„Debreczeni Ferenc” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nonprofit (vitalap | szerkesztései)
Nonprofit (vitalap | szerkesztései)
19. sor:
 
== Pályafutása ==
Nyolc évig zeneiskolás volt, klarinétozni tanult, majd a Kandó Kálmán Főiskolára járt. Bátyja, [[Debreczeni Csaba|Csaba]] hatására kezdett el dobolni, akiből ugyancsak ismert zenész vált, többek között a [[Bergendy]] zenekarban játszott (később néhány Omega-koncerteken is vendégszerepelt).
 
Első zenekara a Devils volt, majd a [[Neoton]] tagjaként vált országosan ismertté. Vele készült az akkoriban még [[Balázs Fecó]]t és [[Som Lajos]]t is soraiban tudó együttes első nagylemeze. Még [[1970]]-ben előzenekar voltak az [[Omega együttes|Omega]] turnéján. Ennek a közös szereplésnek volt köszönhető, hogy amikor [[1971]]-ben [[Laux József]] távozott az Omegából, Debreczenit hívták a helyére. A közönség Prágában láthatta először vele felállva az együttest, az új felállásformáció első stúdiófelvételei pedig a ''Hűtlen barátok'' / ''Szomorú történet'' és ''Régvárt kedvesem'' / ''200 évvel az utolsó háború után'' kislemezek voltak. Bár a tagcsere után már-már leírták az Omegát, a koncerteken hamar sikerült bizonyítaniuk, [[1973]]-ban a nemzetközi piacon is megvetették lábukat, [[1976]]-[[1979]] között pedig olyan sikereket értek el idehaza és külföldön, amit magyar előadónak sem előtte, sem utána nem sikerült magyar előadónak.
 
[[1994]] óta tagja az Omegával is együtt játszó [[Szekeres Tamás (zenész)|Szekeres Tamás]] zenekarának, [[2003]]-ban pedig csatlakozott az orvosok által alapított [[dr.Rock]] együtteshez.