26, illetve 30 évre), a választásra jogosultság egyéb feltételeit is korrigálták, ráadásul a nagyvárosi kerületekben csak lajstromos, a vidéki kerületekben pedig lajstromos és egyéni választást egyaránt tartottak, azaz a választópolgárok szavazatának értékét (vidéken: kettős szavazat) is egyenlőtlenül állapították meg. Az 1938-as választójogi törvény alapján tartották meg az 1939. évi képviselőválasztásokat, melyeken a szélsőjobboldali pártok megerősödése, egyben a szociáldemokraták 1922 óta nem látott visszaesése tükrözte vissza a törvényi és politikai változások arculatát.
 
A [[második világháború]] utáni, 1945. évi VIII. tctörvénycikk<ref>http://1000ev.hu/index.php?a=3&param=8215 </ref> lehetővé tette minden 20 évét betöltött magyar állampolgár számára, hogy titkosan választhasson, ez alól kivételt képeztek a feloszlatott jobboldali pártok vezetői, a népbírósági eljárás alatt állók, volt SS katonák és internáltak. Ezzel a választásra jogosultak aránya az összlakossághoz viszonyítva 60%-ra emelkedett. <ref>Balogh Sándor: Szabad és demokratikus választás Magyarországon – 1945. In: Parlamenti képviselõválasztások 1920–1990. I. m. 215–244</ref>
 
Az 1947-es új választójogi törvény (XXII. tc.)<ref>http://1000ev.hu/index.php?a=3&param=8269 </ref> már politikai szempontokat is figyelembe vett a választásra és választhatóságra jogosultak meghatározásánál. Ez mintegy 10%-al csökkentette a választásra jogosultak részarányát (50%). 1949. május 15-i választásokon csak a népfront jelöltjeit lehetett megválasztani, pártokét már nem.
 
Az 1949. augusztus 18-án elfogadott új [[alkotmány]] meghatározta a választásra jogosultak körét is: nagykorú (18), szellemileg beszámítható, és nem lehet "a nép ellensége". A hivatalos adatok szerint a választásra jogosultak mintegy 100%-a szavazott ekkoriban a népfront jelöltjeire.<ref> {{Cite web|author=Feitl István|accessdate=2/13/2011|title=Pártvezetés és országgyűlési választások 1949-1988|work=|publisher=Euroastra Internet Magazin|year=|format=|url=http://www.euroastra.info/node/38755/print|archiveurl=|archiveurl=}}</ref>
 
Az 1966. évi III. tc.törvény felváltotta az addigi lajstromos<ref>A képviselőválasztás nem választókerületek szerint egy személyre, hanem pártok vagy érdekcsoportok szerint jelöltek sorára történik</ref> szavazást azzal, hogy már egyéni választókerületek szerint személyekre lehetett szavazni, azaz már választókerületek delegálták a képviselőt.
 
Az 1970. évi III. tc.törvény váltotta fel az addigi, a [[Hazafias Népfront]] jelöltállítását előnyben részesítő választási rendszert azzal, hogy a szervezeten kívül minden állampolgár állíthat jelöltet állampolgári jelölőgyűlés keretében. <ref name="ROM"/>
 
Az 1983. évi III. törvénycikktörvény kötelezővé tette a többes jelölést, egyúttal lehetőséget biztosított a képviselők visszahívására és bevezette az országos lista állításának intézményét. Ezáltal nagyobb köztestületek, társadalmi szervezetek képviselethez juthattak. Ennek a törvénynek az alapján 1985-ben volt az egyetlen választás, ahol a társadalmi szervezetek 71 jelöltje közül a 387 tagú parlamentbe 41 jutott mandátumhoz<ref> A kifejezetten ellenzéki jelöltek (Rajk László, Tamás Gáspár Miklós) bejutását az állampártnak sikerült megakadályozni,</ref> ahol mint független képviselők tevékenykedtek.
 
A rendszerváltás a választójogi törvényt is gyökeresen átírta az alkotmány módosításaival összhangban. 1989 október 23-án kihirdetett XXXI. törvény az alkotmány cikkelyeinek nagy részét megváltoztatta, míg a választójogot érintő XXXIV. törvény 1989. október 30-án jelent meg.<ref name="ROM"/>
 
 
717

szerkesztés