„Duna–Tisza közi homokhátság” változatai közötti eltérés

a
Robot: Automatikus szövegcsere (-nagykiterjedésű +nagy kiterjedésű)
a (Robot: Automatikus szövegcsere (-nagykiterjedésű +nagy kiterjedésű))
A Duna–Tisza közi homokhátság ökoszisztémái alapvetően három földrajzi közép-táji egységbe tartoznak: a Duna–Tisza közi Hátság, a Duna menti síkság és az Alsó-Tisza-vidék térségeibe. A Hátság felszínét lepelhomok-síkságok, tagolt homokbucka vonulatok és ezek formakincse jellemzi, eróziós deflációs mélyedésekkel, melyekben korábban időszakos szikes tavak és mocsarak sokasága volt. A hátsági homokterületek valójában az Ős-Duna hordalékkúpjainak maradványai. A dunai eredetű hordalék a felső-pliocénban – pleisztocénban települt a [[Pannon-tenger|pannon–üledékekre]], majd a folyóvízi feltöltődés után a [[Duna]] elhagyta a területet és ezután erőteljes eolikus (szél által mozgatott) üledék felhalmozódás indult meg. A Hátságot felépítő üledékek (homok, löszös homok, lösz) települési iránya Ény-Dk-i, mely az uralkodó széliránynak felel meg. A ma megfigyelhető buckavonulatok néhány tíz méterrel magasodnak a Duna és [[Tisza]]-völgy fölé.
 
A Duna–Tisza közi homokhátság keleti pereme már az Alsó-Tiszavidék egykori ártereivel találkozik, míg a Duna–Tisza köze nyugati részén, a Duna menti síkságon a Kiskunsági Nemzeti Park nagykiterjedésűnagy kiterjedésű szikesei találhatók. A Felső-Kiskunsági puszta, a Felső-Kiskunsági tavak és Miklapuszta kialakulásában azonos földrajzi tényezők hatottak. Egyediségük alapján viszont sokban különböznek egymástól. E területek kialakulása a másodlagos szikesedésnek köszönhető. Az 1800-as évek közepéig tartó, állandóan ismétlődő dunai árvizek és a tartós vízborítottság meggátolta az összefüggő szikesek kialakulását. Az árvíz-mentesítési munkák és belvízelvezetések, valamint meliorációs tevékenység miatt az ország második legnagyobb szikes területe jött itt létre. A szikes formáció legészakibb tagja a Felső-Kiskunsági puszta, mely 11000 hektár nagyságú. Felszínét tágas rétek, legelők uralják a közéjük beékelődő zárvány-szántókkal. Az északi részén vízzel borított laposok, nagyobb vízállások szakítják meg a puszta háborítatlanságát. Sok helyen, a talajon, fehér foltok árulkodnak a szikes jellegről. A talajok rossz vízgazdálkodása és az uralkodó agyagásványok miatt változatos mikrodomborzati formák jellemzik a szikeseket. Tál alakú mélyedések, magasabban fekvő szikpadkák és szikfokok váltakoznak. A vízellátottság és a talajadottságok miatt a szikesek növénytársulásait sótűrő fajok uralják. Itt található a [[Duna–Tisza köze]] legnagyobb összefüggő szikes talajtakarója, melyet rossz vízháztartású, mezőgazdasági hasznosításra alkalmatlan szoloncsák-szolonyec talajok jellemeznek. Tájképi és felszínalaktani karakterét a Duna hátrahagyott medermaradványi és üledékei határozzák meg.
 
A Duna–Tisza közi homokhátság legértékesebb természeti kincsei az 1975-ben alapított [[Kiskunsági Nemzeti Park]] területein találhatók. Ezek bár szigetszerűen helyezkednek el, mégsem választhatók el a határos hátsági területektől, hiszen a felszín alatti vizek, a szárazodás és az ezzel együtt járó környezeti konfliktusok ezeket a védett övezeteket is súlyosan érinthetik, más szóval a homokhátsági problémák egyúttal nemzeti parki problémák is lehetnek.
117 228

szerkesztés