„Prizreni Liga” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Kurzív |
Kiegészítések, pótlások |
||
1. sor:
A '''Prizreni Liga''' (albánul ''Lidhja e Prizrenit'') az
==Előzmények==
15. sor:
Még 1878 júliusában Abdyl Frashëri buzdítására a Prizreni Liga memorandumot intézett a [[berlini kongresszus]]on tárgyaló nagyhatalmakhoz, amelyben arra kérték őket, hogy [[Bitola|Manastır]] központtal létrehozhassanak egy, az Oszmán Birodalmon belüli albán autonóm területet. Önkormányzatuk élén egy albánokból álló bizottság által kinevezett török kormányzó állna. A nagyhatalmak tudomást sem vettek a memorandumról, ekkor hangzott el [[Otto von Bismarck]] elhíresült megállapítása is: „Albán nemzetről pedig nem tudok” ''(„Ich kenne keine Albaner”)''. A kongresszuson végül Montenegrónak ítélték az albánok által országuk integráns részének tekintett [[Bar|Tivar]] és [[Podgorica]] városát, valamint [[Gusinje|Guci]] és [[Plav|Plavë]] vidékét. Az albánok éles tiltakozásba kezdtek, ellenállási gócpontok jöttek létre a határ menti övezetekben és harcba bocsátkoztak Montenegró ellen.
Augusztusban a berlini kongresszus bizottságot küldött a térségbe, hogy megrajzolják a török–montenegrói határt, abban bízva, hogy az albánokat a Porta rákényszeríti a kijelölt országhatárok elfogadására. Az oszmánok valójában felfegyverezték az albánok hadseregét, amely az időközben csatlakozott felkelőkkel és a török hadseregből kilépő albán katonákkal eddigre már 45 ezresre duzzadt. A Liga azonban hamarosan elveszítette a törökök rokonszenvét. A [[Ðakovica|Gjakovába]] küldöttségbe érkezett [[Mehemet Ali]] pasát húszfős kíséretével együtt [[szeptember 7]]-én lemészárolták, miután nem értett egyet az albán felkelők elképzeléseivel. Másnap, [[szeptember 8]]-án merényletet követtek el [[
Az albánok egyre fokozták a nyomást Montenegróra, s [[1879]] elején már [[Podgorica]] megtámadását tervezték, februártól pedig már szerb fennhatóságú területekre is behatoltak. Áprilisban egy 4 ezres albán csapat kísérletet tett a szerbiai, de muzulmán lakosságú [[Kuršumlija|Kursumlia]] bevételére, de török segítséggel a szerbek [[április 24]]-ére visszaverték őket. Augusztus közepén azonban egy 8 ezres albán sereg ismét megjelent a szerb határnál, de fegyveres inzultusra ezúttal nem került sor. Mindeközben 9 ezres albán sereg állomásozott a déli határnál, ahol a görögök Janina bevételével fenyegettek. Északon, Guci és Plavë vidékén októbertől állandósult a háborús helyzet, a helyi albánok fellázadtak a montenegrói fennhatóság ellen, s a Liga emberei is mind gyakrabban behatoltak montenegrói területre. A Prizreni Liga kibontakozó ellenállásának nyomására a nagyhatalmak [[1880]] áprilisában Guci és Plavë vidékét az Oszmán Birodalomhoz, cserébe viszont az albánlakta [[Ulcinj|Ulqin]] városát Montenegróhoz csatolták. [[Április 25]]-ével az előbbi terület ismét az Oszmán Birodalom része lett, de az albánok nem voltak hajlandóak kivonulni Ulqinból, és továbbra sem tettek le Podgorica bevételéről.
22. sor:
A Porta még [[1879]]. [[december 15]]-én proklamációt intézett az albánokhoz, hogy a nagyhatalmi döntésnek megfelelően mondjanak le Guciról és Plavë-ról. Valójában azonban az albán felkelők ekkor még nagyon is a törökök malmára hajtották a vizet. Megakadályozták, hogy a birodalom széthulljon, s ebben a tevékenységükben nem kívánta őket a szultán megakadályozni, amit az is bizonyít, hogy még 1880 tavaszán is csak 8 ezres oszmán csapat állomásozott Albániában. Idővel azonban mind kényelmetlenebbé vált az albánok fegyveres mozgalma, és azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy kiválnak a birodalomból és kikiáltják saját országukat. Ugyanakkor a nagyhatalmak is erős nyomást gyakoroltak a törökökre, hogy a berlini kongresszus feltételeit érvényesítsék.
A török félelem hamar beigazolódott, 1880. [[augusztus 15]]-én a Liga vezetői Prizrenben kikiáltották Albánia függetlenségét, amelynek fővárosául [[Ohrid|Ohri]] városát jelölték ki. A török közigazgatási rendszert eltörölték, a török hivatalnokokat elűzték a Ligát támogató észak- és közép-albániai városokból. [[Szeptember 3]]-án a török külügyminiszter felszólította az albánokat a megadásra és Ulqin kiürítésére. Erre válaszul további 4 ezer albán felkelő vetette be magát a város falai közé, ezzel Ulqin védőinek száma megduplázódott. A nagyhatalmak csatahajói az [[Adriai-tenger]] felől blokád alá vonták a várost. A szultán leváltotta a tehetetlen [[Riza pasa|Riza pasát]], Albánia katonai kormányzóját, és a helyébe [[Derviş Turgut pasa|Derviş Turgut pasát]] állította, aki novemberben a Liga egy sor vezetőjét letartóztatta. [[November 22]]-én vezetésével megindult a 10 ezres szultáni sereg Ulqin alá, hogy kiverjék a városból a Prizreni Liga embereit. Véres csata után, [[november 24]]-én verték ki az albánokat a városból.
Decemberben Derviş Turgut pasa további albán vezetőket tartóztatott le, s a Porta tudatta a világgal, hogy a Prizreni Ligát felszámolták. Valójában azonban a mozgalom fő vezetői továbbra is a helyükön maradtak, és újraszervezték a Montenegró elleni harcot, Derviş pasára pedig kimondták a halálbüntetést. Az év utolsó napjaiban ismét elkergették a török hivatalnokokat Prizrenből, [[Peć|İpek]]ből és [[Szkopje|Üsküpből]], majd hosszas előkészületekbe fogtak, leginkább megfogyatkozott hadseregüket igyekeztek újjászervezni. [[1881]] február végén azonban egy a görög határnál állomásozó 4 ezres török csapattest
A liga hároméves működése felhívta a nagyhatalmak figyelmét arra, hogy Albánia igenis létezik és az albánok a jövőben sem hagyhatóak számításon kívül, és elérte, hogy Montenegró és Görögország javára az eredetileg tervezetteknél jóval kisebb albánlakta területeket szakítottak ki az Oszmán Birodalom testéből. Ezzel megteremtette a feltételeket Albánia lassú nemzetközi elismertetéséhez, valamint a későbbi ellenállási mozgalmak (pl. [[Pejë-i Liga]]) számára is például szolgált.
| |||