„Posztmodern” változatai közötti eltérés

A modernség meghaladása [[Sigmund Freud|Freud]], [[Nietzsche]], majd később [[Heidegger]] nevéhez fűződik, őket pedig az olyan posztstrukturalista gondolkodók követik, mint pl. [[Jacques Derrida]], [[Paul de Man]], [[Michel Foucault]], [[Jean-Francois Lyotard]]. Freud megmutatta, hogy az ember nem tudatos lény: a tudat a lelki szerkezetnek csak egy kicsi része, a nagyobb a tudattalan, ahol az olyan ösztöneink, vágyaink működnek, amelyeket önmagunknak sem vallunk be, elfojtunk. Nem pusztán nem vagyunk gondolkodó lények, hanem önmagunkat sem ismerjük. A szubjektum tehát nem önazonos létező, ezzel Freud alapvetően megváltoztatta az emberről alkotott elképzelésünket. Nietzsche számos ponton haladt túl a modernségen, pl. azzal, hogy a morál fogalmának újragondolására késztetett, illetve azzal, hogy hangsúlyozta: a világ nem objektíven hozzáférhető létező, hanem mindig az értelmezésre van utalva, az értelmezések pedig sokfélék lehetnek. Heidegger a nyelv szempontjából haladta meg a modernséget: szerinte a nyelv nem eszköz, amivel a gondolatainkat kifejezzük, hanem az a közeg, ami egyáltalán lehetővé teszi, hogy gondolkodjunk. Nem az ember beszéli a nyelvet, hanem a nyelv az embert. A nyelv fontossága ''langue'' értelemben erősen megmutatkozik a posztmodern irodalomban.(lásd. pl. Esterházy Péter). "Reggel iszonyatosan leteremtettem a személyzetet; egyik lábukról álltak a másikra, míg turkáltam az obligát tüktojt." (Esterházy Péter: Kis Magyar Pornográfia) A posztmodern szerző ad-hoc szókapcsolatokat alkot, nem ritkán tördeli a nyelvet, szó szerint kísérletezik a nyelvvel.