„Cnaeus Pompeius Magnus” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Bottal végzett egyértelműsítés: Julia Caesaris –> Iulia Caesaris (i. e. 83) |
Történész diplomám van, a korszak a szakterületem. Kibővítettem, majd folytattam amár meglévő írást, és folytatni is tervezem az elkövetkezendőkben, míg Pompeius életútjának a végére nem érek. Kérem írásom elfogadását! Üdv |
||
7. sor:
== Fiatalkora ==
Pompeius Kr. e. 106. szeptember 29-én született egy nagyon gazdag családban, [[Cnaeus Pompeius Strabo]] fiaként. Bár születése szerint [[patrícius]], de a Pompeius család egyik ága nem volt nemesi származású, emiatt a római elit előítélettel viseltetett iránta. Ennek ellenére köztiszteletben álló személy volt, de hatalmi harcaiban származása miatt mindvégig hátrányos helyzetben volt a nagyhatalmú római [[patrícius]]okkal szemben. Apja, Pompeius Strabo szintén hadvezér
Strabo valószínűleg villámcsapás következtében életét vesztette a [[Gaius Marius]] és [[Lucius Cornelius Sulla]] közti csatában, így magára hagyta a fiatal Pompeiust. Ifjú kora ellenére Pompeius Sulla oldalára állt miután visszatért az első mithriadeszi háborúból, [[I. e. 83|Kr. e. 83]]-ban. Sulla Rómába visszatérve összeütközésre számított a [[Lucius Cornelius Cinna]]
Az ifjú Pompeius magas beosztást kapott Sulla mellett, egy idő után Sulla személyes tanácsadója lett. Sulla itáliai hadjárat folyamán Pompeius két olyan emberrel találkozott aki mind az ő mind pedig Róma jövőjét nagyban befolyásolta: [[Marcus Licinius Crassus]] és [[Julius Caesar|Gaius Julius Caesar]]. Crassus ugyanúgy mint Pompeius nagy vagyont és katonai hatalmat örökölt apja után és Sulla oldalára állt. Nagy rivalizálás alakult ki Pompeius és Crassus közt, amely éveken keresztül tartott.
18. sor:
Szicília stratégiai szempontból nagyon fontos volt, mivel rendelkezett Róma gabonaellátmányának jelentős részével. Enélkül a város éhezne és valószínűleg zendülések törnének ki. Pompeius kemény kézzel látott hozzá a feladat megoldásához és amikor a polgárok szót emeltek módszerei ellen, azt felelte: Hagyjátok abba a törvényt idézni, mi fegyvert hordunk.
Szicíliában letörte az ellenállókat és utána Afrikába ment, ahol tovább folytatta győzelmei sorát Kr. e. 82-81-ben. Az ellenséges erők - amelyeket [[Cnaeus Domitius Ahenobarbus]] vezetett - kegyetlen irtása keserű gyűlöletet keltett a túlélők körében. Afrikában csapatai imperátornak kiáltották ki és Pompeius diadalmenetet követelt afrikai győzelmei tiszteletére, megtagadta csapatainak feloszlatását és kitartóan Róma kapui előtt állt. Sulla meglepő módon beleegyezett a diadalmenetbe. Ebben az időben kapta Pompeius a Magnus – hatalmas – nevet. A legenda szerint magától Sullától származott az ötlet, de ez nem bizonyított, illetve annak gúnyos voltáról szóló feljegyzések is vannak.
== Quintus Sertorius és Spartacus ==
Pompeius katonai hírneve és alkalmankénti rossz megítélése tovább folytatódott amikor proconsular imperiumi rangot követetelt (bár még nem szolgált consulként) hogy Hispániába menjen [[Quintus Sertorius]], marianus hadvezér ellen harcolni. Egészen addig megtagadta legiójának feloszlatását, amíg a kérését nem teljesítették és ekkor a kor egyik legsikeresebb hadvezéréhez, [[Quintus Caecilius Metellus Piushoz]] csatlakozott Sertorius ellen. A briliáns tehetségű hadvezér elleni hadjárat Kr. e. 76-tól Kr. e. 71-ig tartott. A háború végül akkor fejeződött be, amikor Sertoriust riválisai meggyilkolták, mivel Pompeiusnak vagy Mettelus Piusnak nem sikerült volna tiszta győzelmet aratnia a csatatéren.
A Sertorius halálát követő hónapokban Pompeius azonban felfedte egyik legjelentősebb tehetségét a meghódított tartomány kiváló irányításával. Pártfogását kiterjesztette egész Hispániára és dél Galliára. Amikor [[Marcus Licinius Crassus|Crassus]] nehézségekkel szembesült [[Spartacus (gladiátor)|Spartacussal]] szemben Kr. e. 71-ben, Pompeius visszatért Itáliába csapataival, hogy letörje a lázadást. Bár Crassus már majdnem teljesen leverte a felkelést és Pompeius csak a maradék lázadókat győzte le, a győzelmet neki tulajdonítják.
Az elégedetlen ellenzék, főleg Crassus, azt állították, hogy Pompeiusnak különös érzéke volt a csaták végén megjelenni és learatni a győzelmi babérokat. Ez az ellentét egyre jobban elmélyült Pompeius és Crassus között az elkövetkező évtized során. Visszatérve Rómába Pompeius a második diadalmenetét tartotta hispániai győzelmei tiszteletére. Csodálói a korszak legnagyobb hadvezérének tartották. Kr. e. 71-ben, 35 éves korában Pompeiust consullá választották a politikaila támogatására szoruló Crassussal együtt, a Kr.e. 70. évre. Mindez egy harmadik személy, Gaius Julius Caesar befolyására történt.
== A Kalózháború és Mithridatész legyőzése ==
Caesar határozottan szerette volna a két hadvezért a néppárt, és saját ügyéhez kötni, és ez ideiglenesen sikerült is neki. Pompeius és Crassus consulsága mégsem volt zökkenőmentes. A nép [[plebs]] kegyének hajhászása élesebben egymás ellen fordította a két riválist. Pompeius gyenge előrelátásról téve tanúbizonyságot, nagyszabású győzelmi játékokat rendezett, melyek azonban csupán hetekig tartottak. Ezzel szemben Crassus megvendégelte saját asztalainál a tömegeket, és nagy mennyiségű gabonát osztott köztük szét, aminek hála sokáig nem éheztek. A nép utóbbi figyelmességét többre értékelte. Ez nagyon bántotta Pompeius önérzetét. Consulságuk - bár több törvény született a Sulla által eltörölt néptribunusi jogkörök visszaállításáról ([[lex Pompeia-Licinia]], [[lex Aurelia]])- meddőnek bizonyult, hiszen nem tudtak egymás jelenlétében meglenni. Utolsó napján hivatali idejüknek, a leköszönő beszédek megtartása előtt, egy alig ismert lovag, Aurelius felpattant a rostrára, és felszólította a consulokat, utolsó hivatali napjukon béküljenek ki, vagy Jupiter beváltja álmában igért csapását. Előbb Crassus engedett, utalt Pompeius ifjúságára, és ezzel ellentmondó rendkívüli eredményeire (diadalmenet, consuslság stb.), majd kezét nyújtotta felé. Pompeius viszonozta a kézszorítást, majd hangos tapsvihar és éljenzés közepette, összeölelkeztek, ezután mindkettőt hazakísérte a nép.
Ekkoriban Lucius Gellius Publicola és Cnaeus Cornelius Lentulus Clodianus (mindketten Pompeius hívei) censorok lovagi mustrát tartottak. Pompeius, aki lovagként saját kezűleg vezette közlovát a menetben, a censorok kérdésére, hogy teljesítette-e a törvény által megszabott hadjáratszámot, azt felelte: igen, sőt mindegyiket saját imperatorsága (parancsnoksága) alatt. Erre a nép megintcsak üdvrivalgással felelt, és ekkor több történetíró szerint is, a plebs elismerte Pompeiust természetes vezetőjének, Róma első emberének. Ezután azonban két évig tétlenségre kárhoztatta önmagát. Se ügyvédi (ami a korban a nemeseknél szinte elvárható tevékenység volt) segítséget nem nyújtott barátainak, se nem vállalt semmilyen háborús, vagy politikai megbízatást, igaz ebben az optimaták (konzervatív senatorok csoportja) próbálták is meggátolni. Ha meg is jelent a nyilvánosság előtt, nem lehetett hozzáférni, oly nagy számú volt kísérete. Szinte már nem is számoltak vele, amikoris hirtelen vészes közelségű kalóztámadás érte Italiát.
A kalózok az ókorban is ugyanolyan tevékenységet folytattak, mint a népszerű XVIII. századi kalózfilmekben. Loptak, erőszakoskodtak, hajókat csáklyáztak meg, tűszokat szedtek, hogy pénzért váltsák meg magukat (fiatal korában magát Caesart is fogságba ejtették) és zavarták a békés kereskedelmet, ami miatt a gabonát nagyban igényló Róma éhezett. Ebben az évszázadban több hadvezér is harcolt ellenük ([[Marcus Antonius Orator]] a híres tirumvir nagyapja,[[Publius Servilius Vatia Isauricus]], [[Marcus Antonius Creticus]] a tirumvir apja)több kevesebb sikerrel. Mikor a kalózok egy csoportja arra vetemedett, hogy Róma kikötőjét, Ostiát támadták meg, és két római tisztviselőt [[lictor]]-aikkal együtt elraboltak, a senatusban betelt a pohár. Arról azonban nem tudtak dönteni, hogy kit küldjenek ellenük. Ekkor [[Aulus Gabinius]], egy tehetséges [[plebeius]] származású politikus, néptribunusként törvényjavaslattal állt elő Kr.e. 67-ben, amit a senatorok nagy része ellenzett, de mivel tenni nem tudtak a régi hatalmával bíró nép akarata ellen, így a törvény felhatalmazta Cnaeus Pompeius Magnust a háború vezetésével, és alvezérei megválasztásával. Ez volt a [[lex Gabinia]].
Pomepius leghűségesebb híveit, barátait, illetve remélt szövetségeseit tette meg alvezéreinek. A törvény értelmében nagy flottát, és több legiót kapott a feladat végrehajtásához, valamint a tengeren, illetve a tenertől számított 50 mérföldes körzetben magasabb rendű hatalmat minden kormányzónál ([[imperium maius]]). Ilyen lehetőségekkel nehéz lett volna nem elérni sikereket, és mint az várható volt, Pompeius alig pár hónap alatt szó szerint kisöprűzte a kalózokat a FÖldközi-tengerről (Mare Nostrum), parti fellegváraikat elfoglalta, admirálisaikat legyőzte, majd az elfogott kalózokat letelepítette, és ezzel korábbi kegyetlen eljárásait (marianusok kivégzése) elhagyta. Sikere - elsősorban Róma etetésének lehetővé tételével - ismét nagy népszerűséget okozott neki. De nem érte be ennyivel.
[[Lucius Licinius Lucullus]], a híres hadvezér és ínyenc több éve háborút folytatott a pontuszi Mithridatész és annak szövetségese (egyben veje) [[Tigranész]] örmény király ellen. Lucullus elfoglalta Pontuszt, s már Armeniában aratta diadalait, amikor sógora, [[Publius Clodius Pulcher]], aki alvezére volt, lázadást szított ellene a legiókban. Ekkor már Lucullust a római lovagrend is igen szorongatta otthonról, radikális gazdasági intézkedései miatt, amiket a provinciáiban hozott. Pompeius ezt kihasználva, [[Gaius Manilius]] néptribunus segítségével új törvényt hozatott, ezúttal a keleti háború fővezérletéről. A lex Manilia - amit [[Cicero]], Pompeius gyermekkori barátja is támogatott - értelmében Lucullus kénytelen volt átadni hatalmát és csapatait Pompeiusnak, aki így hatalmas sereggel indult a királyok ellen, akiket a zseniális Lucullus már számtalanszor tönkrevert. Nem is hiába állították Pompeiusról ellenfelei, hogy hálóval lopkodja a győzelmeket más orra elől (lásd Metellus Pius-Sertorius, Crassus-Spartacus és most Lucullus-Mithridatész, Tigranész). Gyors győzelme itt sem volt meglepő, hiszen a két királynak se pénze, se embere nem volt. Tigranész behódolt, Mithridatész pedig, aki ellen a rómaiak háromszor viseltek véres háborút, fia árulása után öngyilkos lett. Pompeius rendezte Pontusz ügyeit, provinciális intézkedései igen népszerűek voltak. Syriában letette trónjáról az utolsó Szeleukida uralkodót (Nagy Sándor hadvezérének leszármazottját), Judeában pedig próbálta kibékíteni egymással az igencsak harcias zsidóságot. Ekkoriban volt lehetősége meglátogatni a híres zsidó templomot Jeruzsálemben. Munkálkodásának hála a Birodalom keleti területei hosszútávon stabilak voltak.
== Triumviri szerepe ==
Otthon már a Kelet meghódítójaként emlegették, és megint óriásira nőtt a befolyása. Mindenesetre belpolitikai oka volt, hogy hamar hazaigyekezett. Kr.e. 63-ban Lucius Sergius Catilina igen széleskörű mozgalmat szervezett a római állam megdöntéséért, és saját, valamint barátai hatalmának megalapozásáért - legalábbis fő forrásunk, az összeesküvést felfedő és leverő Cicero ezt állítja - , amiben Pompeius számára aligha akadt volna hely. Nem is számoltak vele szövetségesként, Gnaeus Calpurnius Piso lett emgbízva egy Pompeius támadása esetén bevethető hadsereg felállításával Hispániában. Pisót azonban meggyilkolták, forrásaink azt sejtetik, hogy Pompeius parancsára. Catilina mozgalma megbukott Marcus Tullius Cicero consul felfedő tevékenysége miatt. Pompeius pedig békében térhetett haza, mint a keleti veszély elhárítója, Lucullus és minden optimata senator gyűlölködő tekintetétől követve. Cicero, mint a haza megmentője tetszelgett az oldalán. Az igazság az volt, hogy Pompeius elsősorban továbbra is Caesar és Crassus barátságát és szövetségét kereste. Szüksége is volt rá, mert az optimaták részéről sok vád érte, állítólagos egyeduralmi vágyai miatt.
E három jelentős férfiú szövetségét, bár nem öltött hivatalos formát, és próbálták titokban tartani, mégis triumvirátusnak hívjuk. Szervezkedésük első eredménye, Caesar consullá választása volt Kr.e. 58-ra, ahol társként az optimata [[Marcus Calpurnius Bibulus]]-t kapta. Azért volt megválasztása fontos, mert ellenfelei - egyben Pomepius ellenfelei - mindent megtettek azért, hogy Bibulus mellé egy másik pártjukbeli kerüljön. Caesar aztán consulként - kishíjján kiszorítva Bibulust a hatalomból - törvényekkel jóváhagyatta Pompeius keleti intézkedéseit, és letelepítette veteránjait.
{{csonk-dátum|csonk-ókori személy|2006 márciusából}}
| |||